Magyar kutatás segíthet előrre jelezni a következő gazdasági világválságot

A Scientific Reports rangos nemzetközi folyóiratban jelent meg magyar kutatók tanulmánya, amely hozzá segíthet előre jelezni a váratlan eseményeket matematikai modellek segítségével.

„Unikornisvadász”, azaz anomália detekciós algoritmusokkal kapcsolatos tanulmány jelent meg a rangos Scientific Reports című nemzetközi tudományos folyóiratban magyar kutatók (Benkő Zsigmond, Bábel Tamás, Somogyvári Zoltán) tollából. A tanulmány a Wigner Fizikai Kutatóközpont, Komputációs Tudományok osztályán folyó munka eredménye, ahol többek között olyan új számítógépes módszereket fejlesztenek, amelyek segítenek az információ-tengerben, „big data” állományban megtalálni a rendkívüli és váratlan helyzetekre előre utaló adatokat.
 
Mindennapi életünk általában kiszámíthatóan telik, azonban sokszor megtörténik a váratlan: kihagy alvás közben a szívverésünk, hó esik áprilisban, vagy beszakad a tőzsde, összeomlik a pénzpiac. Ha minden váratlan fordulat nem is, de vannak olyan rendkívüli események, melyek a hétköznapi életünket leíró adatsorokon is nyomot hagynak. Ezeket sokszor egyszerű felismerni, egy tőzsdei összeomlás például „szabad szemmel” is észrevehető árfolyamingadozással jár, máskor azonban sokkal rejtettebbek, az EKG apró eltérései csak a szakembernek tűnnek fel. Az ilyen, nem nyilvánvaló változások megtalálására anomália detekciós algoitmusokat használnak a nagy adatsorok elemzői. Egy ilyen algoritmust fejlesztett ki 3 magyar kutató, amely segíthet megjósolni, hogy mit hoz a jövő az élet és az üzleti világ számos területén.

Váratlan események nyomában a magyar kutatók

A váratlan események sokszor nemcsak váratlanok, hanem ismeretlenek, vagyis olyanok, amelyeket eddig nem tapasztaltunk. Mintha egy „unikornis” tűnne fel előttünk az erdőben, ezért felismerésük az automatikus módszerek számára komoly kihívást jelent.  A Wigner Fizikai Kutatóközpont, Komputációs Tudományok osztályán dolgozó kutatók új, rendkívüli események felismerésére alkalmas módszerével, felfedezhetőek lesznek ezek az „unikornisok”: az olyan váratlan, hosszan mért idősorokon megjelenő események, melyeknek előre nem ismerjük a jellegzetességeit.
 
Modern világunkban, ahol az információ az egyik legfontosabb nyersanyag, az új algoritmus fontos és rendkívül hasznos eszköz lehet a rendkívüli és főleg korábban még nem ismert jelenségek felismerésére, amelyek gyakran előre jelezhetnek komoly következményekkel járó változásokat, és számos területen, például a pénzügyben, vagy éppen az egészségügyben, találhat gyakorlati alkalmazásra.

A magyar módszerrel előrejelezhető lett volna a 2008-a világválság?

A mostani tanulmányában ismertetett módszer először olyan számítógépes teszteken mutatta képességeit melyek során a kutatók generálták és helyezték el az anomáliákat – itt olyan egyedi eseményeket fedeztek fel vele, melyek az emberi szem számára sokszor láthatatlanok, és olyanokat is, amelyekkel más hasonló anomália detekciós algoritmusok nem boldogulnak. Az új „unikornis” algoritmus azonban többre is képes: mikor valódi mért adatsorokon alkalmazták - ahol már egy-egy rendkívüli esemény ismert volt - megtalálta például egy a szív működését figyelő EEG adatsoron az alvás során bekövetkező rövid légzés megakadás (apnoe) jeleit, ami segíthet az orvosoknak megfelelő kezelést választani. Ugyanígy baljós jelzést vett észre a 2008-as nagy összeomlás előtt a banki tranzakciók korábbi adatait vizsgálva az egyik fontos kamatmutatóban, a LIBOR indexen.

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás: