Megfelelnek-e a balatoni vendéglátóhelyek élelmiszerbiztonsági szempontból?

A balatoni vendéglátóhelyek élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelőek, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei többségében csak kisebb szabálytalanságokat állapítottak meg - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Megfelelnek-e a balatoni vendéglátóhelyek élelmiszerbiztonsági szempontból?

A közlemény szerint javában tart a Nébih által koordinált nyári szezonális ellenőrzés-sorozat, amelynek célterületei között a Balaton környéki vendéglátóhelyek is megtalálhatók. A vizsgálatok fókuszába - az éttermek ellenőrzésére jellemzően - a higiéniás állapotok, az alapanyagok nyomonkövethetősége, valamint azok kezelésének ellenőrzése került.

Kiemelték, hogy az ellenőrzések összességében pozitív képek mutattak, kisebb hiányosságok azonban akadtak. Példaként említették, hogy több helyen a szakosított tárolást nem az előírásoknak megfelelőn oldották meg, előfordult továbbá, hogy a padló, a fal és a mennyezet, valamint a berendezési tárgyak, eszközök állapota volt kifogásolható. Visszatérő hibaként jelezték, hogy nem minden dolgozó rendelkezett érvényes egészségügyi alkalmassági igazolással, anélkül viszont nem végezhető vendéglátó tevékenység.

A szabálysértések között említették, hogy nem nyomonkövethető (ismeretlen eredetű), valamint lejárt minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejű élelmiszereket tároltak az egységekben. A legkirívóbb esetben 2019-ben lejárt fűszert, valamint több, 2021-ben, illetve 2022-ben lejárt alapanyagot is találtak az ellenőrök. A jogsértő termékek összmennyisége megközelítette a 2000 kilogrammot. A hatóság ezeket kivonta a forgalomból, valamint megtiltotta az ismételt forgalomba hozatalt és a felhasználást.

Az eljárások és a bírságok megállapítása folyamatban van. A balatoni vendéglátóhelyek a mostani összehangolt, kiemelt szezonális ellenőrzéseket követően is számíthatnak további ellenőrzésekre - olvasható a Nébih közleményében.

Többségében pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Vegyesen, többségében emelkedő indexekkel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. Hétfőn a tőzsdék túlnyomórészt veszteséggel zártak.
2023. 12. 05. 10:00
Megosztás:

Onefluence – A L’Oréal átalakítja influencer marketing tevékenységét

Az influencer marketing feladatokat a jövőben az összes L’Oréal márka számára a WS Hungary, a WS Czech és az AMI Communications Slovakia ügynökségi konzorciuma látja el Magyarországon, Csehországban, illetve Szlovákiában.
2023. 12. 05. 09:32
Megosztás:

Uniós támogatásból épült bölcsőde Szegeden

Uniós támogatással egymilliárd forintból 72 gyerek elhelyezésére alkalmas bölcsőde épült Szegeden, a marostői városrészben - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
2023. 12. 05. 09:30
Megosztás:

Uniós forrásból fejlesztette gyártókapacitását a CE Glass Zrt.

Uniós támogatással, félmilliárd forintos beruházással fejlesztette gyártókapacitását a Szeged határában található üzemében a hőszigetelő és biztonsági üvegeket gyártó CE Glass Zrt. - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
2023. 12. 05. 09:00
Megosztás:

Csökkenéssel indulhat a mai nap az elemző szerint a tőzsdén

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2023. 12. 05. 08:30
Megosztás:

Hazánk a zöld átállás egyik nyertese lehet

Magyarországnak megvannak a pénzügyi eszközei ahhoz, hogy a világgazdaság zöld átállásának egyik nyertese legyen - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint Varga Mihály az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján tartott pénzügyminiszteri kerekasztal beszélgetésen, Dubajban.
2023. 12. 05. 08:00
Megosztás:

Felemásan indított kedd reggel a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. 12. 05. 07:30
Megosztás:

Kibővülhet az online árfigyelő rendszer

Újabb 18 termékkörben lehet árcsökkenés - kibővülhet és 2024-ben is folytatódik az online árfigyelő rendszer - ismerteti a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2023. 12. 05. 07:00
Megosztás:

Kissé romlott a német járműipari vállalatok üzleti hangulata

A német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató enyhén csökkent novemberben a müncheni ifo gazdaságkutató intézet legfrissebb felmérése szerint.
2023. 12. 05. 06:30
Megosztás:

Befagytak a hitelkamatok, hiába csökkent a jegybank

November után december elején is elmaradt a bankoknál a hitelkamatok csökkentése. Hiába vágja folyamatosan most már az alapkamatot az MNB, a pénzintézetek alig reagálnak rá. A lakáshitelek kamatát két hónapja befagyasztotta az október eleje óta alkalmazott kamatplafon, és hiába nem érinti ez a korlát, a személyi kölcsönnél sincs változás - derül ki a Bank360.hu havi kamatfigyelőjéből.
2023. 12. 05. 06:00
Megosztás:

Soha ennyit nem kértek még egy Zsolnay-vázáért

Története egyik legerősebb aukciójára készül a Virág Judit Galéria december 16-án. Két páratlan remekmű, a 100 év után előkerült Tihanyi Lajos kép és a magyar Mona Lisaként emlegetett Gulácsy Lajos festmény mellett a galéria bejelentette az árverés további sztárjait, köztük egy világrekordot döntő Zsolnay óriásvázát. A monumentális mű kikiáltási ára 15 millió forint - soha, sehol nem indult még ilyen magas összegről egy Zsolnay tárgy sem. A műtárgyakat december 2-tól két héten át ingyenesen megtekintheti a nagyközönség. Kivételes alkalom, hogy egy emberöltő óta nem látott Tihanyi műremek, egy Gulácsy főmű, továbbá Mednyánszky, Vaszary, Czóbel és más kiváló alkotók festményei egy helyen legyenek láthatóak.
2023. 12. 05. 05:30
Megosztás:

Megjelent a Napenergia Plusz Program pályázati felhívása

Megjelent a Napenergia Plusz Program pályázati felhívása, a kormány a zöld energia fokozott hasznosítása érdekében a magyar családokat is segíti a modern napelemes rendszerek telepítésében - jelentette be Lantos Csaba hétfőn az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalán.
2023. 12. 05. 05:00
Megosztás:

Fenyőfa árak - mennyibe kerül egy fenyő? Legolcsóbb élő fenyőfa

Alig a tavalyi ár felett juthatnak idén a vásárlók fenyőhöz: a lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a nordmann fenyőt 8 ezer forint körüli méterenkénti áron kínálják az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok. Az Agroinform.hu múlt heti felméréséből többek között az derül ki, hogy a vásárlók 52 százaléka tervez legalább 7 ezer forintot költeni erre a célra, ezen belül 23 százaléknyian terveznek 10 ezer forintnál nagyobb kiadást.
2023. 12. 05. 04:30
Megosztás:

Itt a CSOK Plusz – de hogyan hat majd a lakásárakra?

Pár napja derültek ki a CSOK Plusz konstrukció részletei, melyek értelmében minden eddiginél nagyobb összegű kamattámogatott lakáshitelt és hozzá tartozó hitelelengedést vezet be a kormány. A 2024. január 1-jétől érvénybe lépő intézkedés mind a hitelpiacra, mind a lakáspiacra jelentős hatást gyakorolhat. Az MBH Bank elemzője megvizsgálta, milyen tendenciákra számíthatunk jövőre.
2023. 12. 05. 04:00
Megosztás:

Szlovénia támogatja Ukrajna aknamentesítését

Szlovénia idén 1,5 millió euróval támogatja Ukrajna aknamentesítését - jelentette be Tanja Fajon szlovén külügyminiszter hétfőn.
2023. 12. 05. 03:30
Megosztás:

Közös tudásbázist építenek az agráregyetemek

Szövetségi és együttműködési megállapodásokat kötött a három magyarországi agrárképző egyetem, az ebből létrejövő tudásbázis a jövő agráriumát alapozhatja meg - közölte az MTI-vel hétfőn a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz).
2023. 12. 05. 03:00
Megosztás:

Készpénzt rejteget? Ön is bajba kerül, ha sok készpénzt tart otthonában!

A magyar lakosság még mindig készpénz imádó 2023 végén is: a piaci becslések szerint mintegy 6500 milliárd forintot tartanak a háztartások maguknál KP-ben. Miért nagyon veszélyes ez, akár Önre nézve is, kedves Olvasó? Mutatjuk.
2023. 12. 05. 02:00
Megosztás:

Bővült a Netrisk Csoport

A Netrisk Csoport (a továbbiakban: „Netrisk”) és a Bauer Media Group bejelentette, hogy sikeresen lezárták online összehasonlító üzletágaik összevonását Közép- és Kelet-Európában. A tranzakcióval Netrisk Csoport néven működő, vezető online összehasonlító szolgáltató jön létre hat közép- és kelet-európai országban.
2023. 12. 05. 01:00
Megosztás:

5 ok, amiért kilőtt a Bitcoin

A Bitcoin árfolyama meghaladta a rendkívüli 41 600 dolláros álomhatárt. Ez a döbbenetes ár több kiváltó okra is visszavezethető, kezdve a spot Bitcoin ETF-ek körüli láztól egészen a szélesebb pénzügyi trendekig. Feltérképeztük a rally leglényegesebb okait, tarts velünk te is a részletes elemzés során!
2023. 12. 05. 00:01
Megosztás:

Elkészült a debreceni környezeti ellenőrző rendszer stratégiai alapdokumentuma

Elkészült a debreceni környezeti ellenőrző rendszer stratégiai alapdokumentuma, amellyel "a tudományt a város szolgálatába állítják" - jelentette be a cívisváros polgármestere hétfőn a Református Kollégium Oratóriumában.
2023. 12. 04. 23:30
Megosztás: