Könnyű lenne hozzájutni ehhez az állami támogatáshoz, mégis sokan veszni hagyják

Az egészségpénztári befizetéseik után akár 150 ezer forint adóvisszatérítést is igényelhetnek a tagok minden évben. Sokan járnak magánorvoshoz, mégis veszni hagyják ezt a támogatást. Már megtekinthetők az adóbevallások a NAV rendszerében, így az egészségpénztári tagok már rendelkezhetnek az adó-visszatérítésükről. Nem érdemes az állam zsebében hagyni ezt a pénzt - figyelmeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Könnyű lenne hozzájutni ehhez az állami támogatáshoz, mégis sokan veszni hagyják

Az egészség top prioritás

Az egészségpénztárak tagsága 2023 végére már meghaladta az 1,1 millió főt, ami 50 ezer fős növekedést jelent az előző évhez képest. Ráadásul a tagok közel 20 százalékkal többet fizettek be idén, mint tavaly, így növelve az egészségpénztárak vagyonát több, mint 91,3 milliárd forintra - derült ki az MNB jelentéséből.

A megtakarítási szándék tehát jól látszik. Az ÖPOSZ (Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége) megbízásából elvégzett országos közvélemény-kutatás azt találta, hogy míg a nyugdíjcélú megtakarítás az 50 felettiek számára tűnt fontosabbnak, addig a fiatalok pedig többet tennének félre nyaralásra. Az egészsége érdekében nemtől, kortól, lakhelytől és végzettségtől függetlenül mindenki takarékoskodna.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy meg is teszi. Hiába van az egészség a három legfontosabb megtakarítási cél között, az aktív dolgozóknak mindössze a fele tesz félre pénzt váratlan egészségügyi kiadásokra - egészítette ki Gergely Péter.
Pedig az MNB adatai már korábban is azt mutatták, hogy az egészségügyi kiadásainknak csaknem 30 százalékát fizetjük magunk, és ennek a kiadásnak csupán töredékét, alig 10 százalékát fizetjük valamilyen öngondoskodási formán keresztül.

Magánorvoshoz pedig járunk

A magánegészségügy jelentősen, akár az éves átlagos inflációt meghaladó mértékben is drágult az elmúlt években. A legnépszerűbb szakterületeken, mint amilyen a nőgyógyászat, fogászat, belgyógyászat vagy endokrinológia, már nem igazán tudunk 30 ezer forint alatt elmenni egy konzultációra, és a magánegészségügy keretében elvégezhető műtétek ára is elérte az emberek ingerküszöbét.

Ennek ellenére mégis egyre növekvő mértékben használjuk a magánegészségügyet, mert az állami rendszerben tapsztalható hosszú várakozási idő ebbe az irányba tereli azokat a betegeket is, akik egyébként elégedettek lennének az állami egészségüggyel.

Pénzt veszítünk, ha nem egészségpénztárban gyűjtünk

Érdekesség, hogy azoknak, akik egyébként rendszeresen takarékoskodnak az egészségük érdekében, mindössze 28 százaléka teszi ezt egészségpénztárban. Pedig ezzel ténylegesen pénzt veszítenek.

A egészségpénztárba befizetett összeg 20 százaléka, legfeljebb 150 ezer forint visszaigényelhető a személyi jövedelemadóból. Ezt az adóvisszatérítést pedig elveszítik azok, akik nem vonják be az egészségpénztárat az egészségügyi megtakarításaikba.

Az adókedvezményre talán még inkább szüksége lehet azoknak, akik azért nem tesznek félre az egészségükre, mert úgy vélik, hogy erre nincs anyagi lehetőségük - mutat rá a BiztosDöntés.huszakértője.

Bár Gergely Péter úgy véli, az egészségpénztári befizetéseket célszerű legalább a kiadásokhoz igazítani, azok számára, akik nehezebben tudnak félretenni, megoldást kínálhatnak a modern, bankkártyával közvetlenül összeköthető egészségkártyák.

Ezek az egészségkártyák lehetővé teszik, hogy akkor is fizessünk a pénztáron keresztül, ha az egészségpénztári egyenlegünk ezt már nem tenné lehetővé. A bankkártyáról fizetéskor közvetlenül átemelt összeg szintén egészésgpénztári befizetésnek minősül, így adóvisszatérítés is igényelhető utána.

Modern egészségkártyákkal könnyebb

Ma már több egészségpénztárnál elérhető olyan egészségkártya, amellyel azok is élvezhetik az egészségpénztár előnyeit, akik nem szeretnének vagy nem tudnak havi rendszerességgel 10-20 ezer forintot vagy annál nagyobb összeget befizetni a pénztárba, de vásárolnak gyógyszereket, orvosi segédeszközöket, járnak magánorvoshoz, tehát igénybe vesznek olyan szolgáltatásokat, amelyek költségét elszámolhatnák a pénztárban.

A bankkártyával összeköthető egészségkártyának két típusa létezik.

Az egyik típus az, ahol a bankkártyával összekötött egészségkártyával mindaddig a pénztári egyenlegből fizetünk, amíg ott van pénz. Ha azonban elfogyott, és nem futná ki a következő számlát, amit fizetni szeretnénk, akkor a hiányzó - vagy akár a teljes - összeget a bankkártyánkról kéri le az egészségkártya. Ilyen egészségkártyát kínál például az OTP Egészségpénztár, ahol akció is kapcsolódik ezekhez a kártyákhoz.

Ilyenkor egyáltalán nem kell aggódnunk amiatt, hogy vajon futja-e a pénztári egyenlegünkből a vásárlásra, arra viszont érdemes figyelni, hogy a bankkártyánk limitbeállításai rendben legyenek, és érdemes push üzenetet kérni az egyes vásárlásokról, hogy jobban nyomon tudjuk követni a vásárlásainkat. A bankkártyával összekötött egészségkártya biztonságos, a kártyaadataink ugyanúgy titkosak, mintha közvetlenül azzal fizettünk volna.

A másik típusú bankkártyával összekötött egészségkártyát a Patika Egészségpénztárnál találjuk. Ez a kártya nem az adott vásárlások ellenértékét veszi le a bankkártyánkról, hanem inkább nem hagyja, hogy túlzottan lecsökkenjen az egészségpénztári egyenlegünk. Akkor érdemes használni, ha arra számítunk, hogy majd költenénk az egészségpénztári számlánkról, de ezzel túlnyúlnánk a havi rendszeres befizetésünkön vagy az ott lévő egyenlegünkön.

Ennél a kártyánál beállíthatjuk, hogy ha az egyenlegünk egy adott szint alá csökken, akkor egy általunk beállított összeget vegyen át az egészségkártya az egészségszámlánkra. Így mindig pozitív maradhat az egyenlegünk, és tudunk a kártyával fizetni. A Patika pénztárnál pontgyűjtő akció működik, amely még kedvezőbbé teszi a kártyarendelést és a vásárlást.

Itt a visszaigénylés ideje!

Az egészségpénztári befizetések után járó adóvisszatérítés azonban nem automatikus, azt a pénztártagnak magának kell kérnie az adóbevallásában.

Ez egy állami támogatás, ami jár az egészségpénztárba befizetőknek, nem érdemes tehát veszni hagyni. Ebben úgy tűnik, a pénztártagok egyre tudatosabbak, az MNB adatai szerint 2023-ban 14,3 milliárd forint SZJA-t igényeltek vissza a pénztártagok, 51,5 százalékkal többet, mint a megelőző évben.

Az Ügyfélkapu regisztrációval rendelkező munkavállalók számára már elérhető a NAV rendszerében a 2023. évi adóbevallás tervezete. A tervezetet a https://eszja.nav.gov.hu/ linken érhetik el a felhasználók.

Az igényelhető adóvisszatérítés összegéről az egészségpénztár minden évben tájékoztatást küld a pénztártagoknak, és azt is megjelöli, hogy az adóbevallás mely sorában kell feltüntetni az adatokat.

Az adóbevallásukat elektronikusan bevallóknak még könnyebb dolguk van. A NAV által elkészített tervezet nyitóoldalán szerepel a Pénztári rendelkezések menüpont, amelyet a NAV automatikusan feltölt a pénztári befizetések után igényelhető adóvisszatérítés összegével.

Ha több önkéntes pénztári tagságunk van, például nyugdíjpénztári és egészségpénztári számlánk van, akkor saját magunk választhatjuk ki, hogy melyikbe kérjük a legfeljebb 150 ezer forint visszatérítést, de egy pénztári tagság esetén csak jóvá kell hagynunk a tervezetben szereplő adatokat.


Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás: