Már nyolcvan intézménybe lehet időpontot foglalni az EgészségAblak alkalmazással

Magyarországon már 80 egészségügyi intézménybe lehet időpontot foglalni az EgészségAblak mobilalkalmazáson, vagy a 1812-es egészségvonalon keresztül, és ezen új, korszerű lehetőséghez egyre több járóbeteg-szakrendelés csatlakozik - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Siófokon hétfőn.

Már nyolcvan intézménybe lehet időpontot foglalni az EgészségAblak alkalmazással

Rétvári Bence a Siófoki Kórház-Rendelőintézetben tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a július 1-jétől bevezetett mobilapplikációs időpontfoglalás első körben főként az állami fenntartású rendelők esetén volt biztosított, de az önkormányzati fenntartásúak köre is bővül, ahogy fokozatosan harmonizálják szoftvereiket az új rendszerhez.

Az időpontfoglalási lehetőség bevezetésével arra törekedtek, hogy minél rugalmasabban igazodjanak a betegek igényeihez, és minél jobban kihasználják az egészségügy kapacitásait - fogalmazott.

Hozzátette, azt látták: az embereknek az volt a legnehezebb az elmúlt években, hogyan jutnak el az orvoshoz, hogy jutnak el a szakrendelésre, most azonban egy mobiltelefonos alkalmazás segítségével könnyen, gyorsan és egyszerűen láthatják, melyek a szabad időpontok, és le is foglalhatják azokat maguknak, gyermekeiknek, vagy idős szüleiknek.

Rétvári Bence kiemelte, hogy az intézményekben a páciensek tájékozódását monitorok segítik, a sorszámokat egy automata adja ki a TAJ-szám beírása után.

A nem beutalóköteles ellátások tekintetében akár nyaralás közben is meg lehet nézni, milyen szakrendelésen van szabad időpont például a Balaton partján, a siófoki rendelőben, és el lehet jönni ide, ha mobiltelefonon az előző napokban lefoglalják azt - mondta.

Az államtitkár kitért rá, hogy az új, korszerű lehetőséggel naponta mintegy 500 időpontot foglalnak le, de a kapacitások ennek a többszörösét is megengednék, ezért biztat mindenkit, nézze, böngéssze, használja a mobilalkalmazást.

Az első hónapban a legtöbb időpontfoglalás bőrgyógyászatra, szemészetre és fül-orr-gégészetre történt, a legtöbb szabad időpont nőgyógyászatra, sebészetre és tüdőgyógyászatra van - fűzte hozzá.

Vitályos Eszter kormányszóvivő rámutatott, hogy az Egészségablak egy nagyon hasznos ingyenesen letölthető mobilalkalmazás, amelynek használatához a letöltés után csak TAJ-számra és ügyfélkapus azonosításra van szükség.

Már több mint 3 millióan töltötték le, 2,5 millióan használják havonta, az e-recept funkció bevezetése óta több mint egymillió egyedi felhasználója van, több mint 9 millió leletet töltöttek le a segítségével - sorolta.

A kormányszóvivő utalt rá, az EgészségAblak révén a páciens minden, az egészségügyi szolgálatások körébe tartozó, őt érintő dokumentumhoz hozzá tud férni, az alkalmazás megjeleníti a kiváltandó és a kiváltott recepteket, a gyógyszerek betegtájékoztatóit, a háziorvos nevét, elérhetőségét, rendelési idejét, tájékoztatást ad a kötelező népegészségügyi szűrővizsgálatokról és az ajánlott szűrővizsgálatokról.

Az applikációnak van gyógyszertárkereső funkciója, ellenőrizhető általa a TAJ-szám érvényessége, a társadalombiztosítási járulék befizetése, tartalmazza 1900 tünet és betegség közérthető, pontos leírását, és lehetővé teszi az egészségvonal közvetlen hívását a nap 24 órájában - hívta fel a figyelmet Vitályos Eszter.

Hangsúlyozta: az EgészségAblak nemcsak a magyar családoknak, hanem az egészségügyi ellátórendszernek is segítséget jelent.


Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás:

Újabb fejlesztésre nyílt lehetőség egy korábban elnyert támogatásból Szarvason

Öt utcában nyílik lehetőség Szarvason a mederburkolattal ellátott árkok rendbetételére egy korábban elnyert uniós támogatásból - közölte Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
2026. 10. 11. 09:00
Megosztás: