Már minden huszadik azonnali fizetés a qvik rendszerén keresztül fut

Száz forintból négy már valamilyen qvik fizetésen keresztül kerül a számlánkra az azonnali fizetési rendszeren belül – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Az elmúlt év elején – teszi hozzá – a fizetési kérelem, a negyedik negyedévben a QR-kódos fizetés robbant, ami azt bizonyítja, hogy a qvik végérvényesen kilépett a kísérleti fázisból, és a hazai fizetési rendszer érdemi részévé vált.

Már minden huszadik azonnali fizetés a qvik rendszerén keresztül fut

Mára látványosan kilépett a kísérleti szakaszból a qvik: az azonnali fizetési rendszeren belül már érdemi súlyt képvisel, miközben a növekedési üteme továbbra is kiemelkedő – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

A Magyar Nemzeti Bank által közzétett adatok szerint 2025. negyedik negyedévében a qvik-alapú tranzakciók az azonnali fizetési forgalom 4,5 százalékát tették ki darabszámban, értékben pedig már 4,3 százalékos részesedést értek el. „Ez azt jelenti, hogy minden száz forintnyi azonnali átutalásból több mint négy forint már valamilyen qvik-fizetésen keresztül zajlik” – mutat rá Gergely Péter.

Óriási ugrás a QR-kódos fizetéseknél

A qvik sikere eddig a fizetési kérelemre épült, a növekedést azonban ma már egyre inkább a QR-kódos és deeplinkes fizetések eszkalálják. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ezt jól szemlélteti, hogy 2025. negyedik negyedévében a tranzakciók száma közel a háromszorosára – 420 ezerről 1,2 millióra – nőtt, a forgalom értéke pedig három és félszeresére ugrott, megközelítve a 60 milliárd forintot. A dinamika erejét jól mutatja – teszi hozzá –, hogy a múlt év végén egyetlen hónap alatt nagyobb volt a QR-kódos és deeplinkes fizetések összértéke, mint a megelőző negyedév egészében.

A qvik nemcsak darabszámban, hanem tranzakciós értékben is szintet lépett. A QR-kódos és deeplinkes fizetések átlagos összege fél év alatt több mint duplájára nőtt, és meghaladta az 50 ezer forintot. Ez már nem mikrofizetési kategória, az egy tranzakcióra jutó átlagérték közel ötszöröse a hagyományos, fizikai bankkártyás fizetések 10 ezer forintos átlagértékének, de jóval magasabb az online webshopokban történt kártyás fizetések 20 ezer forintos átlagos kosárértékénél is – emlékeztet Gergely Péter.

A kereskedői elfogadás is gyors fejlődés előtt áll

A forgalmi robbanást ugyanakkor – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője – nem az elfogadói hálózat bővülése, hanem a meglévő infrastuktúra alaposabb kihasználása, elsődlegesen az online fizetési platformokon történő QR-kódos fizetés előretörése okozza. Ennek ellenére a bővülés itt is érezhető: 2025. negyedik negyedévében a qvik-et elfogadó kereskedők száma 3,6 százalékkal, 33 879-re nőtt, ami azt mutatja, hogy a qvik elfogadói hálózat mérete a fizikai és online bankkártya-elfogadó hálózatnak már több mint 14 százalékát teszi ki.

A tranzakciós volumen és érték gyors emelkedése alapján Gergely Péter szerint szinte törvényszerű, hogy a következő időszakban a kereskedői oldal bővülése is felgyorsul - az alacsonyabb költségszint és a növekvő vásárlói igények egyaránt ebbe az irányba mutatnak.

A költség-megtakarítás lehetősége vonzó az üzleti szférának is

Miközben a közvetlen fizetések látványosan törnek előre, a qvik forgalmának gerincét továbbra is a fizetési kérelmek adják: a múlt év utolsó negyedében az 1,86 millió fizetési kérelem darabszámban 61 százalékos, a 771,7 milliárdos érték pedig 93 százalékos súlyt jelent a qvik fizetéseknél.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a fizetési kérelem egyik fontos, és korábban talán kevésbé várt fejleménye, hogy a használat messze túlmutat a sörözések számlájának könnyű és gyors elszámolásán. Az átlagos tranzakciós érték 2025 végére 41 500 forint fölé emelkedett, ami egyértelműen jelzi a szélesebb körű, akár üzleti felhasználást is.

A megoldás terjedését az is segíti, hogy a felhasználók gyors, 0–24-es elszámolás mellett, költséghatékony módon tudnak utalásokat indítani. „A számok alapján a fogyasztók, de az őket kiszolgáló szervezetek is felfedezték annak lehetőségét, hogy a fizetési kérelemmel ingyenesen – és ami nagyon fontos, tranzakciós illeték nélkül – indíthatnak akár nagy összegű tranzakciókat is, így egy-egy átutalásnak a költsége több ezer forinttal csökkenthető” – emeli ki Gergely Péter.


Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás: