Már nyolc vármegyére terjed ki a tűzgyújtási tilalom

A kánikula és az előreláthatóan továbbra is csapadékszegény időjárás miatt a hatóság szerdától kiterjeszti az eddigi tűzgyújtási tilalmat Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyéken túl Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékre is - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.

Már nyolc vármegyére terjed ki a tűzgyújtási tilalom

Az intézkedést az indokolta, hogy továbbra sem várható elegendő csapadék. Ugyanakkor a kánikula miatt megnőtt a kockázata az intenzívebb, gyorsan terjedő felszíni tüzek kialakulásának mind az erdőkben, mind a mezőgazdasági területeken - emelték ki, hozzátéve: ezekből a tüzekből könnyen alakulhatnak ki koronatüzek is.

A körülményeket mérlegelve a Nébih - a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével - szerdától kihirdeti a fokozott tűzveszélyt, egyidejűleg tűzgyújtási tilalmat rendel el a felsorolt vármegyékre. Az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal arra kéri az embereket: fokozottan ügyeljenek rá, hogy ne dobják ki a cigarettacsikkeket a gépkocsiból, mert azok hamar meggyújtják az út menti növényzetet.

A tűzgyújtási tilalom idején tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetében. A korlátozás ideje alatt nem szabad tüzet rakni a kijelölt, kiépített erdei tűzrakóhelyeken sem. Hozzátették: belterületen is érdemes elkerülni a nagy lángmagasságú tüzek gyújtását, hiszen a füsttel felszálló égő zsarátnokok több száz méterre is képesek tüzet okozni. Az aktuális tűzgyújtási tilalomról a www.erdotuz.hu és a www.katasztrofavedelem.hu honlapokon elhelyezett térkép segítségével tájékozódhatnak az érdeklődők - áll a közleményben.

Ritkaföldfém mi az? És miért fontos Ukrajna szempontjából?

Az utóbbi időben Ukrajna és a vámháború kapcsán is számtalanszor szóba került a ritkaföldfémek piaca. Rakjunk egy picit – s tényleg csak egy nagyon picit, a téma mérete miatt – rendet ebben a témában.
2025. 06. 20. 17:30
Megosztás:

Megkapta a jóváhagyást az Unicredit a Bizottságtól is

Az Európai Bizottság feltételesen jóváhagyta a Banco BPM felvásárlást.
2025. 06. 20. 17:00
Megosztás:

Czomba Sándor: Diákmunka esetében, a rájuk vonatkozó speciális szabályokat mindenkinek be kell tartani!

A kormány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy mindenki, aki akar és tud dolgozni, az lehetőséget is kapjon rá, különös tekintettel a fiatalokra. A munkát vállaló diákok sajátos helyzetben vannak, hiszen a tapasztalat és a jártasság hiánya miatt kiszolgáltatottabbak a munka világában, mint a felnőttek, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium a korábbi évekhez hasonlóan idén is közzéteszi a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi tájékoztatókat. A nyár közeledtével fontos, hogy felhívjuk a figyelmet a diákok munkavégzésével kapcsolatos szabályokra, hiszen sok esetben foglalkoztatásuk eltér a felnőttekétől.
2025. 06. 20. 16:30
Megosztás:

Csökkentek az ipari termelői árak Németországban

Németországban az elemzők által várt mértéken csökkentek az ipari termelői árak májusban éves összevetésben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése szerint.
2025. 06. 20. 16:00
Megosztás:

Nagy Márton: a költségvetésnek stabil lábakon kell állnia!

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon Luxemburgban részt vett az Európai Beruházási Bank (EIB) éves közgyűlésén, majd azt követően az ECOFIN tanácskozásán. A magyar delegáció tagjaként az üléseken Kisgergely Kornél államháztartásért felelős államtitkár is jelen volt.
2025. 06. 20. 15:30
Megosztás:

NAV: Megduplázódott a pótlékmentes részletfizetés összeghatára

A pénteken életbe lépett adótörvény-módosítások értelmében az automatikus pótlékmentes részletfizetés összeghatára megduplázódott, így már kétmillió forintos adótartozásig kérhető a Nemzeti Adó- és Vámhatóságtól (NAV) - közölte a NAV az MTI-vel.
2025. 06. 20. 15:00
Megosztás:

Döntött a Parlament! Óriási változást hoz az egészségpénztáraknál az új szabály

Nagy horderejű változásról döntött az Országgyűlés az önkéntes egészségpénztárak kapcsán: a jogszabályváltozás értelmében a megszűnik az ún. önsegélyező szolgáltatásokra vonatkozó 180 napos várakozási idő.
2025. 06. 20. 14:30
Megosztás:

Jelentős átalakulás előtt áll a regisztrált szerelői rendszer

A közeljövőben megújul a regisztrált szerelői rendszer, amely korszerűbb, átláthatóbb és felhasználóbarátabb működést eredményez majd.
2025. 06. 20. 14:00
Megosztás:

Vigyázat! Ismét támadnak az üdülési jogos csalók

Az elmúlt napokban ismét több lakossági jelzés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), hogy vélhetően csalók, üdülési jog tulajdonosoktól, illetve korábbi károsultaktól próbálnak pénzt kicsikarni. A GVH évek óta több jogszabály-módosítási javaslattal élt az üdülési jogok másodlagos értékesítéséhez kapcsolódó, különböző megtévesztő magatartások miatti visszaélések kiiktatása érdekében a jogalkotók felé, amit most ismét kezdeményez. A GVH arra hívja fel az érintettek figyelmét, hogy mindig legyenek nagyon körültekintőek, ha az üdülési joguk értékesítésével kapcsolatos megkeresést kapnak.
2025. 06. 20. 13:30
Megosztás:

Nem lazított tovább a kínai jegybank

A kínai központi bank a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamatokon.
2025. 06. 20. 13:00
Megosztás:

Szinten tartott a brit jegybank

A Bank of England döntéshozói 6:3 arányban az alapkamat szinten tartásáról határoztak, így maradt a 4,25%.
2025. 06. 20. 12:30
Megosztás:

Egyre népszerűbbek az extrák a lakásbiztosításoknál

Egyre népszerűbbek a kiegészítő fedezetek a lakásbiztosításoknál. A legkeresettebbek közé tartozik például a beázásra vonatkozó biztosítás vagy az úgynevezett lakásszerviz, amely gyors segítséget nyújt probléma esetén – közölte a K&H. A pénzintézet tapasztalatai szerint a digitalizáció rohamos térnyerése is egyértelműen látszik.
2025. 06. 20. 12:00
Megosztás:

Justin Sun Washingtonban: TRON befolyása az amerikai kriptoszabályozásra

Washingtonban találkozott Justin Sun, a TRON alapítója az amerikai digitális eszközök szabályozásáért felelős vezetővel. A háttérben a GENIUS törvényjavaslat, a TRON szerepének újradefiniálása és egy lehetséges szabályozási fordulat sejlik fel, amely az egész altcoin piacot átalakíthatja.
2025. 06. 20. 11:30
Megosztás:

Oldalaztak a fejlett piacok kötvényhozamai

Az amerikai és a német kötvénypiacon alig mozdultak a hozamok, a tízéves amerikai 4,4, a német 2,5% környékén ingadozott.
2025. 06. 20. 11:00
Megosztás:

Bitcoin-dömping az egészségügyi szektorból: A Semler Scientific 105 ezer BTC-re hajt

A Semler Scientific nem csupán az egészségügyi infrastruktúrában újít, hanem a vállalati kriptoeszköz-kezelés terén is példát mutat. A cél: 2027-re több mint 105 ezer Bitcoin birtoklása – nem is akárhogyan.
2025. 06. 20. 10:30
Megosztás:

Ünnepnap miatt zárva tartottak az amerikai tőzsdék; növekedtek az olajárak

A Juneteenth ünnepe miatt zárva tartottak az Egyesült Államok tőzsdéi.
2025. 06. 20. 10:00
Megosztás:

Az iráni-izraeli konfliktus miatt tovább csökkentek az európai részvénypiacok

Az európai részvénypiacok csütörtökön több mint egyhónapos mélypontra estek, mivel a Közel-Keleten fokozódó feszültségek és az esetleges amerikai beavatkozás miatti aggodalmak elbizonytalanították a befektetőket.
2025. 06. 20. 09:00
Megosztás:

Trump kontra Fed: Kamatvágást követel az exelnök, Powell egyelőre kivár

Donald Trump újra nekiment a jegybankelnöknek, miközben az amerikai Fed kitart a jelenlegi kamatszint mellett. A háttérben inflációs aggodalmak és kereskedelmi vámok húzódnak – a tét pedig dollármilliárdokban mérhető.
2025. 06. 20. 09:00
Megosztás:

Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek

Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlásra, építkezésre fordította az összeget. Ezek alapján az idén kötött lakásvásárlások mintegy 10 százalékánál a Munkáshitel is közrejátszhatott.
2025. 06. 20. 08:30
Megosztás:

A Smith & Wesson jelentős negyedéves nyereségcsökkenésről jelentett

Jelentősen zsugorodott a Smith & Wesson Brands amerikai fegyvergyártó negyedéves nyeresége és bevétele.
2025. 06. 20. 08:00
Megosztás: