Ma már az vagy, amit posztolsz - A digitális presztízs lesz az új társadalmi rang

A társadalmi rang kifejezésének módja átalakulóban van. Egyre többet halljuk: amit nem posztoltál, az meg sem történt. A fiatalabb generációk körében már nem csak élményt, hanem státuszt is jelent egy koncertről, egy sztártól vásárolt relikviáról való posztolás. Ezt a változást felismerve fejleszt virtuálisan is megjeleníthető, digitális termékeket egy magyar tulajdonú, amerikai székhelyű cég.

Ma már az vagy, amit posztolsz - A digitális presztízs lesz az új társadalmi rang

Az ember mindig is vágyott arra, hogy mások szemében különleges legyen. A történelem során a státusz kifejezésének módja sokat változott – a törzsi díszeket és ékszereket felváltották az autók, órák és márkás ruhák. De új korszak kezdődött, ahol a presztízs már nem a fizikai tárgyakban, hanem a digitális jelenlétben, a megosztott élményekben nyilvánul meg.

„Az emberi agy ugyanaz maradt, csak a színpad változott. A státuszvágy ma is ugyanúgy működik, mint évszázadokkal ezelőtt, csak épp az online térben éljük ki, mivel ott azonnal több ezer ismerőnknek tudjuk villantani, hogy hol jártjuk, mit vásároltunk” – mondta Jáger László, a Bercode Platform alapítója.

A magyar tulajdonosi hátterű, amerikai bejegyzésű Benefit Barcode Inc. éppen erre az új fogyasztói pszichológiára épít. A cég felismerte, hogy a fiatal generációk számára a digitális önkifejezés gyorsabb és olcsóbb. Egy poszthoz ma már az esetek többségében nincs szükség a tárgya fizikai birtoklására.

A státusz új nyelve

A 2000-es években még egy luxusóra vagy egy exkluzív táska jelentette a társadalmi elismerést. Ma viszont egy koncertjegy vagy egy virtuális NFT ugyanúgy státuszt ad. A közösségi médiában megosztott élmények – a „nézd, hol jártam” vagy „nézd, mit vettem” típusú posztok – az új presztízsnyelv.

„Manapság a fiatalok sokszor nem is az élmény miatt mennek el egy koncertre, hanem azért, hogy posztolhassák, hogy ott voltak. Egy J.Lo-jegy ma már státuszszimbólum. A digitális presztízs ugyanazt az üzenetet közvetíti, mint régen egy drága ékszer” – mondta Jáger László, a Benefit Bercode alapítója.

A Bercode célja, hogy ezt a digitális státuszt tárgyiasítsa – de fenntartható módon. A rendszer lehetővé teszi, hogy a rajongók akár csak virtuálisan megvásárolhassanak márkás tárgyakat, például bögrét, pólót vagy sapkát, azok kiterjesztett valóság (AR) segítségével a valós térben is megjeleníthetők. A vásárló lefotózhatja a digitális bögréjét úgy, mintha az asztalon lenne, és azonnal posztolhatja a közösségi médiában – anélkül, hogy bárki fizetett volna az adott tárgy gyártásáért vagy logisztikájáért.

A virtuális villantás és a környezettudatosság

A merchandising-ipar évente több száz milliárd dollárt termel, miközben hatalmas környezeti lábnyomot hagy maga után. Egyetlen póló gyártásához akár 2700 liter víz kell, egy plasztikkártya előállítása pedig 150 gramm szén-dioxid kibocsátással jár. A Benefit Bercode rendszere ezekre a problémákra kínál megoldást: a státuszkifejezéshez nincs többé szükség felesleges gyártásra. Ha egy rajongó mégis szeretné a kezében is tartani az adott relikviát, úgy a tárgy fizikai verzióját is bármikor megrendelheti.

A Bercode virtuális termékei – például a digitális bögrék vagy pólók – ugyanolyan tulajdonosi élményt nyújtanak, mint a valódiak. 

„A virtuális tárgyak képesek ugyanazt az örömöt adni, mint a valósak. A különbség az, hogy ezekkel nem terheljük a környezetet. A Barcode-ban a státusz nem a fogyasztásról, hanem az önkifejezésről szól” – mondta Jáger László, a Benefit Barcode alapítója.

A Bercode Platformon megvásárolt termékek mindegyik tartalmaz egy egyedi vonalkódot, amely egyrészt nullára csökkenti a hamisíthatóságot, lehetővé teszi a családon belül megosztást, valamint kedvezményeket biztosít kiskereskedőknél, illetve helyi szolgáltatóknál. A modell tehát egyszerre szól az érzelmi presztízsről és a racionális haszonról.

Nem véletlen, hogy a legnagyobb luxusmárkák is a digitális irányba mozdulnak. A Gucci, a Louis Vuitton vagy a Prada már évek óta kísérletezik NFT-kollekciókkal és virtuális kiegészítőkkel. A digitális luxus a fiatal generáció számára ugyanazt a státuszt adja, csak épp kevesebb hulladékkal és több kreativitással.

A jövő: sztárok, 3D-élmények

A Benefit Bercode következő fejlesztése a háromdimenziós tárgyak és a hírességekkel közös digitális élmények világa. A cél, hogy bárki megvásárolhasson egy virtuális autót, táskát vagy sporteszközt, amely kiterjesztett valóságban megjelenik a saját környezetében. A technológia már most képes a fix 3D-objektumok valósághű megjelenítésére, de hamarosan mozgó elemeket is kezelni tud.

A cég ugyanakkor nemcsak technológiai fejlesztésben gondolkodik, hanem új üzleti modellben is. A jövő kulcsa a nagyobb nemzetközi művészek, influenszerek, sportolók bevonása: az ismert személyekkel közös virtuális termékek és élmények világszerte virálissá tehetik a rendszert, akár hónapok alatt száz millióra nőhet a felhasználók száma.

„A sztárok nemcsak követőket, hanem hitelességet is adnak. Ha egy híresség majd a Bercode-os webshopjában kínálja a termékeit a rajongóinak, az üzenet azonnal eljut milliókhoz. Ez a mi stratégiánk: megmutatni, hogy az esetek többségében a digitális tulajdon nem kevesebb, hanem másfajta érték amellett, mindemellett olcsóbb, gyorsabb és környezetbarát” – mondta Jáger László, a Benefit Bercode alapítója.

A vállalat közösségi finanszírozással is támogatja a terjeszkedést. Az amerikai cég összes tulajdonosa magyar, a vezetői azt szeretnék, hogy későbbiekben is csak magyarok élvezhessék a közös siker gyümölcseit. Ennek érdekében létrehozta tulajdonoskartya.hu oldalát, ahol a diszkont kártyákat vásárlók ajándékban kapják a – cég tulajdonrészét megtestesítő – részvényeket. Emiatt ez nem klasszikus befektetés, hanem a fejlesztésekhez való közösségi hozzájárulás. A tulajdonosok között több ismert név is van, köztük színészek és sportolók, a neveiket bárki megtekintheti a platformra bejelentkezve. A cél, hogy a Benefit Bercode Inc. néhány éven belül unikornissá váljon, vagyis elérje az egymilliárd dolláros cégértéket.


Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás: