Magyarország az amputációs listák élén áll – infúziós terápiával azonban csökkenthető a kockázat

Hazánkban évente mintegy 8000 végtag-amputációt hajtanak végre – ez háromszorosa a nyugat-európai átlagnak. A beavatkozások zöme lábamputáció, amely mögött leggyakrabban a kezeletlen cukorbetegség áll, de a dohányzás, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és a mozgásszegény életmód szintén súlyos rizikófaktorok. Az érszűkület korai felismerése nagyon fontos. Manapság ugyanis már többféle, egymást kiegészítő terápiás alternatíva – köztük a keringésjavító infúziós kezelés – is rendelkezésre áll, amelyek időben alkalmazva jelentősen javítják a betegek életminőségét és akár csökkenthetik az amputációk szükségességét is.

Magyarország az amputációs listák élén áll – infúziós terápiával azonban csökkenthető a kockázat

A perifériás érbetegségek – különösen az alsóvégtagi érszűkület – gyakran alattomos módon, tünetszegényen kezdődnek. Figyelmeztető jel lehet a fizikai terhelésre jelentkező görcsös, izomlázszerű lábfájdalom, amely pihenésre enyhül. A betegség előrehaladtával a panaszok fokozódnak, akár nyugalmi fájdalom, fekély, sebek is megjelenhetnek. Mindenképp indokolt az angiológiai kivizsgálás, ha valaki a fenti tüneteket észleli, de azoknak is javasolt a szűrés, akiknél a családban előfordult már érszűkület vagy egyéb rizikófaktor áll fenn.

A rizikófaktorok – például a cukorbetegség, dohányzás, mozgásszegény életmód, magas vérnyomás – Magyarországon különösen gyakoriak, így az érrendszeri betegségek is kiemelt figyelmet igényelnek. Az amputációk jelentős része ugyanis megelőzhető lenne időben történő felismeréssel, komplex érgyógyászati ellátással és korszerű terápiás lehetőségek – mint a vazoaktív infúziós kezelés – alkalmazásával.

„Az angiológiai szakrendelésen alapos fizikális és állapotfelmérő vizsgálat történik, beleértve a boka-kar index meghatározását is, amely objektív képet ad a lábak keringéséről. Ez az index ugyanis megmutatja, hogy a karon mért vérnyomásértékhez képest a lábon mért vérnyomás milyen értéket mutat. Keringés zavar esetén az alsóvégtagi érték elmarad a felsővégtagban mérthez képest” – mondja Dr. Tersztyánszky Rita, az Affidea Magyarország belgyógyász-angiológusa, járóbeteg-ellátásért felelős orvosigazgatója.

„Amennyiben szükséges, további képalkotó eljárások, sőt érfestés is segíti a pontos diagnózist. Ha az alsóvégtagi érszűkület igazolódik, a szakorvos felméri, hogy a beteg alkalmas-e infúziós kezelésre. Ez függ például a szív- és vesefunkcióktól, valamint az érkárosodás mértékétől” – tette hozzá.

Az infúziós kezelésekkel javul a beteg életminősége

A vazoaktív infúziós kezelések célja a keringés javítása, az érkárosodás következményeinek enyhítése. Az infúzióban adott gyógyszerek csökkentik a vér sűrűségét, javítják az erek vérellátását, és lassítják az érelmeszesedés folyamatát. A kúra hossza egyénenként változik: a legenyhébb esetekben 5 alkalom is elég lehet, míg súlyosabb stádiumban 21 kezelés is szükségessé válhat. Lehetőség van továbbá 7, illetve 10 napos kezelésekre is. A kezelés eredményességétől, a páciens tüneteitől függően az infúziós kúra bizonyos időközönként ismételhető.

A terápia eredményessége esetén a páciensek a klinikai tünetek javulásáról számolnak be: nő a fájdalom nélkül megtett járástávolság, csökken a fájdalom, seb esetén gyorsul a gyógyulás és összeségében javul az életminőség.

Az infúzós kezelés előrehaladott máj, illetve vesebetegség, fokozott vérzéssel járó állapotok és aktív daganatos megbetegedés esetén azonban nem alkalmazható. 

A megelőzés kulcsfontosságú

Az érbetegségek megelőzésében kulcsszerepet játszik a dohányzás elhagyása, a vérnyomás és a vércukorszint karbantartása, a rendszeres testmozgás és az egészséges étrend. A rendszeres szűrővizsgálatok segítenek időben felismerni a problémát, amikor még visszafordítható lehet a folyamat. Az Affidea szakértői nemcsak a kezeléssel, hanem életmód-tanácsadással is segítik a pácienseket abban, hogy tartós javulást érjenek el.


Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás: