Külön tantárgyként tanulnának a klímaváltozásról a magyar diákok

A most iskolapadban ülők még életük során szárazsággal és éhínséggel nézhetnek szembe a klímaváltozás miatt – vélekedik az EY GDS Magyarország és a Junior Achievement Magyarország közös Innovációs napján megkérdezett hazai középiskolás diákok többsége. A tanulók szerint külön tantárgynak kellene foglalkoznia az éghajlatváltozással.

Külön tantárgyként tanulnának a klímaváltozásról a magyar diákok

Az ország különféle középiskoláiból 10 diákcsapat versengett az EY Global Delivery Services (GDS) budapesti irodájában megrendezett Innovációs nap keretében. A Junior Achievement Magyarország szervezésében a fiatalok iskolájuk fenntarthatóbbá tételére dolgoztak ki terveket tanáraik és az EY globális szolgáltatóközpontjában dolgozó munkatársak segítségével. A tanulók egy felmérésben is részt vehettek, amely a fenntarthatósággal kapcsolatos elvárásaikat vizsgálta.

A válaszok alapján az iskolások ötöde csak a hőmérséklet enyhe emelkedésére számít az éghajlat változása következtében, azonban több mint felük (56%) úgy véli, hogy még életükben szárazság és éhínség fenyegetheti az emberiséget, negyedük (23%) szerint pedig akár a civilizáció is elpusztulhat.  

A diákok leginkább (84%) szelektív hulladékgyűjtéssel próbálnak tenni a környezetvédelemért. A legtöbben elsőként az energiafogyasztásukat csökkentenék az éghajlatváltozás mérséklése érdekében. A megkérdezettek több mint fele (55%) szerint nagy szükség lenne egy önálló, a klímaváltozással és fenntarthatósággal foglalkozó iskolai tantárgyra, a válaszadók harmada azonban megelégedne azzal is, ha más órákon több szó esne a témáról.  

Az iskola amúgy is természetes terepe a környezetvédelemről folyó eszmecserének, hiszen tízből négy diák a tanáraival, három pedig az osztálytársakkal, barátokkal beszélget a leggyakrabban erről a témáról, a válaszadók ötöde pedig a szüleivel, családjával. Az iskolákat a tanulók elsősorban (48%) megújuló energiát hasznosító berendezések felszerelésével, illetve (33%) több zöld növény telepítésével, valamint – a kevesebb papírfelhasználás érdekében – a digitális oktatás kiterjesztésével (17%) tennék fenntarthatóbbá.

„A környezetvédelem és a fiatalokkal való tudásmegosztás egyaránt fontos számunkra” – hangsúlyozta Dominik Wozniak, a budapesti GDS integrációs vezetője. “Munkatársaink nagy lelkesedéssel segítették mentorként a diákokat, hogy üzleti szempontból megvalósítható, átlátható és vonzó, pénzügyi számításokat tartalmazó, alaposan kidolgozott terveket készítsenek. Az Innovációs napon mind a 10 csapat azon dolgozott, hogy zöldebbé tegyék iskolájukat. A számos izgalmas prezentáció közül a a Xantus János gimnázium esővízgyűjtő rendszerét és a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium világításának környezetbarát átalakításának  ötletét díjaztuk. Bízunk benne, hogy a sikerrel járó pénzjutalom segítségével megvalósíthatják elképzeléseiket.” 

Az üvegházhatás kialakulásházhoz egyaránt hozzájárultak az előző generációk, a vállalatok és a kormányok - ezen az állásponton van a megkérdezett diákok közel négyötöde. Ezzel összhangban tízből kilencen vélik úgy, hogy az éghajlatváltozás okozta problémák megoldása mindannyiunk feladata. A diákok szerint a cégek leginkább a környezetbarát megoldások népszerűsítésével, megújuló energia használatával és kevesebb hulladék termelésével tudnák leginkább segíteni a fenntarthatóságot. 

Az EY tovább csökkenti a üvegházhatású gázok kibocsátását, és már két éve karbon-negatív társaságként működik, vagyis több szén-dioxidot távolít el a légkörből, mint amennyit termel. A vállalat célja, hogy 2025-re net zéró kibocsátó legyen. A törekvések részeként olyan új technológiákba, szolgáltatásokba és a termékekbe ruház be, amelyek segítenek minimalizálni az ügyfélek károsanyag-kibocsátását, és egyúttal csökkentik a megbízók ökológiai lábnyomát. Az EY ugyancsak bevezette a Ripples nevű globális vállalati felelősségvállalási programot, amelynek keretében a munkatársak a tudásukat, képességeiket és tapasztalataikat felhasználva milliók életét tehetik jobbá, azáltal, hogy támogatják a következő generációkat, befolyásos vállalkozókkal működnek együtt és felgyorsítják a környezeti fenntarthatóságot. 


Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás: