Jön a tömeges elektromos autó vásárlás Magyarországon

Magyarországon is elérte a bűvös öt százalékot az új elektromos autók eladása, hívja fel a figyelmet a Next Autó cikke a Bloombergre hivatkozva. A hazai autó lízing vállalat írásából kiderül, hogy mindez azt jelentheti, hogy még jobban beindulhat a szegmens és még több zöld rendszámú autóval találkozhatunk majd az utakon.

Jön a tömeges elektromos autó vásárlás Magyarországon

Az új, de később mindent vivő technológiák felfutási ívét veszi górcső alá a Bloomberg Green elemzése, melyet az autólízing hazai úttörője, a Next Autó szemlézett. A mikrohullámú sütőnek például két évtizedig tartott a visszafogott értékesítés korszaka - ekkor az amerikai háztartások mindössze tizedében volt ilyen készülék. Aztán jöttek az 1980-as évek, és a mikrohullámú sütők szinte minden konyhában elterjedtek. A technológia átvételi görbéjének ez a gyorsuló része most az elektromos járműveknél tapasztalható, amely az átvételi arányokat vizsgálja világszerte. Amikor a Bloomberg elemzése egy évvel ezelőtt elkészült, 19 ország lépte át a kritikusnak számító EV fordulópontot, ami azt jelenti, hogy a kizárólag elektromos meghajtású új autók eladása elérte a teljes piac 5 százalékát.

Ezért bűvös az 5% az autóeladásoknál is

A sikertermékek, mint a televíziók, mobiltelefonok, LED-izzók és tabletek elterjedése S alakú elfogadási görbét követ. Az eladások a korai alkalmazói fázisban lassan épülnek fel, majd ahogy a dolgok általánossá válnak, begyorsulnak. A teljesen elektromos meghajtású járművek esetében az 5 százalék tűnik a fordulópontnak.

Az ötszázalékos küszöbérték jelzi a tömeges átvétel kezdetét, amikor a technológiai preferenciák gyorsan átfordulnak. Azóta öt további ország is megtette az ugrást. Az újonnan érkezők - Kanada, Ausztrália, Spanyolország, Thaiföld és Magyarország - idén csatlakoztak ahhoz a csoporthoz, amelybe az Egyesült Államok, Kína és Nyugat-Európa nagy része is beletartozik. A korai alkalmazók által kijelölt pálya mutatja, hogy az EV-k eladásai hogyan emelkedhetnek az új autók 5 százalékáról 25 százalékra mindössze négy év alatt.

Azért egy elektromos autó nem egy walkman

Országonként nagyon eltérő, hogy mennyi idő alatt érik el ezt a szintet, de amint az autók költségei, a töltőhálózat rendelkezésre állása és a vezetők szkepticizmusa általánosan megoldódik, a tömegek hamarosan követik az új technológiát.

Az USA-ban több időt töltenek az emberek autóikban, mint bárhol máshol, és a vezetők nagyobb hatótávolságot igényeltek, mint amit a korai modellek kínálni tudtak. Az amerikai piac több mint felét kitevő pickupok és nagy SUV-k szintén lassan haladtak a villamosítási folyamatban, mivel hatalmas akkumulátorigényük van. Az Egyesült Államokban az EV fordulópont ezért csak 2021 végén érkezett el - viszonylag későn ahhoz képest, hogy az ország mekkora vásárlóerővel rendelkezik.

Ma az amerikai EV-eladások már gyorsan emelkednek - a második negyedévben 42 százalékkal nőttek az egy évvel ezelőtti azonos időszakhoz képest -, de még nem érték el az átállt országok robbanásszerű fejlődési pályáját. Ez azonban megváltozhat, mivel a Tesla, a világ legnagyobb EV-gyártója, készül a Cybertruck pickup piacra dobására, és mivel a versenytársak ikonikus amerikai típusok neveivel dobnak piacra elektromos modelleket: Chevy Blazer és Silverado, Ford Explorer és F-150, Jeep Wrangler és Ram 1500, hogy csak néhányat említsünk.

Így állnak autók terén az ázsiai óriások

Úgy fest, hogy a fordulópont a láthatáron van India számára is, amely Kína és az USA után a harmadik legnagyobb autópiac a világon. Az elmúlt negyedévben az országban az új autók eladásának 3 százalékát tették ki az elektromos meghajtású járművek, miután hat hónap alatt megduplázódtak.

India hazai autógyártói nagymértékben fektetnek be az elektromosításba, és a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk júniusban találkozott Narendra Modi indiai miniszterelnökkel, akinek elmondta, hogy tervezi a piacra lépést, "amilyen hamar csak emberileg lehetséges".

A fordulópontot átlépő országokban gyors ütemű az átállás, az elmúlt negyedévben az eladások átlagosan 55 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.

Norvégia a csúcson az EV versenyben

Mint minden új technológia esetében, a növekedési ütem végül lelassul, ahogy a piac közeledik a telítettséghez - az S-görbe csúcsához. Érdekes módon erre is van már példa: Norvégia az elektromos autózás úttörője, ahol az új EV járművek aránya immár elérte a 80 százalékot és a növekedés elkezdett lassulni.

Ön melyik évben lett nyugdíjas? Annál szegényebb, minél régebben, mutatjuk miért

Minél régebben vonult valaki nyugdíjba, annál nehezebb anyagi helyzetbe kerül. MASZSZ: A választások előtti egyszeri támogatás helyett rendszerszintű nyugdíjreformra van szükség!
2025. 05. 31. 01:00
Megosztás:

Pakisztán Bitcoin tartalékot tervez – Mely kriptók érdemesek most a befektetésre?

A Las Vegasban megrendezett Bitcoin 2025 konferencián a pakisztáni kriptotanács vezetője, Bilal Bin Saqib alátámasztotta, hogy Pakisztán fővárosa, Iszlámábád stratégiai Bitcoin-tartalékot fog létrehozni.
2025. 05. 31. 00:01
Megosztás:

Több mint 15 milliárd forint osztalékot fizet a Telekom macedón leányvállalata

A Magyar Telekom leányvállalata, a Makedonski Telekom AD– Skopje pénteki közgyűlésén a 2024. üzleti év után 2,38 milliárd macedón dénár (2025. május 29-i árfolyamon számolva mintegy 15,65 milliárd forint) összegű osztalék kifizetéséről határozott - közölte a cég a tőzsde honlapján pénteken.
2025. 05. 30. 23:00
Megosztás:

Az IFUA Horváth Zöld Kerék díj idei nyertese az UBM Csoport és a K&H Csoport

2025-ben az UBM Csoport és a K&H Csoport nyerte el az IFUA Horváth Zöld Kerék díjat. Ez a díj hazai szervezetek környezeti fenntarthatósági törekvéseinek üzleti irányítási megoldásait ismeri el. A pályázatok elbírálásában az IFUA Horváth szakemberei mellett a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) vezetői is részt vettek.
2025. 05. 30. 22:00
Megosztás:

Beszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.
2025. 05. 30. 21:00
Megosztás:

Stratégiai cél, hogy Magyarország a burgonyatermesztés területén önellátóvá váljon

Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a belföldi burgonyatermesztés megerősítését, a gazdálkodók támogatását és az önellátás elérését – jelentette ki Hubai Imre, a tárca mezőgazdaságért felelős államtitkára a Mindent a burgonyáról című szakmai konferencián pénteken az AM pénteki közleménye szerint.
2025. 05. 30. 20:00
Megosztás:

Kezdő vállalkozások támogató központ nyílt Erdélyben

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken az erdélyi Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
2025. 05. 30. 19:30
Megosztás:

A medvék kilövése ellen tiltakoznak civilszervezetek Szlovéniában

Miután a szlovén természetierőforrás- és területrendezési minisztérium 206 medve kilövését engedélyezte, ami az országban élő populáció közel ötödét teszi ki, civilszervezetek tiltakozásba kezdtek a határozat ellen.
2025. 05. 30. 18:30
Megosztás:

A KÉSZ-csoport elkészítette Magyarország első integrált napelemes homlokzatburkolatát

A KÉSZ-csoport tagvállalata, a KÉSZ Metaltech Kft. kivitelezésében, az Eferte tervezőiroda tervei alapján elkészítették az ország első fotovoltaikus homlokzatát, amelynél a napelemek a homlokzatburkolattal egy síkban jelennek meg - közölte az építőipari cégcsoport az MTI-vel.
2025. 05. 30. 17:30
Megosztás:

Három hazai iskolaépület kapott nemzetközi elismerést

Magyar építészeti megoldások a világ élvonalában: három hazai iskolaépület kapott nemzetközi elismerést - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken.
2025. 05. 30. 17:00
Megosztás:

GVH: sikerrel zárult a versenytársak közötti megállapodásokról szóló bírói képzés

Sikerrel zárult a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), valamint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) bírói képzése, amely ezúttal a versenytársak közötti megállapodásokra összpontosított – közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 30. 16:30
Megosztás:

Kritikus a spanyol mezőgazdaság helyzete

A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek pénteken, sürgős intézkedéseket, köztük az ukrán gabonaimport korlátozását követelve.
2025. 05. 30. 16:00
Megosztás:

Klíma- és természeti kockázatokra is fókuszál az MNB

A megújuló energia részaránya történelmi csúcsot döntött Magyarországon, a zöld hitelezés is bővült a fenntartható tőkepiac fejlődése mellett. Az MNB célja, hogy transzparens módon támogassa a zöld átmenethez szükséges alkalmazkodást - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-vel, miután megjelent saját környezeti fenntarthatósági kockázati elemzése és a tavalyi évről szóló Zöld pénzügyi jelentése is.
2025. 05. 30. 15:30
Megosztás:

Kutatás: a dolgozók visszatérnének, de már nem bármilyen irodába

Egy friss kutatás szerint az emberek 85 százaléka a home office-ból már szívesebben visszatérne az irodába - de nem mindegy, hogy milyenbe. A jövő a hibrid munkáé és az irodahoteleké.
2025. 05. 30. 15:00
Megosztás:

Eredményes évet zárt a NAVIGATOR: újabb akvizícióval folytatja dinamikus növekedését a BÉT ipari-tech holdingja

2024-ben folytatta növekedését, 2025 kapcsán pedig pozitív kilátásokat fogalmazott meg a NAVIGATOR Csoport: a menedzsment előzetes várakozásával összhangban 5 milliárd forintot megközelítő pro-forma konszolidált árbevétel mellett az EBITDA meghaladta az 500 millió forintot. A frissen bejelentett újabb akvizíciót követően a 2026-os stratégiai célok megerősítésre kerültek, és az elmúlt évekhez hasonlóan idén is fizet osztalékot részvényeseinek az innovatív ipari technológiák alkalmazásában élenjáró vállalatcsoportot építő társaság.
2025. 05. 30. 14:30
Megosztás:

Fontos változás: több bank is lecseréli egyes bankkártyáit

Több bank is komoly változásokat jelentett be a bankkártyáinál. Az Erste és a Raiffeisen Bank például Visára cseréli a MasterCard kártyáit, míg a MagNet Banknál egyetlen MasterCard kártyatípus lesz csak elérhető a jövőben.
2025. 05. 30. 14:00
Megosztás:

A NAV értesíti a vállalkozásokat az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásról

Mintegy 70 ezer vállalkozástól várja az adóhivatal az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallást, melynek a június 2-ai határidejére felhívja az érintettek figyelmét. A cél az, hogy az adózók elkerüljék a súlyosabb szankciókat - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel pénteken.
2025. 05. 30. 13:30
Megosztás:

Magyarul tanítja a Microsoft a mesterséges intelligenciát

A magyar nyelv szempontjából történelmi léptékű kötelezettségvállalást ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Microsofttal szemben folytatott eljárásában, a globális technológiai vállalat 10 milliárdnyi magyar szó felhasználásával fejleszti saját mesterséges intelligencia (MI) alapú rendszereit, és az adatokat más fejlesztők számára is ingyenesen hozzáférhetővé teszi - közölte a versenyhatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 30. 12:30
Megosztás:

Az MI valós hatása a munkaerőpiacra: Kik nyernek, kik alkalmazkodnak?

A mesterséges intelligencia már nemcsak egy divatszó. Eszköz lett belőle. Zavaró tényező. Sőt, sok szempontból játékszabály-módosító a munkaerőpiacon. Egyes ágazatok sebességet váltanak, mások irányt, a munkavállalók pedig próbálnak lépést tartani, vagy inkább elébe menni a változásoknak.
2025. 05. 30. 12:00
Megosztás:

A Duna House csoport adózott eredménye és árbevétele is nőtt

A Duna House csoport 594,4 millió forint adózott eredményt és 10 milliárd forint nettó árbevételt ért el idén az első negyedévben, előbbi 152,6 millió forinttal, míg utóbbi 13 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett negyedéves beszámolóban.
2025. 05. 30. 11:30
Megosztás: