Kasszasiker volt 2025 a szerencsejátékosoknak

Rekordmagas volt a nyertesek száma tavaly a Szerencsejáték Zrt. játékosai között. Több mint nyolcezren léphettek be 2025-ben a milliomosok, és nem kevesen a milliárdosok klubjába. A legnagyobb spílerek továbbra is a sportfogadók, a legnagyobb nyertesek pedig a lottójátékosok és sorsjegykedvelők. A legalább milliós nyereményt elérők összesen több mint húszmilliárd forinttal gazdagabban zárhatták az évet.

Kasszasiker volt 2025 a szerencsejátékosoknak

Milliókban és milliárdokban gazdag évet zártak a szerencsejátékosok 2025-ben, ugyanis minden eddiginél is több milliomos született 2025-ben a Szerencsejáték Zrt. játékosai között. Több mint nyolcezren csatlakoztak a milliomosok vagy éppen a milliárdosok klubjához tavaly. 

A számsorsjátékoknál 2134 olyan szelvény született az óévben, amely legalább milliós nyereményt jelentett a tulajdonosának. Nem meglepő módon az Ötöslottó biztosította idén is a legtöbb nyertest, 3 darab milliárdos és 1189 darab milliomos szelvény született 2025-ben. 

Míg 2024-ben mindössze 7 nagynyertest tudhatott magáénak a tavaly duplázódó Hatoslottó, addig az óévben már 19-en örülhettek - köztük két milliárdos és nyolc százmilliós jackpot is gazdára talált. A Skandinávlottóval 32, az Eurojackpottal 99, a Jokerrel 268, a Luxorral 136, a Puttóval 246, a Kenóval 108, a Napi Mázlival pedig 34 játékos örülhetett milliós nyereményének.

A sportfogadás szerelmeseit a nagyobb sportesemények hiánya sem tántorította el a játéktól, hiszen 3166 olyan szelvény született, amely hét, vagy akár nyolcszámjegyű nyereményeket eredményezett. Az év tippmixkirálya egyértelműen az a TippmixPro játékos, aki tavaly 104 szelvénye mindegyikén 1 millió forint feletti nyereményt zsebelt be. 

Fogadónk elszórtan 22 különböző napon tett meg fogadásokat - mind a 104 különböző szelvény volt -, mindegyiket többes kötésben, főként labdarúgó és kézilabda mérkőzésekre, és ezzel összesen közel 176 millió forintot nyert. A legnagyobb, egy szelvényen elért Tippmix nyereményt, 20,5 millió Ft-ot egy 8/13-as kominációs kötéssel, 60-as oddsszal vitte el egy szerencsés. A fogadásai között kizárólag bajnoki labdarúgó mérkőzések szerepeltek. 

Tippmix-en 500Ft-os téttel játszott meg egy szelvényt novemberben egy játékos, aki - 4/5 kombinációs kötésben - bajnoki labdarúgáson 2,5 millió Ft-ot nyert. A földi hálózatban a tippmixelők összesen 826 szelvényen értek el millió feletti eredményt, ugyanitt csak a V-sporttal 72 szelvény ért el legalább hétszámjegyű nyereményt. Az online fogadók ennél is nagyobbat kaszáltak, a TippmixPrón 2 219 szelvény, a V-sportPrón pedig 49 milliomos szelvény született. 

Ők együtt 4,9 milliárd forinttal lettek gazdagabbak. A klasszikus fogadások között is volt ok örömre, a Totón 75, a Góltotón pedig ketten léphettek be a milliomosok klubjába. A lóversenyfogadás is tartogatott izgalmakat tavaly, ott összesen 84 nagynyertes született. Volt olyan játékos, aki márciusban több mint 85 millió forintot zsebelhetett be, ezen kívül nyolc fogadó ért el tízmilliós összeget is meghaladó nyereményt.

Töretlen népszerűségnek örvendenek a sorsjegyek is, a klasszikus kaparósok szerelmesei a 2024-es 5,5 milliárd forintnyi nyereményt is meghaladó, mintegy 7,5 milliárd forintnyi hét-, nyolc-, vagy éppen kilencszámjegyű összeget vihettek haza tavaly, így 2025-ben 2043-an csatlakozhattak a milliomosok klubjához. 

A legtöbben a hétszerező sorsjegycsaláddal nyertek, és nem meglepő módon a Milliomos Klub újratöltve játékosoknak sem volt oka panaszra. Az online sorsjegyeket kaparók között 77 új milliomos nyeremény született, köztük 34-en már az e-sorsjegy extrán örülhettek a nagynyereménynek.

Tavaly is született több olyan nyertes, akik különsorsolásos akciókban vagy éppen nyereményjátékok révén válhattak milliomossá szelvényükkel vagy éppen sorsjegyükkel. 2025-ben ennek köszönhetően 819-en vihettek haza hét- vagy akár nyolcszámjegyű összegnek megfelelő nyereményt, további egy nyertes pedig kilencszámjegyű összeget érő budai öröklakásnak örülhetett.


Gyengült a forint péntek reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 11. 06. 08:00
Megosztás:

A Széchenyi Kártya program idei támogatásaira 93 milliárd forintot biztosít a kormány

A Széchenyi Kártya Program 2026. évi támogatásaira legfeljebb 93,028 milliárd forintot biztosít a kormány a korábbi, 2014–2020-as uniós ciklusból (GINOP pénzügyi eszközök) származó, visszaforgó pénzügyi forrásokból - olvasható a csütörtöki Határozatok Tárában.
2026. 11. 06. 07:00
Megosztás:

Együttműködést kezdeményez az Integritás Hatóság: a széttagoltság a korrupció elleni küzdelem legnagyobb kockázata

A közvélemény eredményeket vár el a politikától, ezt kell összeegyeztetni a jogszerűség kívánalmaival – Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szerint ez az új kormány egyik legnagyobb dilemmája most. Az Integritás Hatóság koordinációt kezdeményez civil szervezetek, a kormányzat bevonásával azzal a céllal, hogy egy olyan kiérlelt korrupció elleni stratégiára tegyen javaslatot, amely a miniszter által megfogalmazott kettős kívánalomnak eleget tud tenni.
2026. 11. 06. 06:30
Megosztás:

Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás: