Megérkezett a One Magyarország: minden, amit az ügyfeleknek tudni érdemes

A Vodafone Magyarország Zrt. 2025. január 1-jétől One Magyarország Zrt. néven folytatja tevékenységét. Ezzel párhuzamosan a 4iG Csoporthoz tartozó távközlési vállalatok lakossági és kisvállalati szolgáltatásait (DIGI) One márkanéven, míg a Vodafone Business, az Antenna Hungária és az Invitech üzleti szolgáltatásait almárkaként, One Solutions név alatt értékesítik. Ezek a cégek 2025. év második felében jogilag is beolvadnak a One Magyarország Zrt.-be.

Megérkezett a One Magyarország: minden, amit az ügyfeleknek tudni érdemes

 „Rendkívül izgalmas időszak van mögöttünk, hiszen a One márka bevezetését több mint másfél éves munka előzte meg, ugyanakkor most következik a folyamat legfontosabb része, ügyfeleink most találkoznak először integrált szolgáltatásainkkal és a márka által képviselt értékekkel. A One koncepciója az ügyfélélményre épül, nem csupán egy szolgáltató kívánunk lenni a sok közül, hanem egy olyan partner, akire ügyfeleink mindig számíthatnak, ha minőségi távközlési megoldásra van szükségük. A One nemcsak az arculatváltásról szól, az új márkával együtt ugyanis teljesen új alapokra helyeztük a működésünket és új üzleti filozófiával, megközelítéssel megyünk tovább. Nem titkolt célunk, hogy a lakossági és üzleti szegmensben is a piacelső pozíciót szerezzük meg a jövőben” – mondta Bányai Tamás, a One Magyarország Zrt. vezérigazgatója.  

Változatlan szerződési feltételek és számlázás

A márkaváltás miatt a korábbi DIGI és a Vodafone ügyfeleket nem érinti automatikus tarifa- és csomagváltás, az ügyfelek meglévő előfizetései immár One márkanév alatt változatlan feltételekkel érvényben maradnak egészen addig, amíg az előfizetők nem kezdeményeznek abban módosítást, illetve önkéntesen nem váltanak a One új szolgáltatáscsomagjaira.

A társaságok összeolvadásáig a számlázás menetében sem lesz jelentős változás. Az előfizetésekről szóló havidíjas számlákat továbbra is a korábbi szolgáltatók állítják ki. Ez alól kivételt a korábbi Vodafone ügyfelek jelentenek, akiknek januári számláit már a One Magyarország Zrt. küldi. A számlabefizetésre a One üzlethálózata mellett, a www.one.hu weboldalon, a Lapker-hálózat üzleteiben, csoportos befizetéssel vagy korábbi Vodafone-os ügyfelek esetén az új One applikációban lesz lehetőség.

A szolgáltatók meglévő bankszámlaszámai sem változtak, viszont banki utalás esetén a szolgáltató nevével megegyezően változik a kedvezményezett neve, így a sikeres számlabefizetéshez ezt módosítani kell. A One Magyarország a társaságok egyesüléséig nem biztosít összevont számlákat, így abban az esetben, ha valaki Vodafone-os és DIGI-s előfizetéssel is rendelkezik, továbbra is külön számlákat kap majd a szolgáltatóktól – hacsak az ügyfél nem vált önkéntesen a One új csomagjaira. 

Az Antenna Hungária mindigTV PRÉMIUM Alap és Családi díjcsomagjait januártól szintén változatlan tartalommal és előfizetési díjon vehetik igénybe a meglévő ügyfelek. Fontos változás azonban, hogy 2025. január 1-jével a mindigTV PRÉMIUM márkanév megszűnt, így a továbbiakban a szolgáltatások a One földfelszíni TV kínálatában érhetőek el.

Integrált ügyfélkiszolgálás és megújuló üzlethálózat

A One integrált ügyfélkiszolgálást biztosít ügyfeleinek januártól, ami azt jelenti, hogy minden lakossági és a kisvállalati ügyfél egységesen a belföldi hálózatból díjmentesen hívható 1270-es telefonszámon éri el az ügyfélszolgálatot és az 1401-es értékesítési vonalon rendelhet új szolgáltatást. A nagyvállalati ügyfelek az 1420-es telefonszámon intézhetik szolgáltatásaikkal kapcsolatos ügyeiket.

Az ügyfélkiszolgálás mellett a márkaváltással egyidejűleg a korábbi Vodafone-os és DIGI-s üzlethálózat is átalakul, ezért az ügyfelek 2025-től a One üzletekben intézhetik személyesen ügyeiket. Az üzlethálózat átalakítása során néhány üzlet az átalakítási munkák ideje alatt ideiglenesen bezár (addig más üzletekben folytatják az ügyfélkiszolgálást), valamint néhány korábbi DIGI Pont megszűnik, de ezek helyett minden esetben elérhető közelségben lesznek az új One üzletek. Az átszervezést követően 98 településen összesen mintegy 135 üzlet várja majd az ügyfeleket. Az üzlethálózat átalakításáról folyamatosan tájékoztatják az ügyfeleket, további részletek a One üzleteit bemutató aloldalon érhetők el.

Új arculatot kaptak a digitális felületek, megváltozik a mobilhálózat neve

Az aktuális ajánlatokról és szolgáltatásokról, valamint a márkaváltásról az ügyfelek a www.one.hu weboldalon tájékozódhatnak. A DIGI ügyfélkapu felületen használt felhasználónevek és jelszavak változatlanok maradtak, de az ügyfélkapu már az új oldalon keresztül érhető el. A korábbi My Vodafone applikáció is megújult, helyét a One alkalmazás vette át, az elődjével egyező szolgáltatáskínálattal. A korábbi DIGI-s ügyfelek számára még a DIGI Ügyfélkapu alkalmazás érhető el, de számláikat az erre dedikált oldalon már most is befizethetik.

A Vodafone mobilelőfizetőinek fontos változás, hogy a márkaváltás miatt a mobilhálózat neve január 1-jétől automatikusan megváltozott Vodafone HU-ról One-ra, de ez a szolgáltatást nem befolyásolja, továbbá a roaming szolgáltatás is változatlanul gazdag külföldilefedettséggel, beállításokkal és tarifákkal használható.

A One Magyarország több csatornán tájékoztatta az ügyfeleket decemberben és várhatóak ügyféltájékoztatók januárban is. A márkaváltással kapcsolatban bővebb információ itt érhető el. 

A szolgáltató felhívja a figyelmet, hogy a márkaváltással kapcsolatos nagy érdeklődés miatt az elkövetkező napokban még előfordulhatnak apró technikai fennakadások, rendszerlassulások, illetve bejelentkezési nehézségek a digitális felületek használatakor. A One Magyarország munkatársai kiemelt figyelemmel és rendelkezésre állással felügyelik a rendszereket és dolgoznak az esetlegesen felmerülő problémák megoldásán, amellyel kapcsolatban az ügyfelek türelmét kérik.


Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás: