Lezárult a Magyar Művészeti Akadémia regionális építkezésének első köre

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Győr, Miskolc, Kecskemét, Veszprém, Szeged és Debrecen után Pécsett is létrehozta regionális központját. Ezzel lezárult a regionális építkezés első köre - közölte az MMA szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az MMA pécsi munkacsoportjának vezetőjévé Dévényi Sándor építészt, az MMA rendes tagját választották titkos szavazás útján.    A keddi ülésen megválasztották a köztestületi képviselőt is, aki Vas Bence gitárművész, -tanár, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dékánhelyettese lett.     

A közleményben idézik Kiss Jánost, az MMA alelnökét, aki az MMA közgyűlésének tavalyi, a regionális munkacsoportok alakításáról szóló döntését előremutatónak, a tudományos és kulturális építkezést tekintve az egész ország számára példaadónak nevezte. Az alakuló ülést követő tájékoztatón Kiss János bejelentette, hogy az MMA áprilistól hivatalosan is megkezdheti a munkáját a hét régióban, ezek közül öt központban az Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) együttműködve.

Richly Gábor, az MMA főtitkára köszöntőjében elmondta: az akadémia akkor lehet hatékony, ha minél több partnerrel működhet együtt. A hét regionális centrum létrejötte helyi alkotóműhelyeket is jelent, ahol közvetlen kapcsolatok épülhetnek ki. Ezek közül a központok közül pedig öt munkacsoport olyan területet fed le, amelyben jelentős a határon túli magyarság szerepe, ami külön jelzi fontosságukat, hiszen az MMA alapításától fogva feladatának tekinti az elszakított nemzetrészek kulturális támogatását.

A főtitkár a közlemény szerint jelezte, hogy a jövőben akár közvetlenül, más, magyarlakta országokban is nyílhatnak regionális központok.

Lénárd László, a munkacsoportnak otthont adó MTA Pécsi Területi Bizottsága nevében hangsúlyozta, hogy a régió három megyét és jelentős határon túli magyarságot felölelő nemzetrészeket foglal magába, két kiváló és meghatározó egyeteme, a pécsi és a kaposvári pedig önmagában országos fontosságú a kultúra és a művészetek terjesztése terén. Így az akadémiai összefogás biztos alapokon áll mind a tudomány, mind a művészetek terén. Külön jelezte, hogy a határon túli magyarság már fontos partnere e régióban is az MTA-nak, ennek további fejlesztése pedig különösen fontos lehet mindkét köztestület számára.

Az MMA 2022 októberében döntött arról, hogy együttműködésben az MTA-val, regionális munkacsoportokat hoz létre hét városban.


Hétfőn már Nyugat-Európa is esett

Hétfőn a nyugat-európai tőzsdék is többnyire lefelé vették az irányt. A piaci hangulatot Európában is rontotta, hogy az Egyesült Államok iráni rakétaindító állásokat támadott a Hormuzi-szorosnál fekvő Larak-szigeten, amire Irán amerikai bázisok elleni támadásokkal válaszolt Jordániában. A Stoxx600 0,6%-kal, a DAX 1,2%-kal, a CAC 40 0,8%-kal csökkent, míg az FTSE 100 0,3%-kal feljebb tudott kapaszkodni. A páneurópai index így is 0,3%-os emelkedésben zárta az augusztust. Az energiaszektor tegnap felülteljesített. A TotalEnergies, az Orlen és az OMV részvényei 1-3,5% közötti pluszban zártak.
2026. 09. 01. 09:30
Megosztás:

Elszabadult az olajár, megremegett a Wall Street: ettől az egyetlen adattól retteg most minden befektető

Augusztus utolsó kereskedési napján hirtelen elfogyott a lendület a Wall Streeten. A vezető amerikai részvényindexek eséssel zártak, miután az Egyesült Államok újabb csapást mért iráni rakétaindító állásokra, az olaj drágulása pedig ismét felszította az inflációs félelmeket. A felszín alatt azonban ennél jóval érdekesebb folyamat rajzolódott ki: miközben a nap vesztesei látványosan pirosba fordultak, a három nagy index így is nyereséggel zárta a teljes hónapot.
2026. 09. 01. 09:00
Megosztás:

Volkswagen: 15 százalékkal nőtt az értékesítés Magyarországon idén

A Volkswagen konszern márkáiból 2026 első hét hónapjában több mint 19 ezer darab autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ez éves összevetésben 15 százalékos növekedés - mondta a Volkswagen konszern márkáit importáló Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 09. 01. 08:00
Megosztás:

A Robinhood Chain megelőzte az Ethereumot: a mémcoin-láz hajtja az új hálózatot

A mindössze két hónapja működő Robinhood Chain látványos mérföldkőhöz érkezett: a hálózaton futó alkalmazások napi bevétele meghaladta az Ethereumét, miközben a tranzakciók száma történelmi csúcsra emelkedett. A növekedés motorját azonban nem elsősorban azok a tokenizált részvények jelentik, amelyekre a Robinhood eredetileg a blokkláncot építette, hanem a spekulatív memecoin-kereskedés és a pillanatok alatt új tokeneket létrehozó platformok.
2026. 09. 01. 07:30
Megosztás:

A VGP 2026-os féléves eredményei - a hazai portfolió is bővül

A VGP NV („VGP” vagy „a Csoport”), a kimagasló minőségű logisztikai és félipari ingatlanokat kínáló európai vállalat, a mai napon közzétette a 2026. június 30-án véget ért első félévre vonatkozó eredményeit.
2026. 09. 01. 07:00
Megosztás:

Nyílt pályázaton választják ki a nemzeti parkok igazgatóit

Nyílt pályázatot hirdetett az összes nemzeti parki igazgatói posztra az Élő Környezetért Felelős Minisztérium - közölte Gajdos László, a tárca vezetője Facebook-bejegyzésben hétfőn.
2026. 09. 01. 06:00
Megosztás:

Gyenge félév után felülvizsgálat alatt az AutoWallis: nyomás alatt a növekedési sztori

Az AutoWallis első féléves eredményei jelentős visszaesést mutatnak: az árbevétel 7 százalékkal, a nettó profit pedig 93 százalékkal csökkent éves összevetésben, miközben a működési marzsok is érdemben romlottak. A nagykereskedelmi üzletág gyengélkedését ugyan részben ellensúlyozta a kiskereskedelem és a mobilitási szolgáltatások növekedése, de a forint erősödése, a kedvezőtlen piaci környezet és a költségnyomás miatt az AutoWallis Nyrt. középtávú céljainak teljesíthetősége is kérdésesebbé vált. Az első féléves számok nyomán az MBH Befektetési Bank elemzője felülvizsgálat alá helyezte modelljét
2026. 09. 01. 05:00
Megosztás:

Egy budapesti lakás ma már nyolc új autót ér

Egyre nagyobb a szakadék a lakások és az autók ára között Magyarországon. Tíz éve egy átlagos lakás értéke nagyjából 3-4 új autóéval ért fel, mostanra ez az arány 7-8-szorosra nőtt. A lakásárak 2015 óta szinte megállás nélkül emelkednek, az új autók ára viszont az erős forint miatt idén többször is csökkent.
2026. 09. 01. 04:00
Megosztás:

A polgárőrök idén is ott lesznek az óvodák és iskolák környékén

A polgárőrök idén is ott lesznek az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 01. 03:00
Megosztás:

40 év felett másodállást keres? Ennyi pénzt kereshet most vele!

Már nem kizárólag a diákok vadásznak a szezonális állásokra. Egyre több 40–50 év közötti munkavállaló keres időszakos munkát másodállásként, hogy kiegészítse a családi bevételt.
2026. 09. 01. 02:00
Megosztás:

Emelt végkielégítés nyugdíj előtt: mikor jár plusz 1–3 havi távolléti díj?

A végkielégítés egyik legfontosabb, mégis sokszor félreértett szabálya a nyugdíj előtt álló munkavállalókra vonatkozik. A Munka Törvénykönyve bizonyos esetekben magasabb összegű végkielégítést biztosít azoknak, akik már közel vannak az öregségi nyugdíjkorhatárhoz. Ennek oka egyszerű: egy idősebb munkavállaló számára az állásvesztés gazdaságilag sokszor nagyobb kockázatot jelent, mint egy pályakezdő vagy középkorú dolgozó esetében.
2026. 09. 01. 01:00
Megosztás:

Nem pilóták, hanem programkód irányítja: így készülnek a nagy drónshow-k

Amikor egy több ezer drónból álló formáció rajzolódik ki az éjszakai égen, sokan azt hiszik, hogy minden egyes gépet külön ember vezérel. A valóság ennél jóval technológiaigényesebb: a drónok előre megtervezett és beprogramozott útvonalakat repülnek, a teljes flotta egyetlen összehangolt rendszerként mozog.
2026. 08. 31. 23:58
Megosztás:

Rózsáné Sádt Mónika vezeti a NAV-ot, új bűnügyi elnökhelyettes is érkezik

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes - közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel hétfőn.
2026. 08. 31. 23:00
Megosztás:

Javítani kell, nem cserélni: mától élnek az új szabályok

Új szabályok vonatkoznak a megvásárolt termékek – leginkább háztartási gépek, elektronikai eszközök – javítására. Egyes esetekben akkor is biztosítani kell a javítást, ha a hiba egyébként nem tartozik a hibás teljesítés körébe. Ha egy terméket szavatossági hiba miatt javítanak meg, a szavatossági igény elévülési ideje egy alkalommal további 12 hónappal meghosszabbodik. Ez a szabályozás az összes fogyasztói terméket értékesítő vállalkozást érintheti – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie.
2026. 08. 31. 22:00
Megosztás:

Az MNB együttműködik a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti bizottsággal

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csaknem ezer oldalnyi adatot és információt adott át az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága részére, amellyel a jövőben is együttműködik - közölte a jegybankelnök hétfőn a saját Facebook-oldalán.
2026. 08. 31. 21:00
Megosztás:

Rekordot döntött az augusztusi áramfogyasztás Horvátországban

Rekordot döntött augusztusban a villamosenergia-fogyasztás Horvátországban, ahol a nyári csúcsterhelés már meghaladta a télit az utóbbi években, elsősorban a turizmus, a melegebb nyarak és a légkondicionáló berendezések egyre szélesebb körű használata miatt - közölte hétfőn a Horvát Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító vállalat (HOPS).
2026. 08. 31. 20:00
Megosztás:

Júliusban felgyorsult a termelői árak emelkedése

Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1,0 százalékkal nőttek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 08. 31. 19:00
Megosztás:

Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás: