Lefagyó napelemes piac

Miközben a napelem üzletág egész Európában dübörög, és soha nem látott méretekben telepítik a háztartási, vállalati kis erőműveket, sok esetben energiatároló berendezésekkel egyebkötötten, addig Magyarországon mintha ez az iparág afféle tetszhalott állapotban lenne már hónapok óta.

Lefagyó napelemes piac

Igaz, ha pusztán az újonnan létesülő erőművek teljesítményét nézzük, akkor látszatra minden rendben van, azonban a számok mögé nézve drámai változás van kibontakozóban.

Kihívás előtt a napelem telepítő vállalatok

A lakossági fogyasztók körében nagy a bizonytalanság, hiszen továbbra sem tisztázódott a tavaly életbe lépett módosulások sora. Nem lehet tudni, hogy mire valaki elszánja magát egy ilyen beruházásra, netán össze is gyűjti az ahhoz szükséges összeget, érvényesek lesznek-e még azok az előírások, amelyekhez korábban igazodott. Szenyán Endre, a szektor egyik legjelentősebb vállalkozása, a kivitelezőként és oktatócégként is működő A1 Solar Kft. ügyvezetője szerint ez a bizonytalanság nemcsak a megrendelőket érinti, de jelentős elvándorlást okoz a szakmából, amit később akkor is nehéz lesz majd helyreállítani, ha újból beindulnak a pályázatok és felpörögnek a megrendelések.

– Az, hogy átmenetileg megszűnt a visszatáplálási lehetőség az újonnan létesülő napelemes rendszereknél, illetve nem lehet tudni részleteket az idei év végével megszűnő szaldós elszámolás után életbe lépő úgynevezett bruttó elszámolásról, olyan nehézségeket okoz ezen a piacon, amire felelős vállalatvezetőként nehéz felkészülni – mondta. Példaként említette, míg ők korábban akár húsz kivitelező csapattal is dolgoztak, hogy teljesíteni tudják a megrendeléseket, mára ez drasztikusan lecsökkent, ilyen kiszámíthatatlan körülmények között alig két-három brigádnak tudnak munkát biztosítani.

A bizonytalanság hatása a szakmára

A megbízható szakemberek, akik komoly szaktudás birtokában vannak és kellő tapasztalattal rendelkeznek a napelemek telepítése terén, lassan az országból is elmennek. Kezd kialakulni az a helyzet, mint amit a 90-es évek elején tapasztaltunk, vagyis, hogy a minőségi munkaerő elvándorol. Teheti, hiszen akár Ausztriában, akár Lengyelországban könnyen kap a napelemes szektorban jól fizető munkát, de hamarosan startol a szlovák, román és a szlovén piac is. Ott önerőből, vagy némi pályázati lehetőséggel egyre többen arra törekszenek, hogy áttérjenek az alternatív energiára és egyelőre nincsenek hálózati csatlakozási problémák sem.

Az A1 Solar Kft.-hez úgy érkezett be júniusban 19 alvállalkozói jelentkezés (1-5 fős vállalkozások vezetőitől), hogy egyáltalán nem futnak ilyen típusú hirdetések. Félő, ha nem módosul nagyon gyorsan a szabályozói környezet, akkor ezek a szakamberek szakmát váltanak, esetleg külföldre mennek és az újrainduló piacon nem lesz, aki első osztályú minőségben munkát tudjon végezni. Ez különösen azok számára lesz fájó, akik a lassan 2 éve húzódó 100%-os támogatási intenzitású pályázaton nyertek támogatást napelemes rendszerek telepítésére.

Érdemes előre gondolkozni

A jelenlegi helyzetben is érdemes elgondolkodni a napelem telepítésén, mielőtt az első osztályú munkaerő hiánya és a kedvezőtlenebb feltételek megjelennek a napelemes piacon. Bár jelenleg bizonytalanság övezi a területet, a beruházás továbbra is megtérülő lehet.

Akár két-három év alatt visszakaphatjuk a befektetett összeget, még akkor is, ha nem termelünk vissza energiát a hálózatra. Ehhez ráadásul nem szükséges pályázati lehetőség sem, hiszen a számítások a tisztán piaci viszonyokra vonatkoznak. Aki előrelátó és okosan tervez, annak érdemes minél előbb cselekednie Magyarországon is, még akkor is, ha jelenleg nincs elérhető pályázati finanszírozás. A saját napelemeink által termelt energia felhasználása jobban megéri vállalkozásunk számára, mint a hálózatról piaci áron megvásárolni az áramot.

A kormány támogatja a külterületi utak fejlesztését

A külterületek jó megközelíthetősége kulcskérdés a vidéki vállalkozások és a helyi közösségek számára, amelynek megteremtését az Agrárminisztérium is kiemelten támogatja. A "Külterületi utak fejlesztése" című felhívás keretében már több körben születtek támogatói döntések, így összesen már több mint 330 önkormányzat kérelme részesült pozitív támogatói döntésben, 30 milliárd forint összegben - jelentette ki a Facebook-oldalán szombaton az agrárminiszter.
2026. 01. 17. 17:05
Megosztás:

Szlovénia két katonatisztet küld Grönlandra

A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra egy dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésére és végrehajtására - közölte a szlovén védelmi minisztérium szombaton.
2026. 01. 17. 16:00
Megosztás:

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 01. 17. 15:00
Megosztás:

Kövér László az Országházban fogadta a chilei Képviselőház elnökét

Kövér László az Országházban fogadta José Miguel Castrót, a chilei Képviselőház elnökét - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 17. 14:00
Megosztás:

Vitalik Buterin: 2026 lesz az Ethereum nagy visszatérése a decentralizáció és az adatvédelem felé

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, új korszakot hirdetett a világ második legnagyobb blokklánc-hálózatának életében. Egy friss bejegyzésében a 2026-os évet nevezte meg fordulópontként, amikor az Ethereum visszatér alapértékeihez: a felhasználói autonómiahoz, a decentralizációhoz és a valódi adatvédelemhez. Egy évtizedes kompromisszumok után Buterin szerint itt az idő, hogy visszavegyük, amit elveszítettünk.
2026. 01. 17. 13:00
Megosztás:

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet - hívja fel a figyelmet a Forvis Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég, amely az MTI-nek küldött közleményében a kapcsolt vállalkozások számára különösen fontosnak nevezi, hogy áttekintsék jelenlegi folyamataikat, és időben felkészüljenek az új előírások szerinti dokumentációra.
2026. 01. 17. 12:00
Megosztás:

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze palackvisszaváltásokból

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze rászoruló családoknak a palackvisszaváltásokból fél év alatt – közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken.
2026. 01. 17. 09:00
Megosztás:

Jól működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere az elmúlt hetekben

Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere, a magyar emberek biztonságban érezhették magukat - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2026. 01. 17. 08:00
Megosztás:

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány az idén.
2026. 01. 17. 07:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken.
2026. 01. 17. 06:00
Megosztás:

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteken.
2026. 01. 17. 04:00
Megosztás:

A nyugdíj összege a minimálbértől is függ, de miért kell ezt tudni?

A kötelező legkisebb munkabér, vagyis a minimálbér összege számos ponton befolyásolja a társadalombiztosítási ellátásokat. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen összefüggések érvényesülnek a nyugdíj esetében, és hogy miért érdemes ezt tudni.
2026. 01. 17. 02:00
Megosztás:

Itt a jogszabály! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben hatályba lépett jogszabály megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben, helyi sajátosságokra szabott települési adókat vessenek ki olyan adótárgyakra, amelyekre nem vonatkozik központi adó, és amelyek adóztatását jogszabály kifejezetten nem tiltja.
2026. 01. 17. 01:00
Megosztás:

Top 10 legjobb No-KYC kriptotőzsde 2026-ban – Teljes rangsor és iparági elemzés

2026-ra soha nem látott mértékben nőtt a kereslet az anonim, személyazonosítást nem igénylő (No-KYC) kriptotőzsdék iránt. A felhasználók világszerte egyre inkább előnyben részesítik az olyan platformokat, ahol nem kell átadniuk személyes adataikat, és ahol gyorsan, hatékonyan, decentralizált módon tudnak kriptóval kereskedni vagy eszközöket váltani.
2026. 01. 16. 23:59
Megosztás:

Lemaradtál az Ethereum-ról és a Ripple-ről? A Digitap forradalmi online banki küldetése lehet a következő 10-szeres áttörés kulcsa

Bár az ETH és a Ripple árfolyama az elmúlt hetekben emelkedett, sok kereskedő lemaradt erről a mozgásról. Azok, akik így jártak, most más, erős növekedési potenciállal bíró altcoinokat keresnek.
2026. 01. 16. 23:00
Megosztás:

Változik az árazás az EDRI töltőhálózatán: érkezik az éjszakai kedvezményes tarifa

Új tarifastruktúrát vezet be országszerte az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az általa üzemeltetett több mint 240 nyilvános töltőberendezésen 2026. január 17-től. A változás célja, hogy a töltési díjak még jobban illeszkedjenek a felhasználók eltérő szokásaihoz és élethelyzeteihez, mindezt úgy, hogy az EDRI továbbra is kiszámítható, átlátható és országosan egységes árazást biztosít a helyszíni töltések esetében.
2026. 01. 16. 22:00
Megosztás:

Digitap ($TAP) vs $1.82 SUI vs $14.35 AVAX - Melyik a legjobb kriptó vétel 2026-ban?

A 2026-ra előretekintő befektetők egyre gyakrabban hasonlítják össze a korai fázisban lévő, hasznossággal bíró projekteket a már bejáratott Layer-1 (L1) hálózatokkal. Az olyan tokenek, mint a SUI és az AVAX mérettel rendelkeznek ugyan, de mindkettő értéke ~60%-kal esett vissza az év során, ami aggodalomra ad okot a befektetők körében. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb figyelem irányul az olyan kriptovaluta előértékesítésekre, amelyek valós piaci funkciókat kínálnak – különösen a bankszektorban.
2026. 01. 16. 21:00
Megosztás:

Jó hangulat, újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
2026. 01. 16. 20:00
Megosztás:

Újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (HMEEK) főigazgatója pénteken.
2026. 01. 16. 19:30
Megosztás:

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2026. 01. 16. 19:00
Megosztás: