Már itthon is tesztelik a járőr robotokat

Hamarosan eljön az az idő, hogy nem okoz majd meglepetést, ha egy intézményben, áruházban vagy tulajdonképpen bárhol robotok keringenek körülöttünk. A színfalak mögött egy éve zajlik az ország első biztonságtechnikai robotjainak tesztelése, amelyek a Bastion Group innovációs megoldások iránti elkötelezettségének köszönhetően nemrégiben a következő szintre léptek, már a leendő felhasználóknak is bizonyíthatják rátermettségüket.

Már itthon is tesztelik a járőr robotokat

 A biztonságtechnika területén két robottípus került a figyelem középpontjába, a fertőtlenítő robotok, illetve azok, amelyek őrjárat funkciót látnak el. Egyik sem az élő munkaerő teljes kiváltására hivatott, csupán arra, hogy azt kiegészítse, adott esetben megoldást nyújtson a munkaerőhiányra, illetve minimalizálja az emberi tévedések előfordulásának lehetőségét.

„A fertőtlenítő robotokból két változat lesz elérhető a magyar piacon, az egyik UV fénnyel fertőtlenít, már-már sterilizál, a másik pedig permetezéssel juttat fertőtlenítő vegyszert a levegőbe. Ezek az eljárások nem teljesen veszélytelenek az emberek számára, ezért különösen előnyös lesz, ha helyettük robotok tudják ezt elvégezni” – mondta Hajós István, biztonságtechnikai szakértő, a Bastion Group ügyvezetője.

Olcsóbb és hatékonyabb munkavégzés

A szakember azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy bár a robot technológia elterjedése viharos sebességgel közeleg, ma, és egy ideig még szükség lesz a felügyeletükre, nem váltható le velük a teljes személyzet, egy-két ember helyettesítésére alkalmasak.

„Az őrzés-védés területén vannak olyan feladatok, amelyeket az őrök részéről nem övez feltétlen rajongás, ezért többnyire minél gyorsabban, ezáltal felületesen végzik el. Ilyen például egy telephelyen való óránkénti járőrözés, aminek pontosan az alaposság, minden rendellenes állapot felismerése adná az értelmét. Erre tökéletesen alkalmasak a járőröző robotok, hiszen 360°-os kamerájukkal a terjes területet belátják, éjjellátó funkciójuk és hőkamerájuk pedig még precízebb felderítést tesz lehetővé napszaktól függetlenül” – ismertette Hajós István.

Bizonyára sokakban felvetődik, hogy egy ilyen új technológia valószínűleg egy átlagos vállalkozás számára megfizethetetlen, pedig egy biztonsági őr óradíjával összehasonlítva a járőr robot óránként bérleti díja 10-30%-kal alacsonyabb.

Nem helyettesít, segít!

Az úgynevezett security robotok jelenlegi képességeik szerint egy előre beprogramozott útvonalon, kiépített pályán tudnak haladni. A kamerájuk által rögzített kép egy monitoron jelenik meg, amelyen a biztonsági őr követni tudja az útjukat. Mozgás érzékelésére a robotok figyelmeztető hangot adnak ki, ami jelzi az őr számára, hogy helyszíni beavatkozásra van szükség.

„Humanoid robotok tesztelésén is dolgozunk, amelyeket recepciós feladatok ellátására szeretnénk bevezetni. Ezek emberi kinézetű robotok, amelyeknek értintőképernyő található a mellkasán. Fogadják és köszöntik az érkező vendégeket, akik az érintőképernyő segítségével megadhatják a szükséges adatokat, azt követően pedig át is vehetik a robottól a belépéshez szükséges kártyát” – avatott be a részletekbe a Bastion Group ügyvezetője.

A Bock Borászat és Pincészet az elsők között tesztel

A Bock Borászat és Pincészet jelentős méretű területen üzemel, így a hagyományos őrzés-védés mellett szükségessé vált biztonságtechnikai robotok alkalmazása is. Hajós István témaszakértőt kérték fel arra, hogy építse ki a birtok és a pincészet modern biztonságtechnikai védelmi erőforrásait.

„A borászatban kétféle robotot is kipróbáltak, az egyik fertőtlenít, ezzel könnyítve a takarító személyzet munkáját, míg a másik az őrzés-védésben jeleskedik. Az idei évünket még a tesztelésnek szánjuk, jövőre azonban szeretnénk robotjainkat útjukra bocsájtani, hogy minél szélesebb körben legyenek a kisebb és nagyobb cégek hasznára” – tette hozzá a biztonságtechnikai szakértő.


Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás: