Lépéskényszerbe hozza a CSOK Plusz az újlakás-piac szereplőit

A használt lakások iránti kereslet 11 százalékkal nőtt az év első hetében, míg az új építésűek esetében 48 százalékkal emelkedett. Ugyanakkor az érdeklődőknek csak az 5 százaléka keres új építésű lakóingatlant.

Lépéskényszerbe hozza a CSOK Plusz az újlakás-piac szereplőit

Az új lakásokhoz képest a használt ingatlanok már 35-40 százalékkal olcsóbbak. Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára 955 ezer forint, az újaké pedig 1,3 millió forintnál járt. A vármegyeszékhelyeken a használt lakások esetében 592 ezer forint az átlag, az újaknál pedig 844 ezer forint.Az új építésű ingatlanok eladóit lépéskényszerbe hozza a CSOK Plusz, mert a beruházóknak árak szintjén is versenyképes új lakásokat kell kínálni a vevőknek. A CSOK Plusz által biztosított támogatást ugyanis tetszőlegesen használhatják fel az igénylők új vagy használt lakások vásárlásra. Az árelőny miatt viszont a támogatás nagyobb része a használt lakások piacán landolhat.

Jelentősen nőtt az eladó lakóingatlanok iránt az idei év elején, részben az új lakástámogatásoknak köszönhetően. A CSOK Plusz ugyanakkor lépéskényszerbe hozhatja az újlakás-piac szereplőit is. - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.

Csok Plusz-hatás: új lakások kontra használtak

“Az év első hetében a használt lakások iránti országos kereslet - éves összevetésben - 11 százalékkal nőtt. Ezzel párhuzamosan az új építésűeknél 48 százalékos volt az erősödés. Főként a Budapesten és a községekben lévő új építésű lakóingatlanok iránt nőtt az érdeklődés. Fontos körülmény viszont, hogy az érdeklődések mindössze 5 százaléka irányult az új lakásokra. A kereslet eltolódása a használt lakások irányába, azért sem meglepő, mert a januárban indult Csok Plusz már nem tesz különbséget használt és új lakások között, márpedig előbbiek jóval olcsóbbak.” - ismertette az adatokat Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára 955 ezer forint volt az első hét végén, ez nagyjából megegyezik az egy évvel korábbival, de meghaladja a két hónappal korábbi 944 ezer forintot. “A 2024 elején felfutó kereslet eredményeként a múlt év során bekövetkezett pár százalékos árcsökkenés a fővárosi használt lakásoknál eltűnt” - tette hozzá a szakember. A fővárosi új lakásoknál azonban másként alakultak az árak: a jelenlegi, alig több mint 1,31 millió forintos szint enyhe drágulást jelent az egy évvel korábbi 1,29 millióhoz képest, egyúttal stagnálást jelent a két hónappal ezelőtti árakhoz képest.

A vármegyeszékhelyeken minimális drágulás következett be: a használt lakások négyzetméterára átlagban 592 ezer forintot tett ki január elején, szemben a novemberi 588 ezer forinttal, illetve a múlt év elején látott 582 ezer forinttal. Közben a vármegyeszékhelyeken eladásra kínált új építésű lakóingatlanok átlagára lényegében nem változott, 844 ezer forintnál jár.

Lépéskényszerben az újlakás-eladók, örülhetnek a vevők?

“A visszafogott kereslet miatt az új építésű lakások áremelkedése átmenetileg leállt, annak ellenére, hogy az építési költségek emelkedtek. Ez viszont feladja a leckét az újlakás-fejlesztőknek. Lépniük kell, hogy sikerrel vegyék fel a verseny a használt lakásokkal az árak szintjén is. Ez az év részben arról is szól majd, hogy milyen megoldásokkal próbálják vonzóvá tenni az új lakóingatlanokat a beruházók. Ennek a jelenségnek pedig egyértelműen a vevők lehetnek a nyertesei.” - fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Bár az elmúlt időszak nem a lakásépítések élénküléséről szólt, mégis a kínálatra nem lehet panasz a szakember szerint. január elején több mint 8200 új építésű lakóingatlan-hirdetésből válogathattak a vevők, ami 22 százalékos bővülésnek felel meg éves összevetésben.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: