Megállapodás négy minisztériummal a Magyar Innovációs Nagydíj pályázat támogatásáról

A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) huszonnégy év után megújította a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatra vonatkozó együttműködési megállapodását az érintett minisztériumokkal. Csák János, kulturális és innovációs miniszter, Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter, Dr. Nagy István, agrárminiszter, Lantos Csaba, energiaügyi miniszter, Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke, Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója és Dr. Závodszky Péter, a Magyar Innovációs Alapítvány elnöke. Kiss Ádám István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, Dr. Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke és Dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, a Magyar Innovációs Nagydíj Díj alapítója látták el kézjegyükkel az együttműködésről és támogatásról szóló okiratot.

A megállapodásban az innovációs díjakat felajánló négy minisztérium, valamint a további támogató intézmények vezetői kijelentik, hogy egyetértenek a „Magyar Innovációs Nagydíj pályázati rendszer” fenntartásával és megerősítésével. Erkölcsileg, szakmailag és anyagilag is támogatják a pályázati rendszert és kinyilvánítják, hogy az egyes intézményeik által adományozott innovációs díjakat elnyert vállalkozásokat előnyben részesítik a különböző egyéb pályázataikon.

A Magyar Innovációs Szövetség felkérésére a 30 tudósból, vállalatvezető szakemberből álló zsűri 1993 óta minden évben odaítéli az Innovációs Nagydíjat. A Szövetség immáron 32. alkalommal hirdette meg a pályázatot, melynek idei nevezési határideje 2024. február 5. A korábbi harmincegy pályázati felhívásra összesen beérkezett 1416 pályaműből 1239 volt megvalósult, sikeres innováció és a legjobbak közül 240 kapott különböző innovációs díjat, ők alkotják a hazai innováció „elitjét”, a Magyar Innovációs Klubot.

A Magyar Innovációs Nagydíjas vállalkozás az elismerést jelképező bronz kisplasztika mellé jelentős pénzjutalomban is részesül, emellett a további innovációs díjazottak szintén jutalmat vehetnek át. A Magyar Innovációs Nagydíj mellett kiosztásra kerülnek,

-      a Gazdaságfejlesztési Minisztérium Ipari Innovációs, valamint Informatikai Innovációs Díjai,
-      az NKFIH „Alapkutatástól a piacig˝ Innovációs Díja,
-      az Agrárminisztérium Agrár Innovációs Díja,
-      az Energiaügyi Minisztérium Környezetvédelmi és Energiaügyi Innovációs Díjai, valamint
-      a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs Díja, illetve
-      a MISZ Startup Innovációs Díja is.

A díjak ünnepélyes átadására, a hagyományoknak megfelelően az Országház Felsőházi Termében kerül sor 2024. március végén egy sajtónyilvános rendezvény keretében.

A 2023. évi kiírás részletei megtalálhatók a Magyar Innovációs Szövetség honlapján: https://www.innovacio.hu/nagydij_felhivas.php


A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt az iskolakezdési támogatás miatt

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt, amiért 400 ezer rászoruló gyermeknek adunk 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást - fogalmazott a miniszterelnök csütörtökön a Facebook oldalán.
2026. 07. 03. 01:30
Megosztás:

Jönnek a hőkupolák Magyarországra? A hőség most már állandó lesz?

Bár 2026 júniusában már számos meleg rekord dőlt meg, egyes előrejelzések szerint a mostani lehet hátralévő életünk leghűvösebb nyara.
2026. 07. 03. 01:00
Megosztás:

Vezetői kinevezések a MET Csoportnál

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport Szabó Gergelyt nevezte ki a MET Értékesítési és Kereskedelmi Üzletág (Sales and Trading) vezérigazgatójává, Tom Van de Cruyst pedig a MET Kiskereskedelmi Üzletág (Retail) vezérigazgatójává.
2026. 07. 03. 00:30
Megosztás:

Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. 07. 02. 23:30
Megosztás:

Tervezett feletti eredményt és 1550 forintos osztalékot hagyott jóvá a Zwack éves közgyűlés

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére a tervezettnél magasabb, és az előző évit 6,3%-kal meghaladó, 3,18 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a 2025–2026-os üzleti évet a Zwack Unicum Nyrt. A közgyűlés részvényenként 1550 forintos osztalék kifizetéséről döntött. A visszafogott hazai fogyasztói bizalom miatt a vállalat a jövőben célzottan az exportpiacok és a nemzetközi terjeszkedés felé fordítja stratégiai fókuszát.
2026. 07. 02. 23:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 02. 22:30
Megosztás:

A vízgazdálkodás és a mezőgazdaság kapcsolatáról rendeztek konferenciát Győrben

A Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara "Víz, amit akarunk" címmel rendezett konferenciát Győrben, az eseményen együttműködési megállapodást kötött az egyetem és a Magyar Talajtani Társaság.
2026. 07. 02. 21:30
Megosztás:

Gajdos László mintegy 200 civil állatvédő szervezet

Az élő környezetért felelős miniszter felülvizsgálta a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott támogatási kérelmeket és intézkedett a még ki nem fizetett támogatások kifizetéséről, ezek mintegy 200 civil állatvédő szervezet munkáját segítik.
2026. 07. 02. 21:00
Megosztás:

Értékesítési rekordot ért el a Geely Auto az első fél évben

Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek portfóliójába tartozik egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co autómárka.
2026. 07. 02. 20:30
Megosztás:

Mérsékelten csökkent a Magyarország felett átrepülő légi forgalom az első fél évben

A magyar léginavigációs szolgáltató adatai szerint 2026 első hat hónapjában összesen 452 414 átrepülő járat haladt át a magyar légtérben, 1,8 százalékkal kevesebb mint egy éve - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. az MTI-vel.
2026. 07. 02. 19:30
Megosztás:

A V4 visszatért!

Korábban arról írtam, hogy a magyar külpolitikai szempontjából a Visegrádi Együttműködés hosszú ideig meghatározó szereplője volt a közép-európai politikai koordinációnak, ám az elmúlt évek geopolitikai és ideológiai törésvonalai meggyengítették ezt a szerepet. A 2026. június 23-ai gödöllői találkozón egyértelművé vált, hogy az együttműködés mind a négy ország számára továbbra is kiemelt jelentőséggel bír. (Szerző: Nyilas Laura kutató, Európa Stratégia Kutatóintézet, EJKK)
2026. 07. 02. 19:00
Megosztás:

Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén

Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén: a hőmérséklet csúcsértéke általában 30 Celsius-fok alatt alakul, miközben a hajnalok is frissítőek lesznek. Az északi, északnyugati szél gyakran lesz élénk, helyenként erős, és pénteken és vasárnap előfordulhatnak záporok, zivatarok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 02. 18:30
Megosztás:

A Visa és európai banki partnerei új szintre emelik az ügynökalapú kereskedelmet, biztonságos kereskedői hozzáféréssel

A párizsi Visa Payments Forumon (VPF) – ahová a vállalat 2000 iparági vezetőt hív meg, hogy megvitassák a fizetések jövőjét, - a Visa (NYSE: V) ma bejelentette: Európa-szerte éles ügynökalapú tranzakciókat hajtott végre. A vásárlásokat AI-alapú ügynökök indították és bonyolították le a kártyabirtokosok megbízásából, a programban részt vevő kereskedők weboldalain. A tranzakciók éles környezetben zajlanak, ami fontos előrelépést jelent a zárt tesztáruházakban végzett próbákhoz képest: az AI-alapú ügynökök immár független kereskedőknél, közvetlenül a kártyabirtokosok utasításai alapján végeznek fizetési műveleteket.
2026. 07. 02. 18:00
Megosztás:

Lassan balatoni áron mennek a nyaralók a Dunakanyarban, egyre többen egész évre kiköltöznének

A prémium észak-budapesti és Dunakanyar-menti lokációk árai lassan megközelítik a balatoni szintet, miközben az olcsóbb szegmensben a hitelből vásárlók vannak többségben. A piac ezzel párhuzamosan végleg elveszíti klasszikus nyaralóövezeti jellegét: a vevők kétharmada ma már Budapestről érkező kiköltöző, aki állandó lakhatásra alkalmas, négyévszakos vízparti otthont keres – derül ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb piaci elemzésből.
2026. 07. 02. 17:00
Megosztás:

Átveszi az Attrecto a Bobcats Coding nemzetközi tevékenységét

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Attrecto Zrt. növekedési stratégiája: a vállalat megvásárolja a Bobcats Coding Kft. főtevékenységének folytatásához kapcsolódó valamennyi eszközét. A tranzakció eredményeként 2026. július 1-jétől az Attrecto Zrt. részeként, az Attrecto márka alatt folytatódnak a Bobcats Coding projektjei.
2026. 07. 02. 16:30
Megosztás:

Teljes gőzzel halad a GYSEV új InterCity motorvonatainak gyártása

Új szakaszába lépett a GYSEV Zrt. 11 darabos FLIRT InterCity-motorvonat-beszerzése: a Stadler szolnoki üzemében elkészült kocsiszekrényeket már elszállították a lengyelországi Siedlce-be, ahol jelenleg a járművek végösszeszerelése zajlik. A motorvonatok 2026 végén érkeznek Magyarországra típustesztekre, majd 2027-től 2028 nyaráig bezárólag, a hatósági engedélyek megszerzését követően fokozatosan állnak utasforgalomba.
2026. 07. 02. 16:00
Megosztás:

Új vezetői struktúrával és funkcióbővítéssel erősíti piaci pozícióját a Metrodom

Július 1-jétől új vezetői struktúrában folytatja működését a Metrodom Csoport. Nagy Zsolt ügyvezető igazgatóként veszi át a cégcsoport operatív irányítását, míg Pongrácz Tamás a Metrodom Csoport műszaki igazgatói, valamint a vállalat projektjeinek kivitelezéséért felelős Cataldo Construction Kft. ügyvezető igazgatói feladatait látja el. Kígyósi András pedig értékesítési igazgatóként erősíti a vállalat vezetését.
2026. 07. 02. 15:30
Megosztás:

Két magyar srác, kétszáz kudarc és egy országos franchise-hálózat: így lett sláger a remegő palacsinta

A Fluffy and Me alapítói egy Ausztráliában megismert japán desszertből építettek országos trendet. Az első üzlet befektetése 21 nap alatt megtérült, egy év alatt több mint 70 ezer palacsintát adtak el, miközben már zajlik az új egységek kialakítása és a következő csapatok betanítása.
2026. 07. 02. 15:00
Megosztás:

A Mathias Corvinus Collegium eredménytelenné nyilvánította a budapesti központi épületének beruházása kapcsán kiírt közbeszerzési eljárást

A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) kuratóriumának döntése alapján az MCC tulajdonában lévő ingatlanfejlesztési társaság eredménytelennek minősítette a közbeszerzési eljárást, ennek eredményeképpen a tehetséggondozó intézmény nem építi meg a Somlói útra tervezett székházat.
2026. 07. 02. 14:30
Megosztás:

Az egészségügyi kiadások megnyomják a magyar háztartások összköltségét: az optikai piacról érkezik rendhagyó megoldás

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2024-es adatai szerint a háztartások egy főre jutó éves fogyasztási kiadása meghaladta a kétmillió forintot. Ebből a közteherviseléseken felül átlagosan 272 ezer forint ment el közvetlen egészségügyi kiadásokra. A tervezhetőség ezért ezen a területen is egyre fontosabb szemponttá válik, amire új, rugalmas konstrukcióval reagál a magyar piacvezető optikai szereplő, az Ofotért.
2026. 07. 02. 14:00
Megosztás: