Lakásbiztosítási kampány: kulcsszerepben a független alkuszok

Hivatalosan pénteken veszi kezdetét az első lakásbiztosítási kampány, melynek keretében gyakorlatilag minden lakástulajdonos felülvizsgálhatja jelenlegi lakásbiztosítását. A koncentrált figyelem hatására akár több százezer lakásbiztosítást is lecserélhetnek az ügyfelek. A kampányban kiemelt szerep jut a független alkuszoknak: az eddig jellemző 20 százalék helyett márciusban a lakásbiztosítási szerződések akár 50 százalékát is a biztosítások összehasonlítását lehetővé tevő közvetítőkön keresztül kötik majd – jelzi előre a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Lakásbiztosítási kampány: kulcsszerepben a független alkuszok

„A márciusi kampány elsődleges célja, hogy lehetőséget nyújtson a lakásbiztosítások optimalizálására: a biztosítási értékek aktualizálására, valamint az ügyfelek számára fontos fedezetek beépítésére úgy, hogy a magasabb szolgáltatás akár kedvezőbb díj mellett is elérhetővé válik – mondta Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – A megfelelő döntéshez elengedhetetlen a biztosítások széles kínálatának összehasonlítása, amit a piaci szereplők közül a független alkuszok képesek a legátfogóbb formában biztosítani.”

A FBAMSZ arra számít, hogy a könnyebb összehasonlíthatóság és a minimális szolgáltatási feltételek garantálása miatt a lakásbiztosítási kampányban tovább folytatódik a Magyar Nemzeti Bank standard követelményeinek megfelelő minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (MFO-k) térnyerése.

A meglévő lakásbiztosítás felülvizsgálata kapcsán az ügyfeleknek többek között az alábbi szempontokra érdemes figyelniük:

-A kalkuláció előtt készítsünk leltárt – A megfelelő biztosítási fedezet akkor érhető el, ha pontosan tisztában vagyunk azzal, mire szeretnénk azt kiterjeszteni. Egy felújítás vagy bővítés jelentősen növelheti egy ingatlan újjáépítési értékét, az ingóságok között pedig mindenképpen szerepeljenek az újonnan beszerzett, beépített berendezések (multimédiás eszközök, konyhabútor stb.) is. Ne feledkezzünk el azokról a korszerűsítésekről se, amelyeket az energiatakarékosság jegyében eszközöltünk (pl. napelemek). A korrekt összehasonlítás érdekében meg kell bizonyosodni arról, hogy ezek megfelelő mértékben szerepelnek-e e meglévő biztosításban is.

-Felmondás esetén mindenképpen rendezni kell a meglévő biztosítás díját! Fontos, hogy a felmondás csak akkor lesz érvényes, ha a felmondásra kerülő biztosítás díját megfizetjük. Úgy számoljunk tehát, hogy a meglévő biztosítás díját nem a felmondás időpontjáig, hanem a felmondás dátumától számított 30 napig kell megfizetni (példa: március 5-i felmondás esetén a díjat az érvényesülés napjáig, azaz április 4-ig kell rendezni). Ne aggódjunk, amennyiben a felmondott szerződés díját előre kifizettük, a fordulónapon túli időszakra vonatkozó részt az érintett biztosító vissza fogja fizetni.

-Fontos, hogy az új lakásbiztosításunk megkötését az előző megszűnéséhez igazítsuk, elkerülve ezzel, hogy házunk, lakásunk biztosítatlan maradjon.

-Ne túl korán, de ne is az utolsó pillanatban lépjünk. Már az ingóságok számbevételénél is érdemes szakértő segítségét kérnünk, de amennyiben magunk kalkulálunk, megfontoltan járjunk el, és hagyjunk elég időt arra, hogy a számunkra fontos biztosítási fedezeteket kiválasszuk. Fontos az ár, de a biztosítási védelem, az ingatlan újraépítési (tehát nem piaci) értékének meghatározása még fontosabb. Az utolsó napokra sem célszerű hagyni a döntést, főként, ha személyes konzultációra is igényt tartunk, mivel ez az időszak fogja leginkább lekötni piaci szereplők kapacitásait.

-A több évre kötött, hűségkedvezménnyel rendelkező lakásbiztosítások is felmondhatók – Ebben az esetben azonban a tartamkedvezményt a biztosító felé vissza kell fizetni. Azonban – ha elenyésző számban is – vannak olyan határozott időre szóló szerződések, melyek a feltételeik miatt a kampány során sem mondhatók fel (a felmondhatóságról az adott biztosító tud pontos tájékoztatást adni, kérdezzünk hát, ha ilyen szerződést kötöttünk).

-A lakáshitelek mellé kötött biztosítások ugyancsak felmondhatók – a lakás megvásárlásához/építéséhez felhasznált lakáshitelt nyújtó bank által kötelezően előírt lakásbiztosítások felmondhatók, ám gondoskodni kell róla, hogy az új szerződésre is felvezessék a meglévő hitel adatait, és az új biztosítás dokumentumait is be kell mutatni a finanszírozó banknak. Nem árt azonban a fokozott odafigyelés: ha valamilyen okból a biztosítási védelem 30 nap alatt nem áll helyre, a bank jogosulttá válik a hitelszerződés felmondására.

„A kalkuláció során mindenképpen oda kell figyelni arra, hogy a kedvezőbb díjat véletlenül se a szükséges fedezetek csökkentésével érjük el – hívja fel a figyelmet a FBAMSZ elnöke. – Több versengő ajánlat összehasonlítása során mindig gondosan vizsgáljuk meg az adott ajánlatokhoz tartozó szolgáltatási tartalmat is.”


Emelt végkielégítés nyugdíj előtt: mikor jár plusz 1–3 havi távolléti díj?

A végkielégítés egyik legfontosabb, mégis sokszor félreértett szabálya a nyugdíj előtt álló munkavállalókra vonatkozik. A Munka Törvénykönyve bizonyos esetekben magasabb összegű végkielégítést biztosít azoknak, akik már közel vannak az öregségi nyugdíjkorhatárhoz. Ennek oka egyszerű: egy idősebb munkavállaló számára az állásvesztés gazdaságilag sokszor nagyobb kockázatot jelent, mint egy pályakezdő vagy középkorú dolgozó esetében.
2026. 09. 01. 01:00
Megosztás:

Nem pilóták, hanem programkód irányítja: így készülnek a nagy drónshow-k

Amikor egy több ezer drónból álló formáció rajzolódik ki az éjszakai égen, sokan azt hiszik, hogy minden egyes gépet külön ember vezérel. A valóság ennél jóval technológiaigényesebb: a drónok előre megtervezett és beprogramozott útvonalakat repülnek, a teljes flotta egyetlen összehangolt rendszerként mozog.
2026. 08. 31. 23:58
Megosztás:

Rózsáné Sádt Mónika vezeti a NAV-ot, új bűnügyi elnökhelyettes is érkezik

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes - közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel hétfőn.
2026. 08. 31. 23:00
Megosztás:

Javítani kell, nem cserélni: mától élnek az új szabályok

Új szabályok vonatkoznak a megvásárolt termékek – leginkább háztartási gépek, elektronikai eszközök – javítására. Egyes esetekben akkor is biztosítani kell a javítást, ha a hiba egyébként nem tartozik a hibás teljesítés körébe. Ha egy terméket szavatossági hiba miatt javítanak meg, a szavatossági igény elévülési ideje egy alkalommal további 12 hónappal meghosszabbodik. Ez a szabályozás az összes fogyasztói terméket értékesítő vállalkozást érintheti – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie.
2026. 08. 31. 22:00
Megosztás:

Az MNB együttműködik a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti bizottsággal

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csaknem ezer oldalnyi adatot és információt adott át az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága részére, amellyel a jövőben is együttműködik - közölte a jegybankelnök hétfőn a saját Facebook-oldalán.
2026. 08. 31. 21:00
Megosztás:

Rekordot döntött az augusztusi áramfogyasztás Horvátországban

Rekordot döntött augusztusban a villamosenergia-fogyasztás Horvátországban, ahol a nyári csúcsterhelés már meghaladta a télit az utóbbi években, elsősorban a turizmus, a melegebb nyarak és a légkondicionáló berendezések egyre szélesebb körű használata miatt - közölte hétfőn a Horvát Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító vállalat (HOPS).
2026. 08. 31. 20:00
Megosztás:

Júliusban felgyorsult a termelői árak emelkedése

Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1,0 százalékkal nőttek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 08. 31. 19:00
Megosztás:

Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás: