Kamatot csökkentett az orosz jegybank
Előző kamatdöntő ülésén, június 19-én az orosz jegybank ugyancsak 25 bázispontos csökkentésről határozott, miközben az elemzők előzetesen nagyobb, 50 bázispontos kamatvágásra számítottak.
A pénteki volt sorban a 10. kamatcsökkentés tavaly június óta, amikor 21,0 százalékról 20,0 százalékra vitte le az alapkamatot az orosz központi bank.
A jegybank pénteki kamatdöntését követően közzétett közleménye szerint 2026 második negyedévében a gazdaság továbbra is mérsékelt ütemben nőtt. A nyári hónapokban tapasztalható jelentős áremelkedés és a magasabb inflációs várakozások főként egyszeri tényezőkhöz kapcsolódtak. Az árnövekedés mértéke továbbra is 4-5 százalék körül alakul.
A jegybank közleményében megjegyezte, hogy a hitelezés növekedése júniusban kissé lassult, miközben a vállalatok jelentősen csökkentették a jövőbeli keresletre és kibocsátásra vonatkozó várakozásaikat.
A Bank of Russia kiemelte: következő kamatdöntéseit az infláció és az inflációs várakozások dinamikájától függően, valamint a külső és belső feltételek jelentette kockázatok elemzése alapján hozza meg.
A jelenlegi alapforgatókönyv szerint az átlagos irányadó kamatláb 2026-ban évi 14,5–14,6 százalék, 2027-ben pedig évi 10,5–12,5 százalék között lesz.
Az orosz jegybank előrejelzése szerint az üzemanyagárak jelentős emelkedése miatt az éves infláció 2026-ban 6,0–7,0 százalék lesz; a monetáris politika irányvonalát figyelembe véve 2027-ben és a továbbiakban a 4 százalékos célértéken marad az éves infláció.
A munkaerőpiac feszessége fokozatosan enyhül, a bérek emelkedése lassult, de továbbra is meghaladja a termelékenység növekedését; a munkanélküliség rekordalacsony szinten maradt.
A Bank of Russia közleménye szerint középtávon továbbra is a inflációs kockázatok dominálnak a dezinflációs kockázatokkal szemben.
A jegybank közleménye alapján az éves infláció 2026. július 20-án 5,9 százalékon állt.
Az orosz statisztikai hivatal adatai szerint júniusban az éves infláció 6,0 százalékra, január óta a legmagasabbra emelkedett az előző havi 5,3 százalékról, havi összevetésben pedig 0,9 százalékos emelkedést jegyeztek fel az egy hónappal korábbi 0,2 százalékot követően.
Oroszországban tavaly az átlagos infláció 5,6 százalékra mérséklődött a 2024. évi 9,5 százalékról.