Kié a felelősség, ha rosszul dönt vagy diszkriminál az AI?

Tavaly év végére a globális AI-beruházások elérték a nagyságrendileg 500 milliárd dolláros álomhatárt, de ez még csak a kezdet, hiszen a mesterséges intelligencia jó úton halad afelé, hogy minden szektorban alaptechnológiává váljon. Ahogy azonban egyre több területre férkőzik be a mindennapokban, úgy merülnek fel a jogi-etikai kételyek is, így például az AI "fekete doboz" problémája, a diszkrimináció vagy éppen a felelősség kérdése.

Kié a felelősség, ha rosszul dönt vagy diszkriminál az AI?

Az Európai Unió a világon elsőként reagálva hozott létre átfogó szabályozási keretet, mégpedig kockázati alapon megközelítve a kérdést, ugyanakkor a kritikus hangok arra hívják fel a figyelmet, hogy a túlzó és bürokratikus rendelkezések ronthatják az egyébként is lemaradó kontinens versenyképességét. Miért olyan fontos az úttörő technológiát etikai szempontból is vizsgálni és hogyan biztosíthatják a cégek, hogy a fejlesztéseik ne hasaljanak el az AI Act miatt? Az AI bevezetése önmagában nem jó vagy rossz; az etikus vagy kevésbé etikus felhasználás attól függ, milyen céllal és milyen körülmények között alkalmazzuk – hangsúlyozzák a Stylers Group szakértői.

Kilőtt az AI biznisz

Dinamikusan nő a mesterséges intelligenciára épülő újabb és újabb fejlesztések száma, tavaly csak az amerikai piacon 130%-os növekedésről számoltak be a cégek 2023-hoz képest az AI büdzsék terén. Leginkább a generatív AI megoldások hasítanak, a legtöbbet pedig a szoftverek és információs szolgáltatások szegmensében, illetve a banki és kiskereskedelmi szektorban költik a mesterséges intelligenciára. Minden jel arra mutat, hogy akár már néhány éven belül AI-alapú lehet minden technológia. Ugyanakkor egyre több etikai kétely merül fel a mesterséges intelligencia használata kapcsán, melyek dinamikus térnyerésével párhuzamosan mind nagyobb aggodalmat keltenek.

„Az algoritmusok pontos működése sokszor átláthatatlan, következtetései elfogultak vagy éppen diszkriminatívak lehetnek, sőt, arra is van példa, hogy az AI az emberek által elfogadott etikai normák áthágásától sem riad vissza” – mondja Gönczy Gábor, a Stylers Group információ-technológiai cégcsoport ügyvezető-tulajdonosa. A közelmúltban például egy vizsgálat rámutatott a ChatGPT azon képességére, hogy megtévessze az embereket és megpróbálja megkerülni a leállítására irányuló parancsokat, az OpenAI egy másik mesterséges intelligenciája pedig meghackelt egy sakkjátszmát, hogy egy nála erősebb ellenfél – egyébként szintén AI – ellen győzni tudjon, holott erre semmilyen utasítást nem kapott. „Nem nehéz belátni, hogy az algoritmusok megregulázása alapfeltétele annak, hogy biztonságos és etikus keretek között tudjuk kihasználni a bennük rejlő szinte korlátlan lehetőségeket” – teszi hozzá Gönczy Gábor.

Kellenek a szabályok, de a szemlélet az igazán fontos

Mindez olyan etikai kérdésekhez vezet, melyek egyre inkább foglalkoztatják a szakmát és a közvéleményt is: kié a felelősség a hallucináló algoritmusokért vagy a tőlük érkező hibás, esetleg diszkriminatív döntésekért? Fontos leszögezni, hogy az AI működésével kapcsolatos következményeket – akár pozitív, akár negatív értelemben – mindig az ember viseli, még akkor is, ha döntéseit vagy cselekedeteit a mesterséges intelligenciára alapozza. Miközben kétségtelenül egyre több területen alakítja át a folyamatokat és a humán szerepköröket a technológia, napjaink egyik meghatározó félelme, hogy a gépek elveszik a munkánkat, megélhetésünket. Ha az AI-t kizárólag a munkaerő leépítésének céljával és a rövid távú profitmaximalizálás érdekében fejlesztik, annak komoly társadalmi ára lehet, de ha stratégiai szemlélettel automatizálunk és odafigyelünk a dolgozók átképzésére, akkor jelentősen hozzájárulhat a termelékenységhez és életmódunk drasztikus javulásához. Az etikus megközelítés tehát az egyensúlyt keresi az emberközpontú használat, a felelős döntéshozatal és a hosszú távú társadalmi előnyök között.

Az ennek kapcsán felmerülő kihívások kezelésére – a világon elsőként – az AI Act, az Európai Unió Mesterséges Intelligenciáról szóló törvénye átfogó szabályozási keretet biztosít az AI-rendszerek fejlesztésére és alkalmazására, különös tekintettel az etikai normák betartására. A kockázatalapú szemlélettel megalkotott törvény főbb elvei között kitér például a megkülönböztetésmentesség és méltányosság kérdésére, illetve többszintű átláthatósági követelményeket is tartalmaz a megfelelő felügyelet érdekében. Egy jól felépített AI-fejlesztési folyamat, amely a technikai szempontokon túl magában foglalja az emberi és etikai elvárásokat is, segít elérni, hogy a rendszer biztonságos, megbízható és társadalmilag hasznos legyen. Így nemcsak a most formálódó AI Act-nek, hanem a hosszú távú fenntarthatósági elveknek is meg lehet felelni.

Az etikus fejlesztés hosszú távra tervez és bevonja a munkavállalókat is

Az etikus és az AI Act előírásainak megfelelő mesterséges intelligencia-fejlesztésekhez elengedhetetlen, hogy a folyamatot átgondolt és felelős gyakorlatok vezéreljék. Első lépésként kockázatelemzést kell végezni annak érdekében, hogy a termék vagy szolgáltatás besorolása és lehetséges hatásai egyértelműek legyenek. Fontos figyelmet fordítani az adatvédelemre, az adatminőségre és a privacy-követelmények, például a GDPR betartására. Emellett az algoritmusok tisztességes működésének érdekében gondoskodni kell a diszkrimináció megelőzéséről és az esetleges torzítások (bias) kezeléséről is. Ahhoz, hogy mindez teljes mértékben átlátható legyen, a fejlesztést megfelelő dokumentációval és belső megfelelés-kezelési folyamatokkal szükséges támogatni, az emberi felügyelet jelenléte és fenntartása pedig minden lépésénél nélkülözhetetlen.

A munka persze nem fejeződik be a fejlesztéssel, a rendszerek monitorozása és felülvizsgálata hosszú távú elkötelezettség, melynek során érdemes bevonni a releváns szereplőket is. „Mindez egyben azt is jelenti, hogy a technológiát mélységeiben ismerő szakemberek közreműködése mellett az AI-rendszereket napi szinten használó munkavállalók is felkészülten vegyenek részt a folyamatban. Ehhez vezetői elkötelezettségre, folyamatos edukációra és célirányos képzési rendszerre van szükség, amely abban is támogatja a munkavállalókat, hogy valóban hatékony módon tudják használni a mesterséges intelligencia által kínált megoldásokat. Nem utolsó sorban, ennek komoly megtartó ereje is van: ha a kollégák kompetensnek érzik magukat az új technológiákban, az nagyban mérsékelheti félelmeiket, például azzal kapcsolatban, hogy bármikor átvehetik a helyüket az algoritmusok” – hangsúlyozza Gönczy Gábor.


A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás:

Francia kormány: a GDP-arányos francia államadósság jövőre 121,7 százalékra emelkedik

Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
2026. 09. 20. 06:00
Megosztás: