Kivárnak a vállalatok az innovációval

A digitalizáció tartja szinten a hazai vállalatok innovációs tevékenységét. Új termékek, szolgáltatások bevezetésével kivárnak a vállalatok, inkább saját háttérfolyamataikat igyekeznek hatékonyabbá tenni. Így a K&H innovációs indexe szinten maradt.

Kivárnak a vállalatok az innovációval

Hiánypótló kezdeményezésként 2021 elején indította újtára a K&H saját innovációs indexét, amely időről időre megmutatja, hogy hol áll a magyar gazdaság az innovációs versenyben és a gazdaság szereplői milyen fejlesztésekkel készülnek a jövőre. Az összkép most nem túl fényes: a K&H innovációs indexe a kezdetek óta alig mutat életjelet a magyar gazdasági szereplőknél: 2023 első félévében is csupán 28 pontot ért el, vagyis az előző félévhez képest változatlan. Az index indulásakor ez az érték még 31 pont volt – alig magasabb, mint napjainkban. Jelenleg az ellentétes erők kioltják egymást, hiszen a digitális innováció alindexe 2 pontot nőtt, míg az innovációs stratégia alindexe 2, a megvalósult innovációk alindexe 1 pontot csökkent.

Ördög a részletekben

Az ördög persze a K&H innovációs indexe esetében is a részletek között bújik meg. „Ellentétes erők hatnak az innovációs indexre” – nyilatkozta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője, aki hozzátette: miközben a vállalatok kevesebb figyelmet fordítanak innovációs stratégia készítésére, nem tévesztik szem elől a digitális átállás jelentőségét”. Egyelőre azonban a piaci helyzet, a cégek növekvő költségei nem kedveznek új termékek és szolgáltatások bevezetésének, így inkább belső folyamataikat igyekeznek hatékonyabbá tenni, és ebben kiemelkedő szerep jut a digitalizációnak. Ennek jelentőségével minden vállalatvezető tisztában van: számottevően (fél év alatt 29 százalékról 42-re) nőtt azoknak a cégeknek az aránya, amelyek a legfontosabb, de legalább is nagyon fontos feladataik közé sorolják saját digitális átállásukat. A digitális alindex annak ellenére nőtt, hogy közben jelentősen visszaesett az egyik komponense: a korábbi 48 százalékról 41 százalékra ‒ a 2 évvel ezelőtt mért szintre ‒ esett vissza azon cégek aránya, amelyeknek a felmérést megelőző két évben volt jelentősebb digitális fejlesztésük.

Ezen kívül néhány érdekes tendencia is kiolvasható az adatokból. Mindenekelőtt az, hogy minél nagyobb egy cég árbevétele, annál magasabb az innovációs indexe is. A K&H innovációs index a 4 milliárd forint árbevételt meghaladó vállalatok körében a legmagasabb. Ha ágazati bontásban vizsgáljuk az innovációkat, megfigyelhető, hogy a mezőgazdasági cégeknél (29 pontról 18-ra), az iparban és az építőiparban (31 pontról 26-ra) zuhant a mutató. Az ország nyugati régióiban működő cégeknél 6 ponttal 29 pontra nőtt, Közép-Magyarországon 2 pontot csökkent a K&H innovációs index – de valamennyi régió indexe a 28-29 pont körül szóródik.

Trendszerű digitalizáció

Markáns különbségek figyelhetők meg az ütemesen és trendszerűen növekvő digitális alindex esetében. A digitális átállásban elsősorban a kereskedelem és a szolgáltatási szektor jeleskedik; itt is elsősorban azok a cégek, amelyek árbevétele eléri vagy meghaladja a 4 milliárd forintot. A nyugat- és közép-magyarországi régiókban nagyobb a cégek digitális innovációs aktivitása, mint az ország többi részében.

Az innováció legfontosabb hajtóerői között szerepel az a vállalatvezetői szándék, hogy hatékonyabb, gyorsabban reagáló működést alakítsanak ki; javítsák a termékek és szolgáltatások minőségét, illetve alkalmazkodjanak a vásárlók igényeihez. „Ez persze csak elméletben van így” – fűzte hozzá Németh Balázs” – „mert sem a termelésben, sem egyéb területen nem voltak jelentős fejlesztések. A vállalatok inkább a háttérfolyamatokat igyekeznek hatékonyabbá tenni”. Ezt támasztják alá az adatok is, amelyek szerint csökkent az elmúlt két évben gyártási eljárásait vagy szolgáltatási folyamatait megújítók aránya, a következő évre ezt tervezők aránya azonban némileg emelkedett.

Csökkenő önbizalom

Az innovációt leginkább gátló tényezők között a cégek a forráshiányt, a támogatások elnyerésének nehézségét és bizonytalanságát említették, amellett, hogy sokan úgy vélik: a korábbi innovációk még elégségesek a piaci elvárások kielégítésére. A nem túl rózsás helyzetben a vállalatok önképe is romlott: 70 százalékról 59-re csökkent az önmagukat innovatívnak tartók aránya és nem emelkedik az írott innovációs stratégiával rendelkezők aránya sem.

A gazdasági válság miatt ismét kevesebb cég tervez legalább annyi innovációt a következő 2 évre, mint amennyi az elmúlt 2 évben volt. A terveknek azonban gátat szabhat, hogy ismét 10 százalék alá csökkent a vállalatok árbevételének innovációra, újításra fordított aránya.

„A K&H innovációs indexéből és azt alátámasztó adatokból az olvasható ki, hogy az innováció elsősorban nem az új termékkel, szolgáltatással való piacra lépést szolgálja, hanem a vállalati hatékonyság növelését célozza” – foglalta össze Németh Balázs, aki szerint előremutató, hogy egyre több vállalat ismeri fel a digitális transzformáció jelentőségét, és immár a tervek sem csökkennek tovább.


Keddtől olcsóbb lesz az üzemanyag Horvátországban

Keddtől csökken az üzemanyagok ára Horvátországban, jóllehet a kormány részben emeli az energiahordozók jövedéki adóját és az üzemanyag-forgalmazók árrését.
2026. 06. 29. 17:00
Megosztás:

150 millió dolláros Uniswap-lépés forgathatja fel a stabilcoinpiacot

A Spark mintegy 150 millió dollárnyi likviditást helyezett át az Uniswap v4-re, hogy létrehozza a stabilcoinok közös devizapiaci rétegét. A nagyszabású DeFi-művelet megoldást kínálhat a piac egyik legsúlyosabb problémájára: az egyre több kibocsátó között szétaprózódó likviditásra.
2026. 06. 29. 16:30
Megosztás:

Csökkent az élelmiszerpazarlás az elmúlt kilenc évben Magyarországon

Az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2 százalékkal csökkent Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése alapján, amelyről hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 06. 29. 16:10
Megosztás:

A vízfogyasztás csökkentését kérik több dél-zalai településen

Már a hétvégétől takarékosabb vízfelhasználást kért nyolc dél-zalai településen a helyi szolgáltató, az ellátást egy váratlan üzemzavar is nehezíti - közölte közösségi oldalán hétfőn a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt.
2026. 06. 29. 15:00
Megosztás:

A felújítást tervezők is nyerhetnek a csökkenő kamatkörnyezeten

A felújítást vagy korszerűsítést tervező háztartások számára kedvező fordulat jöhet a következő hónapokban a hitelpiacon. A bankközi kamatok látványos csökkenése és a legutóbbi jegybanki döntés együttesen megnyithatja az utat az olcsóbb ingatlanfedezetes hitelek felé – éppen akkor, amikor június végén lezárul a Vidéki Otthonfelújítási Program.
2026. 06. 29. 14:30
Megosztás:

USDT stabilcoin hiány Indiában: 8,5% fölé ugrott a stabilcoin felára

Jelentősen beszűkült a Tether stabilcoinjának indiai kínálata, ezért az USDT helyi árfolyama több mint 8,5%-kal haladja meg a hivatalos dollárárfolyamot. A hatósági vizsgálatok, a korlátozott beáramlás és a szabályozási bizonytalanság egyaránt hozzájárulhat a prémium látványos emelkedéséhez.
2026. 06. 29. 14:00
Megosztás:

Ütött az óra a kedvezményes devizaváltásban, így licitálnak egymásra a bankok

Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Itt tart most a bankok harca, ekkor és ennyi forintot lehet kedvezményesen devizára váltani.
2026. 06. 29. 13:30
Megosztás:

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelentett be

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte - közölte a gyógyszeripari cég az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 29. 13:00
Megosztás:

Ismét jelentősen nőtt a biztosítók díjbevétele tavaly

A biztosítók díjbevétele tavaly ismét jelentősen, 15 százalékkal nőtt, a fióktelepekével együtt elérte a 2115 milliárd forintot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.
2026. 06. 29. 12:30
Megosztás:

Csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33-50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
2026. 06. 29. 12:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők a héten?

Többnyire enyhe emelkedésben álltak az ázsiai részvénypiacok ma reggel, a hétvége Iránnal kapcsolatos változatos eseményeit követően.
2026. 06. 29. 11:30
Megosztás:

A hosszú lejáratú kötvényhozamok fokozatosan mérséklődtek a héten

Az amerikai kötvénypiacokon hozamcsökkenés volt megfigyelhető pénteken a rövid lejáratú hozamokban, miután a minneapolisi Fed-elnök, Neel Kashkari jelezte, hogy a márciusi egy vágás helyett júniusban immár egy idei kamatemelést tart valószínűnek, amelyet az iráni helyzettel és a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság fennmaradásával, valamint az AI forradalom által indukált beruházási boom-mal indokolt.
2026. 06. 29. 11:00
Megosztás:

Bejelentették, hogy ki lesz a NAV új elnöke

A NAV korábbi elnökének a megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el.
2026. 06. 29. 10:35
Megosztás:

Újra rákapcsolt a Sharplink: 62,4 millió dollárért vett Ethereumot

Nyolc hónap kihagyás után ismét nagy lendülettel vásárol Ethert a Sharplink. A kriptokincstárat építő vállalat mindössze három nap alatt 39 196 ETH-val növelte állományát, miközben az Ether árfolyama havi szinten több mint 22 százalékot esett. A cég nemcsak az alacsonyabb árakat használhatja ki: egy új kezdeményezésen keresztül az Ethereum intézményi felhasználását is támogatja.
2026. 06. 29. 10:30
Megosztás:

Vegyesen teljesítettek a héten az amerikai részvénypiacok

Az amerikai részvénypiacokon pénteken is folytatódott a technológiai papírokból a defenzív szektorok felé történő rotáció. A Nasdaq Composite immár az ötödik egymást követő napon esett, míg az S&P 500 gyakorlatilag stagnált. Heti összességében az S&P 500 közel 2%-ot, a Nasdaq pedig 4,6%-ot veszített, miközben a Dow 0,6%-os emelkedéssel felülteljesített.
2026. 06. 29. 10:00
Megosztás:

Az amerikai–iráni béketárgyalásoknak köszönhetően az olajárak tovább csökkentek a múlt héten

Az elmúlt héten alapvetően optimista hangulat uralkodott a piacokon, amit elsősorban az amerikai–iráni tárgyalások előrehaladása támogatott. A Hormuzi-szoroson áthaladó szállítások felgyorsultak, a forgalom látványosan bővült, így a Perzsa-öbölből származó export volumene a háború előtti szint mintegy 75%-ára állt vissza. Ennek köszönhetően az olajpiacokon jelentős korrekció zajlott le: a nyersolaj ára heti alapon mintegy 9–10%-kal csökkent.
2026. 06. 29. 09:30
Megosztás:

Sok ingatlanvásárló fizet úgy ki milliókat, hogy nem tudja, mi van a tulajdoni lapon

Évente több mint 130 ezer lakás cserél gazdát Magyarországon, és az ingatlanok egy része jelzáloggal, haszonélvezeti joggal vagy más joggal terhelt. Közjegyzők tapasztalata szerint gyakran csak a foglaló átadása után derül ki a vevőnek, hogy terhelt az ingatlan, de az is előfordul, hogy az eladó sem tud róla, emiatt borulhat az egyezség vagy a kialkudott vételár, illetve nagyon elhúzódik az adásvétel. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara azt tanácsolja, hogy a vevők még azelőtt kérjék közjegyző vagy ügyvéd közreműködését, hogy kifizetik az előleget, a foglalót vagy bármekkora összeget vételi szándékuk megerősítésére.
2026. 06. 29. 09:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is nőhet a lakosság napi vízfelhasználása

Bár az átlagos napi vízfogyasztás alapján Magyarországon a lakosság tudatos vízfelhasználónak minősül, a gyakorlatban jelen van a pazarló vízhasználat is. Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, 150 liter fölé nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására - válaszolta a Magyar Hidrológiai Társaság az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 29. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama a hét végén

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a hét végén a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 29. 08:00
Megosztás:

A BIS szerint a stabilcoinok feldarabolhatják a globális pénzügyi rendszert

A Nemzetközi Fizetések Bankja arra figyelmeztetett, hogy a már mintegy 316 milliárd dolláros stabilcoinpiac gyors növekedése gyengítheti az országok monetáris szuverenitását, visszaszoríthatja a banki hitelezést, és egyre töredezettebbé teheti a globális pénzügyi rendszert.
2026. 06. 29. 07:10
Megosztás: