MBH Bank: több mint 111 milliárd forintos korrigált adózás előtti eredmény 2025 első félévében

Szilárd pénzügyi pozícióval zárta az idei év első hat hónapját az MBH Bank: mérlegfőösszege 12 452 milliárd forint volt a félév végén, az aktív hitelezési tevékenységnek köszönhetően pedig a lakossági bruttó hitelállomány 10 %-kal, a vállalati szegmens bruttó hitelállománya 5,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

MBH Bank: több mint 111 milliárd forintos korrigált adózás előtti eredmény 2025 első félévében

A bankcsoport az idei első félévben több mint 111 milliárd forintos korrigált adózás előtti eredményt ért el, a korrigált tőkearányos megtérülési mutatója pedig 16,4%. A tőkehelyzete több mint 21%-os tőkemegfelelési mutatóval továbbra is rendkívül stabil.

A bankcsoportnál – annak stratégiai céljaival összhangban – az év első hat hónapjában is zajlott az informatikai alaprendszerek egységesítése, ami ugyan átmenetileg a működési költségek emelkedésével jár, a fejlesztések lezárultával azonban hozzásegíti az MBH Bankot piaci pozíciójának megerősítéséhez.

Aktív hitelezés a lakossági és vállalati szegmensekben

Az MBH Bank bruttó hitelállománya 6 204,8 milliárd forint, ami 7,0%-kal magasabb az előző év azonos időszakához képest. A lakossági bruttó hitelállomány az élénk hitelezési aktivitásnak köszönhetően éves összevetésben 10%-kal bővült, így elérte a 2 478,9 milliárd forintot. A lakossági lakáshitelek záróállománya emellett 1 455,4 milliárd forint volt, ami az előző év azonos időszakához képest 189,2 milliárd forintos, az első negyedévhez képest pedig 35,1 milliárd forintos növekedést jelent. 

Az MBH Bank a vállalati szektor első számú finanszírozási partnereként éves szinten növelni tudta a vállalati szegmens bruttó hitelállományát, amely így 5,1%-kal emelkedett 3 039,5 milliárd forintra. Az MBH Csoport lízingállománya 602,3 milliárd forinton zárt, amely 4,1%-os éves növekedést tükröz. A hitelintézet 2025 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest közel megduplázta portfólióját a faktoring és trade finance szegmensekben.

Az MBH Bank ügyfélbetétállománya 4,1%-os éves növekedést követően 2025 első félévének végén 7 925,4 milliárd forint volt, amelyet elsősorban a vállalati betétállomány 5,8%-os éves növekedése támogatott, ami ennek eredményeképpen 4 582,2 milliárd forintra nőtt a félév végére.

Befektetés a jövőbe – informatikai fejlesztések

Az MBH Bank a magyar banki és informatikai piac legnagyobb transzformációján dolgozik, mely folyamat átmeneti hatással volt a társaság működési költségeinek emelkedésére, amely így 166,2 milliárd forintot tett ki az év első hat hónapjában. A hitelintézetnél jelenleg zajló fejlesztések egyik fő célja, hogy a három jogelőd banktól örökölt, eltérő ügyfélkezelési logikákra épülő core banki rendszereket egységesítse. Emellett az MBH Bank innovatív IT megoldások (mint a felhőalapú digitális platform) bevezetésén is dolgozik, amely alapjaiban modernizálja a bank belső IT folyamatait.

„Az ügyfélélmény új szintre emelése érdekében folyamatosan fejlesztjük rendszereinket, idén elindul új, felhőalapú banki alaprendszerünk, mely hatékonyan támogatja új termékek és szolgáltatások fejlesztését és az ügyfélkiszolgálást. 2025 a fejlesztés éve az MBH Banknál, és meggyőződésünk, hogy ez egy gyorsan és látványosan megtérülő befektetés lesz nemcsak részvényeseink, hanem ügyfeleink számára is” – mondta Dr. Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója.

A fejlesztések egy másik iránya az ügyfélélmény fokozását szolgálja. Az MBH Bank a hazai bankszektorban az elsők között vezette be a Digitális Állampolgár mobilalkalmazáson alapuló azonosítást több netbank csatornáján. Az újítás révén az ügyfelek gyorsabban, egyszerűbben és biztonságosabban léphetnek be a netbankjukba, akár jelszó megadása nélkül, mobiltelefonjukra letöltött Digitális Állampolgár mobilalkalmazás segítségével. Emellett a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően az MBH Bank digitális platformja, a BUPA mára komplett vállalkozásmenedzsment-szolgáltatássá nőtte ki magát, ahol ez év májusa óta mesterséges intelligencia alapú asszisztens támogatja a vállalkozásokat a pályázatok közötti eligazodásban. Generatív AI megoldásokat több területen, például az ügyféltájékoztatásban és a hálózati kiszolgálásban is alkalmaz a hitelintézet.

Stabil pénzügyi eredmények

Az MBH Bank mérlegfőösszege 2025 első félévének végén, 6,3%-os éves növekedést követően 12 452 milliárd forint.  Az MBH Bank saját tőkéje 1 141,3 milliárd forint, a tőkemegfelelési mutatója pedig 21,3%, amely továbbra is jelentősen meghaladja a szabályozói elvárásokat.

A bankcsoport az idei első félévben több mint 111 milliárd forintos korrigált adózás előtti eredményt ért el, a korrigált tőkearányos megtérülési mutatója pedig 16,4%. Emellett a társaság több mint 43,2 milliárd forint értékű bankadót és extraprofit adót fizetett be a féléves időszak alatt.

„Az első félév során, a kihívásokkal teli gazdasági környezetben is növelni tudtuk a hitelezési tevékenységünket, miközben stabil maradt jövedelmezőségünk és tovább erősítettük tőkehelyzetünket. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy az elmúlt félév eredményei megerősítették üzleti stratégiánk eredményességét.” – mondta Krizsanovich Péter, az MBH Bank stratégiáért és pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettese.

2025-ben az MBH Bank több sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást is végrehajtott, amikből együttesen összesen 950 millió euró össznévértéken fogadott be ajánlatot. A kötvényjegyzések sikerei újfent megerősítették az MBH Bank nemzetközi tőkepiaci ismertségét és közvetetten támogatják a bankcsoport azon törekvését, hogy a jövőben erősíteni tudja tőzsdei jelenlétét.


Ellátási aggodalmak miatt globálisan emelkedtek az élelmiszerárak

Valamelyest emelkedett az élelmiszer-alapanyagok világpiaci árainak referenciaindexe augusztusban, mivel a hőség és az időjárással kapcsolatos egyéb kockázatok aggodalmat keltettek a jövőbeli kínálattal kapcsolatban – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett új adataiból.
2026. 09. 04. 18:30
Megosztás:

Óriási akkus energiatároló rendszert értékesített a magyar Futureal Lengyelországban

A Futureal Csoport és a Mithra Energy értékesítette a lengyelországi Trębaczewben található, 438 MW kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS) az ENGIE Groupnak, a világ egyik vezető energetikai vállalatának. A Trębaczew-projekt jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, kivitelezés alatt álló akkumulátoros energiatároló fejlesztése.
2026. 09. 04. 18:00
Megosztás:

A DSV közvetlen sanghaji összeköttetéssel bővíti Air ThermoDirect hálózatát a globális gyógyszeripari központok kiszolgálására

A DSV új, közvetlen légi összeköttetést indít Luxemburg és a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőtér (PVG) között globális Air ThermoDirect hálózatának részeként, emellett további amerikai útvonalak bevezetését is tervezi. A fejlesztés tovább erősíti a vállalat hőmérséklet-szabályozott légi szállítmányozási szolgáltatásait, miközben támogatja a megbízható gyógyszerlogisztikai megoldások iránt folyamatosan növekvő piaci igényeket.
2026. 09. 04. 17:30
Megosztás:

Elindult a változás a digitális közigazgatásban: A rendszerszintű megújulás az állam működőképességének záloga

A hazai közigazgatási informatika átfogó, rendszerszintű megújítása nemcsak gazdasági érdek, hanem a magyar állam mindennapi működőképességének és ellátásbiztonságának elengedhetetlen feltétele. Egy frissen készült, hiánypótló szakpolitikai tanulmány rávilágít: a közigazgatás digitalizációja ma már jóval több, mint egyszerű technológiai kérdés. Elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol a korszerűtlen struktúrák átalakítása, a folyamatok egyszerűsítése és a hatékonyság növelése jelenti az egyetlen utat ahhoz, hogy elkerüljük a bürokratikus lemaradást, és valódi, 21. századi szolgáltatásokat biztosítsunk a lakosságnak és a piaci szereplőknek.
2026. 09. 04. 17:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 04. 16:30
Megosztás:

Pozitív meglepetést hozó kiskereskedelmi forgalmi adatok

Ma reggel tette közzé a KSH a júliusi kiskereskedelmi adatokat, az első meghatározóbb mutatót arról, hogyan startolt a fogyasztás a harmadik negyedévben.
2026. 09. 04. 16:00
Megosztás:

Milyen dinnyéket találtak az ellenőrök? Lezárult az NKFH és a kormányhivatalok idei görögdinnye-ellenőrzése

A nyári szezon egyik slágergyümölcse, a görögdinnye idén is a hatósági ellenőrzések fókuszába került. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok több mint 400 helyszínen ellenőrizték a hazai és külföldi származású dinnyéket. A vizsgálatok eredménye alapján a görögdinnye minősége összességében megfelelőnek bizonyult, ugyanakkor a jelölés és a nyomonkövethetőség terén továbbra is akadnak hiányosságok. Az ellenőrzések során több mint 1,5 millió forint bírság került kiszabásra.
2026. 09. 04. 15:30
Megosztás:

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni Budapesten

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni vasárnap futóverseny miatt a fővárosban; több busz- és villamosjáratot is érintenek a korlátozások - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 15:00
Megosztás:

Lannert Judit: visszatér az Erasmus a magyar egyetemekre

Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre - jelentette be az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 04. 14:30
Megosztás:

Kétlépcsős béremelés várható a szociális dolgozóknál

A kormány tervei szerint két lépcsőben, október közepén és jövő januártól emelik a szociális dolgozók, valamint a nevelést és oktatást közvetlenül segítő (noks) dolgozók bérét - közölte a miniszterelnök csütörtökön a kormányzati sajtótájékoztatón.
2026. 09. 04. 14:00
Megosztás:

A Waberer’s vasúti tagvállalata is részt vesz a paksi védekezésben

A Waberer’s vasúti tagvállalata, a PSP Rail Kft. is részt vesz a paksi védekezésben a MÁV Zrt.-vel, a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel, a Zemplénkő Kft.-vel és a Swietelsky cégcsoporttal együttműködve – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 13:30
Megosztás:

Nyilvánosak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Nyilvánossá váltak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteki közlése szerint olyan adatközlési rendszert alakított ki, amely egyszerre szolgálja az átláthatóságot, a szakmai visszacsatolást, az intézményi önértékelést és mindenekelőtt a betegbiztonság további erősítését.
2026. 09. 04. 13:00
Megosztás:

Elfogadta az úgynevezett maffiaellenes törvényt a montenegrói parlament

Elfogadta a montenegrói parlament az illegálisan szerzett vagyon elkobzásáról szóló, úgynevezett maffiaellenes törvényt, amely bizonyos esetekben jogerős elmarasztaló ítélet nélkül is lehetővé teszi a bűncselekményből származó vagyon végleges elkobzását - közölte péntekre virradóra a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
2026. 09. 04. 12:30
Megosztás:

Változó játékszabályok – A sportközvetítési jogok lehetséges jövője az újjáalakuló magyar közmédiában

Az élő sport a média világának egyik utolsó olyan tartalomtípusa, amely még mindig képes milliókat a képernyő elé szögezni, egy időben, egy eseményt nézve. Miközben azonban a közvetítési jogok egyre drágábbak, a fogyasztás pedig egyre fragmentáltabb, a közszolgálati sportmédia számára is lényeges stratégiai kérdéssé válik, hogy milyen szempontok alapján indokolható egy-egy sportközvetítési jog megszerzése és megtartása.
2026. 09. 04. 12:00
Megosztás:

Egy év alatt 30 százalékkal nőtt a fennálló lakáshitel-állomány

Tavaly július óta 30 százalékkal nőtt a lakáscélú hitelek állománya, július végén az összeg majdnem elérte a 8000 milliárd forintot. A személyi kölcsönök állománya is dinamikusan bővül, a babaváró hitelek állománya viszont szinte stagnál. A folyószámlahiteleknél mérsékelt növekedés figyelhető meg, a hitelkártya-követeléseknél pedig még kisebb is lett a kamatozó állomány. A Bank360 a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett statisztikáit elemezte.
2026. 09. 04. 11:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok az előző napok emelkedése után a Fed kormányzójának galamb hangvételű nyilatkozatát és Trump elnök békülékeny megnyilvánulását követően

Az amerikai állampapírpiacon az előző napok emelkedését követően Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatának hatására a teljes hozamgörbén mérséklődtek a hozamok: a 10 éves amerikai állampapír hozama több mint 3 bázisponttal 4,76%-ra, míg a Fed várható lépéseire különösen érzékeny 2 éves hozam több mint 5 bázisponttal 4,33%-ra csökkent.
2026. 09. 04. 11:00
Megosztás:

Solana Payment Channels: több mint 1 millió fizetés másodpercenként az AI-agenteknek

A Solana új Payment Channels megoldással gyorsítaná fel az AI-agentek és digitális szolgáltatások közötti mikrofizetéseket. A Solana Foundation tesztje szerint az új rendszer több mint 1 millió fizetést tudott kezelni másodpercenként, miközben az Alibaba Cloud már induláskor partnerként csatlakozott a kezdeményezéshez. A technológia célja nem egyszerűen a blokklánc-tranzakciók felgyorsítása, hanem egy olyan fizetési infrastruktúra kialakítása, amely gépi sebességgel működő mesterséges intelligencia-rendszereket is ki tud szolgálni.
2026. 09. 04. 10:30
Megosztás:

A csökkenő kamatemelési várakozásoknak köszönhetően emelkedtek a főbb amerikai részvényindexek

Az amerikai részvénypiacok jelentős emelkedéssel zártak, miután Christopher Waller Fed-kormányzó nyilatkozatában jelezte, hogy a két hét múlva esedékes kamatdöntő ülésen a kamatok változatlanul hagyását támogatná.
2026. 09. 04. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek az európai részvényindexek, miközben Trump kijelentése és az enyhülő amerikai kamatemelési várakozások javították a hangulatot

Emelkedtek tegnap az európai részvénypiacok a STOXX 600 index 0,5%-kal került feljebb. A befektetői hangulatot továbbra is a közel-keleti konfliktus alakulása határozta meg, ugyanakkor enyhítette a bizonytalanságot Donald Trump azon kijelentése, miszerint a konfliktus várhatóan nem húzódik el hosszabb ideig.
2026. 09. 04. 09:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 04. 09:00
Megosztás: