Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

A legfeljebb évi 3 százalékos kamatozású Otthon Start program nagyon népszerű hazánkban. A Bankmonitor becslése alapján a januárban kötött lakáshitelszerződések volumenének mintegy 70 százaléka kapcsolódhatott ehhez a támogatáshoz.

Ez nem is csoda, hiszen a kedvező kamatozásának köszönhetően egy átlagos évi 6,5 százalékos kamatozású piaci lakáshitelhez képest 50 millió forint felvételekor 25 év alatt durván 100 ezer forinttal kedvezőbb a törlesztőrészlet. (A sima piaci hitelnél 337 ezer forint a havi részlet, ezzel szembe csak 237 ezer forintot kell havonta fizetni a támogatott hitelre.)

Külföldön dolgozók is megkaphatják az Otthon Startot?

Természetesen a kedvező kamatért cserébe számos feltételt kell teljesítenie az érdeklődőknek azon túlmenően is, hogy első lakásukat, házukat kell megszerezniük. Az elvárások közül talán a legnehezebben a TB jogviszonyra vonatkozó előírást lehet teljesíteni.

A jelenlegi szabályok szerint az érdeklődőknek legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszonnyal kell rendelkezniük. Ekkor még a jogviszonyok széles körét elfogadják, például a külföldi munkaviszonyon alapuló jogviszonyt is.

A mostani előírások alapján ráadásul az igénylést megelőző utolsó fél évben még szigorúbb feltételeket kell teljesíteni, ekkor fő szabály szerint már magyar munkaviszonnyal, vállalkozói jogviszonnyal kell rendelkeznie az érdeklődőknek.

Vagyis egy külföldön dolgozó és ott társadalombiztosírással rendelkező fiatal a 2 éves TB jogviszony feltételeit teljesíti, ugyanakkor az utolsó 6 hónapra érvényes szigorúbb elvárásoknak nem felel meg. A mai szabályok alapján a kérdéses érdeklődő akkor lenne jogosult az Otthon Startra, ha a hitel felvételét megelőzően legalább 180 nappal hazaköltözne és magyar munkaviszonyt, vállalkozást indítana.

Orbán Viktor Facebook üzenete alapján ez a helyzet változna meg a jövőben: a kiírás alapján ugyanis a külföldön dolgozó fiatalok is jogosultak lehetnének az Otthon Start hitelre. 

Arról nincs információ még, hogy pontosan mit is jelentene ez a változás. Mit várnának el a külföldön dolgozó fiataloktól a hitel felvételével kapcsolatban. Felmerülhet, hogy a kölcsönfelvételt követően kellene egy bizonyos határidőn belül hazaköltözniük és munkaviszonyt létesíteniük.

De a részletszabályok megjelenéséig biztosat ebben a kérdésben sajnos nem lehet mondani. Éppen emiatt a bejelentett módosítás várható indulásáról sem lehet még semmit sem tudni. Az azonban biztos, hogy a ma külföldön dolgozóknak érdemes figyelniük a változásra, mert új lehetőségek nyílhatnak meg előttük a közeljövőben.

Hogyan szól ma a TB jogviszonyra vonatkozó elvárás pontosan?

Ki, mi felel meg a 2 éves TB jogviszony előírásinak?

- A Tbj. törvény 6. §-a alapján biztosítottnak minősül az érdeklődő.

- Magyar közép-, vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytat az érdeklődő.

- Valamilyen külföldi felsőoktatási intézményben nappali tagozatán tanulmányokat folytat az érdeklődő. (Jelen esetben elvárás, hogy magyar állampolgár legyen az igénylő.)

- A Tbj. törvény 11. §-a alapján kiegészítő tevékenységet folytat az érdeklődő. (Például nyugdíj mellett dolgozik.)

- Külföldi társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezik az érdeklődő. (Például külföldön él és dolgozik.)

Ki, mi felel meg az igénylést megelőző 6 hónapra vonatkozó előírásoknak:

- A Tbj. törvény 6. §-a alapján biztosítottak közül sem felel meg mindenki. Kicsit leegyszerűsítve azok kaphatják meg a támogatott hitelt, akik magyar munkaviszonnyal, vállalkozói jogviszonnyal rendelkeztek ezen időszak alatt. (A közmunkaprogramban való részvétel nem megfelelő.)

- A Tbj. törvény 11. §-a alapján kiegészítő tevékenység ezen szigorúbb időszakban is elfogadható.

- Ugyanúgy megfelelő lesz a magyar közép-, illetve felsőfokú oktatási intézmény nappali rendszerű oktatás keretében folytatott tanulmány is.

- Megfelelő az a külföldi szervezetnél folytatott munkaviszony is, amelyet Magyarország területén folytat egy magyar állampolgár. (Jellemzően valamilyen nemzetközi szervezet például az ENSZ alkalmazottja lehet az érintett.)

- Elfogadható az a külföldi TB jogviszony is, amelynél a magyar személy az EGT területén valamilyen Európai Uniós intézménynek dolgozik.

Néhány eset, amikor mentesülnek az érdeklődők a fenti TB jogviszonyra vonatkozó elvárások alól:

- Azon ingázóktól elfogadható a külföldi munkaviszony is, akik hazánkkal szomszédos országban dolgoznak és legalább két éve magyarországi bejelentett lakóhellyel rendelkeznek.

- Nem kell egyáltalán teljesíteniük a TB jogviszonyra vonatkozó előírásokat azoknak, akik gyermek otthongondozási díjban, vagy ápolási díjban részesülnek.

- Nem kell teljesíteni egyáltalán a TB jogviszonyra vonatkozó előírásokat a megváltozott munkaképességűeknek.

- Azok is megkaphatják az Otthon Start hitelt, akik egyszerűsített módon létesíthető munkaviszonyban dolgoztak az elmúlt 2 évben legalább 200 napon keresztül. Jellemzően az idényjellegű turisztikai, mezőgazdasági munkák szoktak ilyenek lenni.

Fontos kihangsúlyozni, hogy házaspárok esetében elegendő az egyik félnek megfelelnie a TB jogviszonyra vonatkozó előírásoknak. Ki kell hangsúlyozni, hogy a pár ugyanazon tagjának kell teljesítenie az első lakásszerzésre vonatkozó előírásokat is.

A Banki előírások még bezavarhatnak

Nem ismerni még a pontos részletszabályokat, de alapvetően abból lehet kiindulni, hogy a jövően a külföldön dolgozók is megkaphatják az támogatott hitelt bizonyos feltételek teljesítése esetén.

Argyelán József a Bankmonitor szakértője szerint azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a bankok bírálati előírásainak is meg kell felelnie az érdeklődőknek. Márpedig a bankok eltérő módon kezelik a külföldi jövedelmeket. Simán elutasíthatnak egy nem megfelelő országból származó jövedelem mellett az Otthon Start kérelmet úgy is, hogy a jogszabályi TB jogviszonyra vonatkozó előírásoknak már megfelel az érdeklődő.

A többi feltétellel kapcsolatban nem tudunk változásról, így a külföldön dolgozóknak is meg kell majd felelniük a többi Otthon Startra vonatkozó szabálynak


Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás: