Közeledik a 2024-es élelmezési világnap

A világszerte több mint 150 országon átívelő összefogás az, ami a magyar kezdeményezésre születettélelmezési világnapot kiemeli a többi ENSZ nap közül. A számtalan rendezvény célja, hogy ráirányítsák a figyelmet és tettekre sarkalljanak a mennyiségi és minőségi éhezés felszámolásáért. 2024-ban az #ÉlelmezésiVilágnap az élelemre, mint emberi jogra helyezi a fókuszt. A globális kampány világszerte hangosan hirdeti, hogy mindenki számára biztosítani kell a hozzáférést a tápláló, biztonságos és fenntartható élelemhez elérhető áron. Itt az összefogás ideje, hogy létrehozzunk egy jobb és fenntarthatóbb jövőt mindenkinek.

Közeledik a 2024-es élelmezési világnap

Az élelmezési világnap egyúttal felhívja a kormányzati, a vállalati és a civil szféra szereplőinek figyelmét az emberiség nagy részét sújtó élelmezési gondokra, és hogy a lakosságot, különösképpen a fiatalokat is mozgósítsa, közös fellépésre sarkallja.

-Világszerte mintegy 733 millió ember éhezik.

-A bolygónkon megtermelt élelmiszer 32%-a kerül a kukába vagy más módon vész kárba, a pazarlás a klímaváltozásra is jelentős hatással van.

-A konfliktusok és az erőszak az elhúzódó éhezés legfőbb okozói. 2023-ban a súlyosan éhezők majd fele volt konfliktusban érintett: 20 országban közel 135 millió ember.

-Mintegy 2,8 milliárd ember nem engedheti meg magának az egészséges táplálkozást.

-A férfiakhoz képest a nők 1,3%-kal nagyobb valószínűséggel éheznek.

-Szerte a világon több mint 1,6 milliárd nőt és gyermeket sújt valamilyen vitamin- vagy ásványianyag-hiány.

Az ENSZ Élelemzésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) Budapesten működő Európai és Közép-Ázsiai Irodája az alábbi eseményekkel készül az élelmezési világnapra.

FAO-Élelmiszerbank adománykonvoj

Egy közel 20 kamionból álló konvoj halad át október 16-án reggel Budapest belvárosán 45 millió forint értékű élelmiszeradománnyal megrakodva. A FAO és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett akció a magyar és nemzetközi élelmiszergyártók és -forgalmazók által felajánlott termékek révén rászoruló magyar családok életét teszi könnyebbé. A járművek megállnak a Hősök terén, aholViorel Gutu, a FAO főigazgató-helyettese, Cseh Balázs, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület elnöke, valamint Nagy István Agrárminiszter fogadja őket egy rövid sajtóesemény keretében, továbbá Pesti István (Platán Gourmet Étterem) és Bernát Dániel (Szaletly Vendéglő és Kert) adnak ötleteket fenntartható, egészséges és szezonális ételekre.

Az Adománykonvoj sajtóeseményén Önt is örömmel látjuk 9 órakor a Városliget Caféban (1146 Budapest, Olof Palme sétány 6.), a konvoj érkezése, interjúk, fotók és videó készítése 10 órától várható (forgalomtól függően). Részvételi szándékát kérjük emailben jelezze.

Élelmezési világnapi zászlók a Margit hídon

Október 11. és 18. között egyedi zászlók hívják fel a figyelmet Budapesten a Margit hídon az élelmezési világnapra, mint a FAO alapításának napjára.

Élelmezési világnap a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Október 16-i környékén szemfüles utazók a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér digitális kijelzőin is elcsíphetik az élelmezési világnap grafikáit, melyek az élelemhez való jog fontosságára mutatnak rá.

Az élelmezési világnapi brosúra

A 2024-es élelmezési világnapi kiadvány rövid, de színes áttekintést nyújt FAO tagországokkal és partnereivel folytatott munkájáról, hogy az miként járul hozzá az egészséges étkezés terjesztéséhez. A kiadványból megtudhatjuk, mit takar az élelemhez való jog és mik az akadályai jelenleg a megvalósulásának, illetve, hogy mit lehetne tenni akár az egyén szintjén azért, hogy minél többen hozzáférjenek tápláló, biztonságos és fenntartható ételekhez.

Az élelmezési világnap 2024

Az élelem a legalapvetőbb emberi szükséglet közvetlenül a levegő és a víz után. Mégis, a világon nem mindenki jut az egészséges élethez szükséges táplálékhoz, pedig a világ élelmiszertermelői már most is elegendő mennyiséget állítanak elő. Az élelemhez való jog – ez áll az idei élelmezési világnap fókuszában – túlmutat a túlélést biztosító kalóriákon: magában foglalja az egészséges és sokszínű étrendet és a fejlődés lehetőségét. Összehangolt közös lépésekkel garantálni lehetne, hogy mindenhol elérhető legyen a tápláló és biztonságos élelmiszer, mindenki számára elérhető áron.


Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás: