Megállt az élet? Mi történik most a használtautó piacon?

Januárban a DataHouse előzetes adatai szerint alig több, mint 69 300 használt személygépkocsi adásvétele zajlott Magyarországon, ami 12 százalékkal marad el a tavaly januári 78 800-as szinttől.

Megállt az élet? Mi történik most a használtautó piacon?

A használtautó-piac havi forgalma az elmúlt két év során szinte folyamatosan a 70-80 ezres sávon belül, jobbára annak felső felében mozgott, sőt, tavaly márciusban – története során első alkalommal – még a 80 ezres szintet is túllépte. Még az ünnepi időszak miatt rendszeresen gyengébb forgalommal bíró decemberben is csaknem 70 ezer személyautó cserélt gazdát, ám ezt januárban nem követte visszapattanás, sőt, az elmúlt hónapban tovább esett a piaci aktivitás.

„A januári visszaesés azonban vélhetően nem egy negatív trendforduló kezdetét jelzi: a szokatlanul hideg és havas időszak másfél-két héten keresztül akadályt jelentett az autókereskedelemben is: a vevők sok esetben elhalasztották az autók megtekintését és felmérését, és a kereskedőknek is okozott kisebb-nagyobb fennakadásokat a járművek mozgatásában és bemutatásában a kedvezőtlen időjárás – magyarázta Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. – Egyelőre nem látható a piacon olyan tényező, ami hosszabb távú visszaesésre engedne következtetni. Sőt, amennyiben februártól a háztartások széles körét elérik a kormányzati intézkedések nyomán járó plusz források (fegyverpénz, kétgyermekes anyák SZJA-mentessége), ez érezhető pozitív hatással lehet az autóvásárlási kedvre is.”

A piac várható visszaerősödésére utal az a tény is, hogy az online keresések aktivitása – amit nem befolyásolt az időjárás – felpörgött ebben az időszakban. A JóAutók.hu oldalon januárban 29%-kal többen kerestek autót, mint decemberben, ami egy várható tavaszi felfutásnak lehet határozott előjele.

A magyarországi használtautó-piacon januárban gazdát cserélő személyautók 47 százaléka az alsó-középkategóriából, illetve a kisautók közül kerül ki. Az alsóközépkategória legnépszerűbb modelljei az Opel Astra (a teljes forgalom 4,4%-át adja ez a modell), a Ford Focus (2,7%), a Volkswagen Golf (2,6%),a Skoda Octavia (2,4%) és a Toyota Corolla (1,6%). A kisautók listáját magasan a Suzuki Swift (3,2%) vezeti, amelyet az Opel Corsa (1,8%) követ. A leggyakoribb tíz modell között a felsőközépkategória a Volkswagen Passattal (2,8%), a BMW 3-as szériával (2%), valamint az idén szintén az első tíz modell közé még éppen beférő Audi A4-gyel (1,6%) képviselteti magát.

Nem csupán a belföldi használtautó-piac gyengélkedett januárban: az elmúlt hónapban vásárolt 8 287 új személyautó mennyisége 9,2 százalékkal alacsonyabb az előző év hasonló időszakában regisztrált 9 126-os értéknél, az importált használt autók száma pedig ugyanebben az időszakban 10 036 darab volt, ami 3,9 százalékkal marad el az egy évvel korábban mért 10 447-es értéktől.

Középső Parancsnokság: az amerikai haderő hétfőn tengeri blokád alá veszi az iráni kikötőket

Az amerikai katonai erők hétfőn tengeri blokád alá veszik az iráni kikötőket - közölte vasárnap a Középső Parancsnokság (CENTCOM).
2026. 04. 13. 03:00
Megosztás:

Magyar Péter: felszabadítottuk Magyarországot, visszavettük a hazánkat

A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást, nem kicsit, hanem nagyon, sőt nagyon nagyon - jelentette ki a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten.
2026. 04. 13. 02:00
Megosztás:

Zseniális húzás vagy vakmerő kockázat a Strategy Bitcoin-stratégiája?

Általában, ha egy eszköz közel 46%-ot esik a csúcsáról, a befektetők inkább visszafogják a vásárlást. A Strategy azonban ennek az ellenkezőjét teszi: már 766 970 darab Bitcoin-t birtokol, és még az április eleji alacsonyabb árak mellett is tovább növelte készletét. Miközben más cégek leálltak vagy eladni kezdtek, a vállalat kitart stratégiája mellett.
2026. 04. 13. 01:00
Megosztás:

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás: