Megérkezett a Paks II. Atomerőmű 5. blokk zónaolvadék-csapdája

2024. augusztus 1-én Paksra érkezett a Paks II. Atomerőmű számára készült első nagyméretű berendezés, a zónaolvadék-csapda, amely a majdani atomerőmű passzív biztonsági rendszereinek részét képezi.

Megérkezett a Paks II. Atomerőmű 5. blokk zónaolvadék-csapdája

A zónaolvadék-csapda és részegységei az oroszországi Volgodonszkból mintegy 3200 kilométer megtétele után érkeztek Paksra. A kiindulási állomásról a Fekete-tengeren előbb Isztambul, majd a romániai Konstanca érintésével, és az ottani átrakás után a Dunán egy folyami hajó szállította Paksra a berendezést. 

„Jelképes, hogy a Paks II. Atomerőmű területére érkező első nagy tömegű és méretű berendezés egy, a passzív biztonságot szolgáló eszköz. Az új magyar atomerőmű megbízható és biztonságos működésére ily módon már jóval azelőtt gondolunk, hogy az megkezdené a termelést. Mindent megteszünk azért, hogy az idén vagy a jövő év elején ténylegesen is hozzákezdhessünk az új blokkok építéséhez és a későbbiekben beépítsük az új magyar atomerőmű passzív biztosági rendszerének ezt a fontos elemét” – közölte Vitalij Poljanyin, a Paks II. Atomerőmű tervezését és építését fővállalkozóként végző Atomsztrojexport vállalat alelnöke, a Paks II. Atomerőmű építési projekt igazgatója.

A Paksi Atomerőmű 5. blokk megvalósítása, ahová a zónaolvadék-csapda is kerül majd, a terv szerint halad, zajlanak az építkezés előkészületei. Jelenleg befejezéséhez közeledik a talajszilárdítás, illetve megkezdődik a talaj kitermelése a munkagödörből a -23 méteres szintig, ami feltétele annak, hogy megkezdődhessen az alap betonozásának előkészítése.  

A Paks II. Atomerőmű projekt nemzetközi, ami azt jelenti, hogy a munkaterületen a magyar és az orosz vállalatok mellett harmadik országbeli cégek és munkavállalók is dolgoznak. 

„A fővállalkozóval közös célunk, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megépítsünk egy biztonságosan üzemeltethető atomerőművet. Az ehhez vezető út szimbolikus pillanata a legnagyobb tömegű berendezés, a zónaolvadék-csapda Paksra érkezése. Fontos szakaszokon vagyunk túl: tavaly befejeztük a 2,7 kilométeres résfalat, folytatódik a talajszilárdítás, a talajkiemelést megelőző tesztek is megkezdődik. Fokoztuk a tempót a telephelyen és az építési-szerelési bázis területén. Jelenleg is 900 szakember dolgozik a helyszínen” – fogalmazott Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Zónaolvadék-csapda

A zónaolvadék-csapda egy orosz fejlesztésű 730 tonna tömegű biztonsági berendezés, amely a Pakson megvalósuló 3+ generációhoz tartozó atomerőmű passzív biztonsági rendszereinek a része. A 15 méter magas, kúp alakú tartály hőálló acélból készül. A berendezést a reaktortartály alatti vasbeton aknába építik be. A tartály speciális összet5ételű elegyet tartalmaz, amely egy rendkívül kis valószínűségű reaktorbaleset esetén megakadályozza a megolvadt aktív zóna és a radioaktív üzemanyag környezetbe kerülését és biztosítja az olvadék hűtését.     

A Paks II. projekt 

A Paks II. Atomerőmű építési projekt a 2014. január 14-i magyar-orosz kormányközi megállapodás és a kapcsolódó szerződések alapján valósul meg. A projekt 2022 augusztusában kapta meg a magyar engedélyező hatóságtól, az OAH-tól a létesítési engedélyt. A két VVER-1200-as, 3+ generációs blokkot kulcsrakészen építi meg az orosz fővállalkozó, a Roszatom mérnöki részlegéhez tartozó Atomsztrojexport vállalat. Az új blokkok garantált üzemideje 60 év. A Paks II. Atomerőmű az első orosz projekt az Európai Unió területén. A Paks II. Atomerőmű létesítési engedélye arról tanúskodik, hogy a korszerű 3+ generációs blokkok megfelelnek a legszigorúbb nemzetközi és európai biztonsági követelményeknek. A Paksi Atomerőműben jelenleg üzemelő 4 VVER-440-es blokk a Magyarországon előállított elektromos energia mintegy felét biztosítja. 

A Paks II. projekt fővállalkozója, az Atomsztrojexport (ASZE) vállalat

A Roszatom állami atomenergetikai vállalat mérnöki divíziója az orosz atomenergetikai ipar négy vezető vállalatát egyesíti: az Atomsztrojekszport Rt. (Moszkva, Nyizsnyij Novgorod, oroszországi és külföldi leányvállalatok), Atomenergoprojekt Rt., az összevont tervezőintézet (moszkvai, nyizsnyij-novgorodi, szentpétervári vállalatok, oroszországi és külföldi projektintézetek, vállalatok, kutatószervezetek), illetve az építőipari leányvállalatok. 

A Roszatom mérnöki cégcsoport a megrendelésállományát és a világszerte egyidejűleg épülő atomerőművek számát tekintve világelső. A megrendelésállomány 80 százaléka külföldi projekt.   Teljes körű tervezési, beszerzési, illetve kivitelezési szolgáltatásokat (EPC, EPC(M), valamint PMC-szolgáltatásokat nyújt bármely bonyolult mérnöki létesítmény vonatkozásában. Az ASZE cégcsoport kifejlesztője és aktív felhasználója a bonyolult mérnöki projektek megvalósítását segítő Multi-D projektirányítási rendszernek, ami lehetővé teszi a költségek, a határidők tervezését és pontos betartását, illetve a minőség biztosítását. 

A vállalat megbízható és biztonságos atomerőműveket épít 3+ generációs VVER-reaktorokkal, amelyek az összes nemzetközi előírásnak és ajánlásnak megfelelnek. 
Bővebben: www.ase-ec.ru


Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás: