Közel 20% erősödés után ez lehet a kriptoszektor következő kedvence?

A Celestia natív érméje, a TIA befektetői az előző napok során kiugró erősödésnek lehettek tanúi. Mindössze egy hét alatt, látszólag a semmiből a TIA értéke közel 30 százalékkal növekedett.

Közel 20% erősödés után ez lehet a kriptoszektor következő kedvence?

Ami még ennél is elképesztőbb, hogy 14 nap alatt 108 százaléknál is több hozamra tehettek szert a hálózat támogatói.

Ennek köszönhetően írásunk idején a TIA értéke közel 13 dolláron áll.

A Celestia azonban nem az egyetlen sikeres kriptó az elmúlt napokból, hiszen a Bitcoin Minetrix előértékesítése már túl van az 5.3 millió dolláron.

 

Akik a kezdetektől fogva követik a TIA sorsának alakulását azok jól tudják, hogy a Celestia hálózatának adatai rövidesen a Polygon hálózatán is elérhetők lesznek a Polygon Chain Development Kit (CDK) részeként.

Ez azt jelenti, hogy amikor a fejlesztők a Polygon layer-2 protokollját használják, a Celestiának hála alacsonyabb díjakkal kell majd számolniuk. Ezért az így létrehozott dAppok (decentralizált alkalmazások) nagyobb népszerűségre tehetnek majd szert mint az Ethereum hálózatát használó vetélytársaik.

A hálózat legnagyobb előnye kétségtelenül az alacsony díjakban keresendő. Míg az ETH esetében sokszor 20-50 dolláros kiadásokkal kell számolni egy tranzakció esetén, a TIA-nál ennek csak a töredékéről beszélhetünk.

Elsősorban ez az oka annak, hogy a TIA az októberi indulásától kezdve több mint 400 százalékkal tudott erősödni. 

A TIA értéke az előző 24 óra során tovább növekedett, így írásunk idején 12.74 dollárért érhető el az érme. Az elmúlt nap során a kereskedési volumen mértéke elérte a 330 millió dollárt, miközben az érme teljes mérete a 2 milliárd dollár felé közelít.

A mostani erősödésben szerepet játszhat a szektor általános hangulata is, mivel a BTC a korábbi gyengülés után ismét pozitív irányba fordult az árfolyam. 

Árfolyam-előrejelzés - Mire számíthatnak a TIA befektetői?

Bizonyos fokig aggasztónak tűnik, hogy a TIA hálózatán viszonylag alacsony az on-chain aktivitás. Ezt a jelenség akár úgy is lehet értelmezni, hogy a legtöbben spekulatív jelleggel vásárolnak a TIA-ból, ezért egy esetleges beszakadás következtében nem zárható ki a radikális zuhanás esélye sem.

Az októberi indulástól fogva naponta átlagosan mindössze 12,000 tranzakcióra került sor a hálózaton.

Arról viszont nem lehet megfeledkezni, hogy a Polygon integrációnak köszönhetően szerencsés esetben hamarosan a tranzakciók száma a sokszorosára emelkedhet.

Ezért amennyiben most vásárolnál, érdemes lehet várni egy kicsit. A több mint 100 százalékos növekedést várhatóan korrekció fogja követni, ezért a konszolidáció időszakában lehet érdemes csatlakozni.

Ezt követően azonban a Celestia hosszú távú befektetésként várhatóan jól fog teljesíteni, így némi türelemmel tetemes hozamra tudsz majd szert tenni.

Milyen alternatívákat érdemes megfontolni a Celestia mellett?

Ahogy az látható a TIA jó befektetés lehet hosszú távon, azonban azoknak akik gyorsabban szeretnének profithoz jutni nem biztos, hogy ez az eszköz a legjobb választás.

Továbbá azt is tartsd szem előtt, hogy a legjobb portfóliók azok, amelyek kellően diverzívek.

Pontosan ezért lehet érdemes lehet megfontolnod a közelgő felezésre való tekintettel a Bitcoin Minetrixet.

Bár az ERC-20 BTCMTX előértékesítése kevesebb mint 3 hónappal ezelőtt indult, a csapatnak így is sikerült több mint 5 millió dollárt gyűjteni.

A fokozott figyelem elsősorban annak köszönhető, hogy a befektetők egy olyan ökoszisztémának lehetnek a részesei, amiben biztonságosan nyílik lehetőség felhőalapú bányászattal magas bevételekhez jutni. 

Ráadásul mindezt maximális biztonságos és transzparencia mellett lehet megtenni.

Dióhéjban, amikor lekötöd a BTCMTX tokeneket, forgalomba nem hozható ERC-20 krediteket kapsz cserébe. Ezeket kizárólag elégetni tudod, aminek fejében felhőalapú számítási teljesítmény kerül jóváírásra a számládon. 

Érdekel a Bitcoin Minetrix

Végül pedig a sikeresen kibányászott BTC-ből annak arányában részesülhetsz majd, amennyi számítási teljesítményt szereztél meg.

Ez a rendszer nem csupán azt teszi lehetővé, hogy az eredeti befektetésedhez bármikor hozzá tudj férni, hanem egyúttal minden tranzakciót is könnyedén tudsz ellenőrizni.

Várhatóan a Bitcoin Minetrix listázása a jövő év elején, a következő bitcoin felezés előtt zajlik majd le. Mivel ekkor valószínűleg a BTC értéke az egekben lesz, továbbá még a mostani 6.25 BTC-t lehet megkapni jutalmul, ezért a Bitcoin Minetrix-szel tökéletesen ki fogod tudni használni ezt az időszakot.

Arról nem is beszélve, hogy a kezdeti alacsony méretének köszönhetően a BTCMTX a listázást követően minden bizonnyal képes lesz a gyors növekedésre. 

Ezzel kapcsolatban sok elemző azon a véleményen van, hogy a listázs utáni 10-szeres növekedés egyáltalán nem tűnik lehetetlennek.

Amennyiben érdekel a projekt, abban az esetben a magyar nyelvű weboldalon keresztül, akár bankkártyával is el tudod végezni a vásárlást.

A  tokenek ára azonban folyamatosan emelkedik, ezért nem érdemes túl sokat vesztegetni az idődet.

Szeretnék BTCMTX-et vásárolni

Ez is érdekelhet: 

Ezeket a kriptókat tedd a Karácsonyfa alá

A legjobb kripto 1 dollár alatt 2023-ban – A legolcsóbb kriptovaluta

Ezekből a mém kriptókból vásárolj a legnagyobb hozamokért

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!


Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás: