Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára
Kármán András posztjában kiemelte, a KEF megfelelő működése az államigazgatás számos területén kulcsfontosságú: központi beszerzési és ellátási feladatokat végez, részt vesz a kórházak ingatlanüzemeltetésében, és fontos szerepe van abban is, hogy az állami beszerzések átláthatóbbak, versenyképesebbek és költséghatékonyabbak legyenek.
Felidézte, hogy a korábbiakban sok jogos kritika érte a szervezetet: egyoldalú közbeszerzések, jelentős túlárazások, versenykorlátozás, részrehajlás.
A KEF átalakítása alapvető fontosságú a költségvetési megtakarítási célok eléréséhez, és az előző kormány által "ránk hagyott nehéz" költségvetési örökség kezeléséhez - fogalmazott.
A miniszter fontosnak tartja, hogy az állam legfontosabb intézményeinek vezetőit ne zárt ajtók mögött, hanem nyílt és transzparens eljárásban válasszák ki, a KEF új főigazgatóját is ilyen pályázaton keresik.
Hangsúlyozta, olyan vezetőt keresnek, aki kiemelkedő szakmai tudással és integritással képes átalakítani és működtetni a KEF-et a felelős gazdálkodás és átlátható működés jegyében.
A poszthoz írt kommentárjában a miniszter jelezte, a pályázat a kormany.hu oldalon a Dokumentumtár feliratra kattintva található meg Álláspályázat - Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíció címmel.
Az álláspályázatból kiderül, hogy a foglalkoztatás időtartama határozott idejű, legfeljebb 5 évre szól. A pályázati feltételek között szerepel például, hogy mesterképzés MSc fokozatra épülő szakirányú szakképzettséget, valamint pénzügyi, gazdálkodási, ellátási, közbeszerzési, műszaki szakterületen legalább 5 éves szakmai és vezetői tapasztalatot, illetve tárgyalási szintű angol nyelvismeretet várnak el.
A formai és tartalmi feltételeknek megfelelő pályázatok előszűrését és a személyes meghallgatásokat követően a pénzügyminiszter saját mérlegelési jogkörében dönt, a pályázat elbírálásának határideje december 1.