Márciustól szigorodnak az importáfa-levonás szabályai

Jelentős változások lépnek életbe 2025. március 1-jétől a termékimporthoz kapcsolódó áfalevonási jog gyakorlásában, hívják fel a figyelmet a Forvis Mazars szakértői. Az új szabályozás elsősorban a közvetett vámjogi képviselőket és az importáló társaságokat érinti. Célja, hogy növelje az átláthatóságot és a jogbiztonságot az importáfa területén. A tavalyi adócsomag részeként bevezetett módosítások új kötelezettségeket és eljárásrendet határoznak meg az érintettek számára.

Márciustól szigorodnak az importáfa-levonás szabályai

„A jogszabályváltozás egyik legfontosabb eleme, hogy a közvetett vámjogi képviselő csak akkor élhet az áfalevonási joggal az importáló helyett, ha az importáló megbízható adózónak minősül, és havi áfabevallóként működik” – mondta el dr. H. Nagy Dániel, a Forvis Mazars partnere. Hozzátette, ez különösen fontos változás, hiszen az érintett vállalkozásoknak módosítaniuk kell majd a bevallási gyakoriságot, hogy megfeleljenek neki. 

Partnerellenőrzési rendszer: új kötelezettségek a vámjogi képviselők számára

Az új szabályozás egyik leglényegesebb újítása a kötelező partnerellenőrzési rendszer bevezetése. „Azon importálók esetében, akik nem minősülnek megbízható adózónak, de nem tartoznak a kockázatos kategóriába, különleges eljárásrend lép életbe” – emelte ki dr. H. Nagy Dániel. A vámjogi képviselőknek szigorú ellenőrzési folyamatot kell végezniük, és ez az áfalevonási jog engedményezésének lesz az előfeltétele.

A partnerellenőrzés folyamata több lépésből áll. Az első ellenőrzést már a megbízási szerződés megkötése előtt el kell végezni, ezt követően havonta szükséges megismételni, kivéve, ha az adott hónapban nem történt importügylet. Az ellenőrzés eredményéről a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig kell jelentést tenni az adóhatóság felé a KVKPELL jelű nyomtatványon ONYA-n keresztül; a határidő elmulasztása jogvesztő következménnyel jár.

A folyamatos monitoring bevezetése jelentős változás a korábbi gyakorlathoz képest. Az adóhatóság által közzétett teljes tájékoztató az alábbi linken érhető el: https://nav.gov.hu/ugyfeliranytu/eljarasi-kerdesek/a-kozvetett-vamjogi-kepviselok-partnerellenorzeseinek-szempontjai

Elektronikus adathozzáférés és az adóhatóság szerepe

Fontos újdonság, hogy a vámjogi képviselők elektronikus úton kikérhetik az adóhatóságtól az importálóval kapcsolatos, ellenőrzéshez szükséges adatokat, amennyiben ehhez az importáló írásban hozzájárul. Az adóhatóság nyolc napon belül rendelkezésre bocsátja ezeket az információkat. Az ellenőrzés során vizsgálni kell többek között a cégnyilvántartási adatokat, a szankciós listákon való esetleges szereplést, valamint az importáló adószámának érvényességét.

Azoknál az importőröknél, akik rendelkeznek importáfa-önadózói engedéllyel, nincs szükség sem nyilatkozattételre, sem partnerellenőrzésre, ebben az esetben is követelmény ugyanakkor, hogy maga a vámjogi képviselő megbízható adózó legyen.

A szakértő hangsúlyozta: „Az importálóknak érdemes időben felkészülniük a változásokra, különösen, ha jelenleg negyedéves bevallók. A zökkenőmentes átállás érdekében javasolt mielőbb kezdeményezniük a szükséges módosításokat az adóhatóságnál. A megfelelő felkészülés kulcsfontosságú a zavartalan működés fenntartásához.”

Új adatszolgáltatási kötelezettséget jelent, hogy a vámjogi képviselőknek az adóbevallásukban részletesen fel kell tüntetniük az importálás alapvető adatait, többek között a vámhatósági értesítés vagy határozat számát, az importáló adószámát, valamint az adó alapját és összegét.


Forsthoffer Ágnes: a magyar emberek hangja szabad és hallatszik

Az elmúlt időszak legnagyobb eredménye nem egy-egy elfogadott törvény, nem valamelyik parlamenti döntés, hanem az, hogy a magyar emberek hangja szabad és hallatszik - mondta az Országgyűlés elnöke Magyar Péter miniszterelnök országjárásának első állomásán szombaton Veszprémben.
2026. 09. 13. 03:00
Megosztás:

Az októberi nyugdíjat már így utalják

Októberben a megszokott rend szerint érkezik a nyugdíj azoknak, akik bankszámlára kérték az ellátás folyósítását. A Magyar Államkincstár már közzétette a hivatalos időpontot: mutatjuk, melyik napon válik hozzáférhetővé a pénz, és mire számíthatnak a postai kézbesítést választó nyugdíjasok.
2026. 09. 13. 02:00
Megosztás:

Lottót vettél? Kár volt, nem tudsz nyerni, mutatjuk miért

Elég öt, hat vagy hét számot eltalálni, és egyetlen este alatt milliomos, sőt milliárdos lehetsz. Legalábbis ezt ígéri a lottózás semmihez sem hasonlítható izgalma.
2026. 09. 13. 01:00
Megosztás:

11 évesnél idősebb autód van? Akkor bajban leszel

Magyarországon egy tizenegy éves autó még egyáltalán nem számít öregnek. A hazai személygépkocsi-állomány átlagéletkora már meghaladja a 16 évet, ezért több millió autóst érinthet minden olyan változás, amely szigorúbb ellenőrzést, gyakoribb javítást vagy magasabb fenntartási költséget hoz.
2026. 09. 13. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani

Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani - mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton.
2026. 09. 12. 23:00
Megosztás:

Országos tisztifőorvos: az egészségmegőrzés apró lépésekkel kezdődik

Az egészségmegőrzés, az egészséges életmódra áttérés apró lépésekkel kezdődik - hangoztatta az országos tisztifőorvos a II. Magyar Egészség Pikniken szombaton Budapesten.
2026. 09. 12. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 37. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 12. 21:00
Megosztás:

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését szombaton. A több mint 200 oldalas dokumentum a kormany.hu oldalon érhető el.
2026. 09. 12. 20:00
Megosztás:

Számos korábban titkos iratot adott ki a CIA a szeptember 11-i terrortámadások előzményeiről

Az amerikai hírszerzés már évekkel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt figyelmeztette a washingtoni kormányzatot, hogy Oszama bin Laden eltökélt egy, az Egyesült Államok területén végrehajtott támadás megszervezésében - derül ki a CIA által a merényletek 25. évfordulóján nyilvánosságra hozott, korábban titkos dokumentumokból.
2026. 09. 12. 19:00
Megosztás:

Csökkent Csehország lakossága az első félévben

Mintegy 12 200 fővel, 10,9 millióra csökkent az első félévben Csehország lakossága - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal a honlapján.
2026. 09. 12. 18:00
Megosztás:

Trump: elkerülhetetlen Írország és Észak-Írország újraegyesítése

Donald Trump amerikai elnök szerint elkerülhetetlen Írország és Észak-Írország újraegyesítése. Trump szombaton kezdődött írországi látogatásán kijelentette azt is, hogy ő örömmel fogadná az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország és a több mint száz éve független államként létező Ír Köztársaság egyesítését.
2026. 09. 12. 17:00
Megosztás:

Csalódással fogadták a fuvarozók a dízelautósok kompenzációját

Csalódással és értetlenséggel fogadta több hazai fuvarozószervezet, hogy havi 5 ezer forintos kompenzációban részesülnek a maximum 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai, a fuvarozók azonban nem kapnak kompenzációt.
2026. 09. 12. 15:00
Megosztás:

Két nap alatt több mint 20 centimétert emelkedett a Duna vízszintje Budapestnél

Két nap alatt több mint 20 centimétert emelkedett a Duna vízszintje Budapestnél - derül ki a www.vizugy.hu szombat reggeli adataiból.
2026. 09. 12. 14:00
Megosztás:

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését

Közzétették a kormány gyermekvédelmi jelentését szombat délelőtt. A több mint 200 oldalas dokumentum a kormany.hu oldalon érhető el.
2026. 09. 12. 13:00
Megosztás:

Megerősítette az olasz államadós-besorolást a Fitch

Megerősítette Olaszország "BBB plusz" szintű, stabil kilátású államadós-besorolását a Fitch Ratings, kiemelve a jelenlegi olasz kormány évtizedek óta nem tapasztalt stabilitását és a kedvező államháztartási folyamatokat.
2026. 09. 12. 12:00
Megosztás:

Iváncsa önkormányzata: a település egyetlen kútjában sem mutattak ki az akkumulátorgyárból származó szennyezést

A település 55 helyszínén, fúrt és ásott kutakból vett vízminták egyikében sem mutatható ki szennyeződés - közölte Iváncsa önkormányzata azután, hogy az elmúlt héten az SK On Hungary akkumulátorgyár arról tájékoztatta őket: az üzem belső területén található monitoring kútban NMP-szennyezést mutatott ki a gyár önellenőrző mérése.
2026. 09. 12. 11:00
Megosztás:

Megszűnik az új lakások 5 százalékos áfája, még sincs ok aggodalomra

Első pillantásra akár 21 millió forintos áremelkedést is okozhatna az új lakások kedvezményes áfájának kivezetése, a valóság azonban jóval árnyaltabb. A változás nem egyik napról a másikra jelenik meg a lakásárakban, ráadásul a következő évek kínálatának jelentős része továbbra is 5 százalékos áfával kerülhet piacra. Weitzel Zsolt ingatlanszakértő szerint ezért egyelőre nincs ok pánikvásárlásra.
2026. 09. 12. 10:00
Megosztás:

Mennyibe kerülhet valójában egy per elindítása?

Egy per megindításánál sokan elsősorban a jogi esélyeket mérlegelik, pedig a költségek legalább ennyire fontosak lehetnek. Az illeték összege különösen nagyobb pertárgyértéknél válhat komoly tétellé, ezért nem érdemes csak a kereset benyújtásakor foglalkozni vele.
2026. 09. 12. 09:00
Megosztás:

Kórházi fertőzések elleni eljárás fejlesztése indul Szegeden

Új fágterápiás eljárás fejlesztése indul antibiotikum-rezisztens kórházi fertőzések ellen a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK) pályázati támogatással - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet a honlapján.
2026. 09. 12. 08:05
Megosztás:

Elindult a pályázat a Kerékpárosbarát címre

Elindult a pályázat, amelyen a települések, munkahelyek, közintézmények elnyerhetik a Kerékpárosbarát címet - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 12. 07:00
Megosztás: