Rekordszintre emelkedett Kína devizatartaléka
Kína devizatartaléka a negyedik negyedév folyamán 199 milliárd dollárral 2,85 ezer milliárd dollárra emelkedett, ami 18,6 százalékos emelkedés a 2009 év végén mutatott 2,4 ezer milliárd dollárhoz képest. A negyedéves szintű emelkedés rekord mértékű volt, miután meghaladta a harmadik negyedévben mutatott 194 milliárd dolláros bővülést. Az előzetes elemzői várakozások 2,76 ezer milliárd dollárra emelkedő kínai devizatartalékkal számoltak.
Mindeközben a kínai bankok szorgalmasan folytatták a hitelkihelyezéseiket, melyek decemberben 480,7 milliárd jüanra rúgtak, szemben az elemzők által várt 380 milliárd jüannal. Az egész évet tekintve így a hitelkihelyezések mértéke elérte a 7,95 ezer milliárd jüant, amely meghaladja a Peking által célként meghatározott 7,5 ezer milliárdot.
A pénzellátással kapcsolatos adatok arra utalnak, hogy a feltételek továbbra is lazák maradtak, annak ellenére, hogy a jegybank több alkalommal is megemelte a bankok tőkefedezeti rátáját. Az M2 pénzellátási ráta decemberben 19,7 százalékkal emelkedett éves szinten, amely meghaladta a novemberben mért 19,5 százalékos bővülést, valamint az elemzők által várt 19,1 százalékos, és a kormányzat által hivatalos célként megfogalmazott 17 százalékos növekedést.