Kiosztották az idei Alföld-díjat

Bednanics Gábor irodalomtörténész, Bodrogi Ferenc Máté irodalomtörténész és Győrffy Ákos költő kapja az idei Alföld-díjat; az elismeréseket november 7-én, kedden 19 órakor, az Alföld-díjasok estjén adják át a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárban - tájékoztatta az Alföld szerkesztősége az MTI-t csütörtökön.

Kiosztották az idei Alföld-díjat

A közleményben felidézik, hogy az Alföld szerkesztősége 1978. óta részesíti kiemelkedő szerzőit nívódíjban, 1993-tól pedig a díjazottak a pénzjutalom mellé E. Lakatos Aranka szobrászművész emlékplakettjét is megkapják. 1978. és 2022. között 45 alkalommal 129 szerzőnek 136 Alföld-díjat osztottak ki, Csoóri Sándor, Sütő András, Kulcsár Szabó Ernő, Tandori Dezső, Oravecz Imre, Esterházy Péter és Térey János kétszer is megkapták az elismerést.

A kitüntettek között olyanok szerepeltek, mint Kányádi Sándor, Hankiss Elemér, Tar Sándor, Nádas Péter, Borbély Szilárd, Kovács András Ferenc, Szilágyi István, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina.

A folyóirat közleményében kiemeli, hogy Bednanics Gábor, az irodalomtörténészi szempontrendszerét friss kultúratudományos kérdésirányokkal gazdagító, a modern magyar költészet történetét feltáró kutatásaiért, szerteágazó irodalomszervezői és kiadói munkásságáért, valamint az Alföld folyóiratban immár negyedszázadon át közölt bírálataiért és tanulmányaiért részesült az elismerésben. Bednanics Gábor 1976-ban született Budapesten, az Eötvös Lorán Tudományegyetem magyar-filozófia-összehasonlító irodalomtörténet szakán szerzett diplomát, doktori fokozatát 2007-ben szerezte meg az ELTE-n, majd 2013-ban habilitált a Debreceni Egyetemen. Eddig négy önálló könyve jelent meg, emellett számos publikációja, szerkesztett kötete látott napvilágot. A Fiatal Írók Szövetségének 2004. és 2010. között elnöke volt, irodalmi, szaktudományos és szervezői tevékenységét 2011-ben József Attila-díjjal, 2021-ben pedig a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozatának odaítélésével ismerték el.

Bodrogi Ferenc Máté a klasszikus magyar irodalomra fókuszáló kutatásainak a textológia és az eszmetörténet távlatán túl a pszichológia és az élményalapú pedagógia területére is kiterjesztő, a tehetséggondozás vonatkozásában is példás munkásságáért, valamint az Alföld folyóiratban megjelent mindig felvillanyozó kritikáiért kapta az Alföld-díjat - áll a közleményben. Bodrogi Ferenc Máté 1980-ban született Miskolcon, majd a Debreceni Egyetem magyar szakán szerzett nappali tagozatos tanári, illetve levelező tagozatos pszichológus diplomát, doktori fokozatát 2011-ben szerezte meg a Debreceni Egyetemen. Eddig egy monográfiája, két tanulmánykötete, két kritikai szövegkiadása, illetve számos szerkesztett kötete, kisebb publikációja jelent meg. Jelenleg az Aurora almanach több kötetes forráskiadásának vezetője, habilitációs eljárása folyamatban van.

Győrffy Ákos, a hétköznapok misztériumát kitartó figyelemmel megragadó, egyedi hangvételű költészetéért, esszéisztikus, az érzeteket és sejtelmeket finom hangszerelésben megosztó szépprózájáért, valamint az Alföld folyóiratban több mint két évtizeden át publikált verseiért és regényrészletéért részesült az elismerésben. Győrffy Ákos 1976-ban született Vácon, jelenleg Börzsönyligeten él családjával. József Attila-díjas író, költő, megjelent kötetei: A Csóványos északi oldala (Accordia, 2000.), Akutagava noteszéből (JAK-Ulpius-ház, 2004.), Nem mozdul (Magvető, 2008.), Havazás Amiens-ben (Magvető, 2010.), Haza (Magvető, 2012.), A hegyi füzet (Magvető, 2016.), A távolodásban (Magvető, 2021.), A csend körei (Kortárs Kiadó, 2023.) - áll a közleményben.

Az Alföld-díjakat november 7-én, kedden 19 órakor, az Alföld-díjasok estjén adják át a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárban, majd a díjazottak egy portrébeszélgetésen vesznek részt. A közleményben kiemelik, hogy a Debreceni Irodalmi Napok idei témája Csokonai születésének 250. és Borbély Szilárd születésének 60. évfordulójához kapcsolódva a klasszikus lesz. A díjátadót megelőzően, 17 órakor kezdődik a tudományos tanácskozás, amelyen Nádasdy Ádám Mit őrzünk a klasszikusokból: tartalmat vagy formát?, valamint Kulcsár-Szabó Zoltán A szöveg ideje. A klasszikus és az eminens szöveg fogalmához címmel ad elő. A 18.15 órakor kezdődő kerekasztal-beszélgetésen Kulcsár-Szabó Zoltánt, Márton Lászlót, Nádasdy Ádámot kérdezi Szirák Péter, az Alföld folyóirat főszerkesztője - áll a közleményben.

A programsorozathoz kapcsolódóan november 6-án, hétfőn 18 órai kezdettel mutatják be Áfra János legújabb, Omlás című verseskötetét a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtárban Vigh Levente szerkesztő moderálásával.


Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás: