Lefelé korrigált a magyar tőzsde
A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kedden átlag alatti forgalomban kereskedtek a budapesti tőzsdén, a BUX a hétfői csúcsot követően korrigált.
Kiemelte, az OTP csökkenése mögött az általános negatív nemzetközi befektetői hangulat, illetve a részvény korábbi jelentősebb emelkedésének korrigálása állhat. A Mol árfolyama valamelyest emelkedett, ami vélhetően az olajár növekedésének tudható be.
Az amerikai és az európai tőzsdéken negatív volt a befektetői hangulat, az indexek csökkentek. Az amerikai kamatdöntés szerdán lesz, és a kedvezőtlen részvénypiaci hangulat mögött spekuláció látszik - fejtette ki az elemző.
A Mol 18 forinttal, 0,63 százalékkal 2854 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 265 forinttal, 1,5 százalékkal 17 435 forintra csökkent, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,39 százalékkal 1024 forintra nőtt, forgalma 529,2 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 130 forinttal, 1,39 százalékkal 9245 forintra esett, a részvények forgalma 2,4 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 6344,74 ponton zárt kedden, ez 11,42 pontos, 0,18 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.