Már csak egy hét maradt a szochomentes életbiztosítások megkötésére

Azok a megtakarítással kombinált életbiztosítások, amelyeket egy héten belül elindítanak, még biztosan mentesülnek a kamatjövedelemre kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó alól. A változás előtti hetekben megélénkülő ügyfélérdeklődés hatására a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által megkérdezett közvetítők a júniusban szokásosnál csaknem 40 százalékkal több új életbiztosítási szerződés megkötéséről számoltak be.

Már csak egy hét maradt a szochomentes életbiztosítások megkötésére

Az új adóteher elsősorban azokat a szerződéseket érinti, amelyeket a szerződő a jövőben valamilyen ok miatt néhány éven belül megszüntet. A hosszú távú öngondoskodás a továbbiakban is kedvező feltételekkel biztosítható: egyszeri díjas megtakarítások esetében az 5 évig, rendszeres díjas megtakarításoknál a legalábbi 10 évig fennálló szerződések esetén a biztosítói kifizetés teljesen adómentes, a július 1. után kötött szerződések esetében is. Tehát nem csak a most 13 százalékos szociális hozzájárulási adó takarítható meg így, de a 15 százalékos kamatadó is.

„A gyakorlatban azonban számos ok miatt válhat szükségessé a biztosítás tervezetnél korábbi megszüntetése, így aki minden eshetőségre gondolva meg szeretné spórolni a szochofizetést, annak célszerű a tervezett biztosítói megtakarítását még júniusban elindítania, hiszen a gyorsaság most akár több százezer forint adómegtakarítást is jelenthet” - hívta fel a figyelmet Sebestyén András, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnökségi tagja.

Már egy kisebb összegű egyszeri díjas megtakarítás esetében is jól érzékelhető a különbség: Egy 3 millió forintos egyösszegű díjbefizetéssel induló megtakarítás három év után történő megszüntetése egy június 30 után megkötött szerződés esetében mintegy 44 ezer forinttal nagyobb adóterhet eredményezhet a kifizetés során.

A közvetítők az elmúlt hetekben a szokásosnál közel 40 százalékkal nagyobb szerződéskötési aktivitást tapasztaltak, és június utolsó napjaiban az érdeklődés várhatóan még tovább fokozódik majd. Fontos azonban időben lépni, mert egyes biztosítók az aláírt ajánlatok végső benyújtási határidejeként június 29-ét jelölték meg, hozzájuk ekkorra már be is kell érkeznie az aláírt dokumentumoknak. A megfelelő konstrukció kiválasztásának, illetve az adminisztrációs terhek könnyítése érdekében az utolsó napokban célszerű tapasztalt közvetítő segítségére támaszkodni.

A biztosítói megtakarítási termékek hosszú távon mutatják meg igazi előnyeiket, ezért a legtöbb biztosító és minden felelősségteljes pénzügyi közvetítő legalább 15 éves tartási időtávra ajánlja ügyfeleinek ezeket az életbiztosításokat, de nem ritka a 20-30 éves megtakarítási idő sem. A legtöbb szerződést ma Magyarországon eddig is ilyen magas tartási idővel kötik meg az ügyfelek.

„A megtakarításos életbiztosítások a június 30-át követő időszakban más megtakarítási lehetőségekhez képest még versenyképesebb megoldást jelentenek majd azoknak, akik hosszú távon tennének félre nyugdíj vagy általános céljaik megvalósításához rendszeresen, akár kisebb összeget is, de nem akarnak, vagy nem tudnak napi szinten foglalkozni megtakarításukkal – tette hozzá a FBAMSZ elnökségi tagja.

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás: