Durva! Már itt tartanak a magyar szántóföld árak!

Kétmillió forint fölé emelkedett a szántóföldek hektáronkénti átlagára tavaly, noha az ország különböző régióiban változatosan alakultak, Közép- és Észak-Magyarországon csökkentek, a többi régióban emelkedtek az árak.

Durva! Már itt tartanak a magyar szántóföld árak!

A hektáronkénti legmagasabb, 2,2 millió forint feletti átlagárat a gyümölcsösökért és a szőlőkért kellett fizetni, amelyektől a szántók 2,13 millió forintos átlagára sem sokkal maradt el. A termőföldek drágulásának nominális mértéke 2,6 százalékra lassult 2023-ban, reálértéken azonban 22 százalékos korrekció követte az árak 2022-ben bekövetkezett több mint 25 százalékos csökkenését. A termőföldtranzakciók száma tavaly tovább mérséklődött, az előzetes adatok szerint a gazdát cserélő területek nagysága nem érte el a 30 ezer hektárt – derült ki az MBH Jelzálogbank elemzéséből.

Az MBH Termőföldindex értéke 308,1 pontra emelkedett tavaly a 2022-es 300,3-as szintről. A mezőgazdasági termelői árindexszel deflált mutató a mezőgazdasági termelői árindex csökkenése révén jelentősen erősödött, 112,5 pontról 137,3-ra nőtt. 

A Nyugat- és a Közép-Dunántúlon drágultak a leginkább a szántóföldek

A szántók átlagára éves összevetésben 7,1 százalékkal nőtt, ami ugyan elmaradt a 2022-ben mért 10 százaléktól, viszont meghaladta a 2019 és 2021 közötti értékeket. Míg Közép-Magyarországon 5,5 százalékkal, Észak-Magyarországon pedig 1,7 százalékkal csökkent az átlagár, a többi régióban emelkedtek a hektáronként fizetendő összegek. A Nyugat- és a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb a drágulás, mindkét esetben mintegy 7,3 százalékkal kellett többet fizetni a szántókért. A Dél-Dunántúlon 7 százalék körüli volt az emelkedés, a Dél- és az Észak-Alföldön 4,6-4,7 százalékkal nőttek az árak. A szántóföldek hektárjáért a Dél-Dunántúlon, Közép-Magyarországon, a Dél-Alföldön és az Észak-Alföldön kellett a legtöbbet, 2,2 millió forint feletti átlagárat fizetni, míg Észak-Magyarországon mindössze 1,42 millió forint volt egy hektár szántó ára.  

A vármegyék közül Tolnában, Békésben és Hajdú-Biharban voltak a legmagasabbak az árak, egyaránt 2,5 millió forint közelében mozogtak. A legolcsóbban, 1,14 millió forintért Nógrádban lehetett szántóhoz jutni, Hevesben pedig 1,36 millió forint volt az átlagár. A járások közül továbbra is a Hajdúszoboszlói és a Hajdúböszörményi állt az élen hektáronkénti 3,5, illetve 3,2 millió forint feletti átlagárral.

Az MBH Jelzálogbank elemzői megvizsgálták azt is, hogy a változó időjárási körülmények hatására miként alakultak az árak a kedvező adottságú és a kevésbé kedvező helyzetben lévő vármegyékben: Borsod-Abaúj-Zemplén például erősen felzárkózott 2010 óta, de Szabolcs-Szatmár-Beregben is megfigyelhető volt a szántóárak nagyobb arányú növekedése Békés és Bács-Kiskun vármegyéhez képest, különösen a 2015 utáni időszakban. 2020 és 2023 között vizsgálva pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén mellett Vas és Zala is felértékelődött Békéshez és Bács-Kiskunhoz viszonyítva.

A jobb minőségű és nagyobb területű földek drágultak jelentősebben

Tavaly – megtörve az elmúlt években tapasztalt mintát –, a jobb minőségű szántók 8-9 százalékos mértékben, tehát jelentősebben drágultak a rosszabb területeken tapasztalt 2-4 százalékos dráguláshoz képest. Az egy aranykoronára jutó szántóárak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében voltak a legmagasabbak, 180 ezer forint felettiek, míg Zala és Pest megyében 150 ezer forint körül alakultak. Nógrádban, Békés, Fejér, Vas, Csongrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben 100 ezer forint alatt volt a szántók egy aranykoronájáért fizetett összeg.

A birtokméretet tekintve a 10 hektárnál nagyobb területek esetében 12 százalékos volt a drágulás 2023-ban, az 1 hektár alattiak esetében 7, az 1 és 5 hektár közöttieknél pedig 6 százalékos emelkedés ment végbe. A 10 hektárnál nagyobb területekért hektáronként átlagosan 2,4 millió forintot kellett fizetni, míg az 1 hektár alattiaknál 2,2 millió forintot. A legdrágábbnak ezzel együtt az 5-10 hektár közötti szántók bizonyultak 2,43 millió forintos hektáronkénti átlagárral, amelyben 11 százalékos drágulás következett be 2023-ban.

A különböző művelési ágakban is vegyesen alakultak az árak

A különböző művelési ágakban eltérő mértékben változtak az átlagárak. Míg a szántók árai 7,1 százalékkal emelkedtek, a gyümölcsösök árai 1,3 százalékkal csökkentek. A gyepek, rétek és legelők árai többnyire stagnáltak. Az erdők és fásított területek átlagára 2 százalékkal, a szőlőké pedig 3,6 százalékkal nőtt. A művelési ágak közül a legtöbbet a szőlők és gyümölcsösök hektárjáért kellett fizetni, 2,2 millió forintot, amitől nem sokkal maradt el a szántók 2,13 millió forintos hektáronkénti átlagára sem. Az erdők és fásított területek, valamint a gyepek, rétek és legelők átlagos árai pedig szinte egyformák voltak, előbbiekért 1,28 millió forintot, utóbbiakért 1,31 millió forintot kellett adni hektáronként.

A szőlők a Dél-Dunántúlon voltak a legdrágábbak – egy hektárért átlagosan több mint 3 millió forintot fizettek a vevők –, Észak-Magyarországon a legolcsóbbak, hektáronkénti kevesebb mint kétmillió forintos átlagárral. A gyümölcsösök Közép-Magyarországon keltek el a legmagasabb áron, mintegy 3 millió forintért, a hektáronkénti legalacsonyabb, hozzávetőleg 1,8 millió forintos áron pedig Észak-Magyarországon lehetett hozzájuk jutni. Az erdők és fásított területek, valamint a gyepek, rétek, legelők hektárja a Dél- és a Közép-Dunántúlon került a legtöbbe, 1,34, illetve 1,69 millió forintba, Észak-Magyarországon a legkevesebbe, 900 ezer, valamint 1,03 millió forintba.

„A termőföldek árának emelkedését támogathatta, hogy 2023-ban az egy hektárra jutó növénytermesztési és kertészeti termékek értéke 2,5 százalékkal, a nettó vállalkozó jövedelmek 14,5 százalékkal nőttek. A termőföldek árának emelkedése az elmúlt csaknem 20 évet vizsgálva meghaladta a lakásárak esetében tapasztalt növekedést, és túlszárnyalta a BUX indexét is, az általunk vizsgált eszközök közül pedig egyedül az arany forintban kifejezett értékének emelkedése előzte meg. Vagyis a termőföld komoly értékkel bír” – hangsúlyozta Sánta József, a hitelintézet Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának hálózati igazgatója. Hozzátette: „Az MBH Banknál célunk, hogy az agrárium vezető finanszírozójaként piaci súlyunkhoz méltón vegyük ki részünket a földértékesítési program most zajló szakaszához kapcsolódó finanszírozási igények teljesítéséből is. Az esetek többségében értékbecslés nélkül be tudjuk fogadni a hiteligényt, hogy ezzel is segítsük ügyfeleinket, akiknek piaci forrású termőföldvásárlási hitel mellett Agrár Széchenyi Beruházási hitel MAX+ kamattámogatott terméket is kínálunk a vásárláshoz.”


A GVH mintegy 2 milliárd forint bírságot szabott ki az idén

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az idén eddig már mintegy 2 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, és ez az összeg már be is folyt a központi költségvetésbe - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 17:30
Megosztás:

Apple és Google stabilcoin-szakértőket keres – erősödik a Web3-fókusz

Az Apple és a Google is olyan vezető szakembereket keres, akik stabilcoinokhoz, blokklánc-technológiához és tokenizált pénzügyi infrastruktúrához kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek. Az új álláshirdetések arra utalnak, hogy a két technológiai óriás egyre komolyabban foglalkozik a digitális fizetések következő generációjával, bár egyik vállalat sem jelentette be, hogy saját stabilcoint készül kibocsátani.
2026. 09. 21. 16:30
Megosztás:

A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás: