Meghaladta a kétmilliárd eurót a Magyar Suzuki árbevétele

A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyára 2022-ben 129 022 autót gyártott, ez éves szinten 20 százalékos növekedés, az értékesítés nettó árbevétele 22,3 százalékkal, 2,144 milliárd euróra emelkedett - mondták el a cég vezetői csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Meghaladta a kétmilliárd eurót a Magyar Suzuki árbevétele

Krisztián Róbert, a társaság vezérigazgató-helyettese hozzátette: tavaly a logisztikai és a beszállítói láncokban bekövetkezett szakadás (itt elsősorban a félvezető hiányra kell gondolni), valamint az energiaárak és az alapanyagárak jelentős emelkedése miatt a Magyar Suzuki Zrt. nyeresége az egy évvel korábbihoz képest a felére csökkent, így 22,7 millió eurót tett ki.

Elmondta, hogy a teljes eladás 88 százalékát, csaknem 114 ezer autót 123 országba exportálták. Egyúttal jelezte, az esztergomi gyárban a Suzuki Vitara és az S-cross modelljét gyártják, míg előbbi külföldön, utóbbi Magyarországon volt nagyon népszerű.

Kiemelte, hogy 7. éve őrzik piacvezető pozíciójukat Magyarországon az új autók eladásában: tavaly csaknem 12,5 százalékos piaci részesedést értek el mintegy 14 ezer regisztrált új autóval. Ez azt jelenti, hogy 2022-ben minden 8. új autó Suzuki logóval került forgalomba az országban - mondta.

Arra is kitért, hogy a tavaly forgalomba helyezett mintegy 14 ezer Suzuki közül csaknem 6800 személyautó céges és intézményi ügyfelekhez került, amivel a márka a 4. helyet foglalja el a flottaértékesítők mezőnyében.

Az idei évről elmondta: folyamatosan figyelik és elemzik a piaci helyzetet, ezért a teljes magyarországi újautópiac 5-6 százalékos csökkenésével számolnak az idén 2022-höz képest. Ugyanakkor bíznak abban, hogy az év második felére az infláció és a kamat csökkenésével konszolidálódik annyit a piac, hogy "az új autók értékesítése itthon is magára találhat" - fogalmazott Krisztián Róbert.

A vállalat vezérigazgató-helyettese közölte, az Esztergomban gyártott modellekre globálisan folyamatosan magas az igény, ezért növelik a gyártási kapacitást a gyártósor gyorsításával és a létszám növelésével.

Idén a Magyar Suzuki Zrt.-nél a tervek szerint 168 ezer autót gyártanak, így 2021-hez képest csaknem 50 százalékkal növelik a cég termelési volumenét. Fejesné Gyurján Ildikó, a HR-ért, pénzügyekért és informatikáért felelős operatív igazgató arról számolt be, hogy a Magyar Suzuki Zrt.-nél most 3200-an dolgoznak, a létszámot 2022 év eleje és 2023 májusa között már 400-zal növelték. Az idén augusztus-szeptemberig további 178 munkavállaló felvételét tervezik.

A cégnél a foglalkoztatás három pillérre épül: saját állomány, munkaerőkölcsönzés és harmadik országbeli dolgozók foglalkoztatása. Utóbbiaknál egyelőre 161 indai kollégával dolgoznak együtt - őket a cég saját állományba vette, idén viszont munkaerőkölcsönző cégen keresztül fogadnak még 55 embert a Fülöp-szigetekről. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a harmadik országból érkezők a létszám 7-8 százalékát adják.

Maszato Acumi (Atsumi Masato), a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy a Suzuki 2050-re karbonsemleges üzemekkel és termékportfólióval szeretne működni a világ minden táján. Az iparág és a vevői igények folyamatos változására reagálva hamarosan a világon mindenhol elérhetőek lesznek a Suzuki teljesen elektromos meghajtású autói. Az európai piacon várhatóan 2025 március 31-ig jelenik meg a márka első teljesen elektromos járműve, amit 2030-ig további 4 modell követ.

"Célunk, hogy az új típusok fejlesztésébe, későbbi gyártásába az esztergomi gyár is bekapcsolódjon. ... Azért dolgozunk, hogy a jövőben is magas minőségű, biztonságos és megfizethető termékeket, illetve szolgáltatásokat nyújtsunk" - fogalmazott a vezérigazgató.

A helyszínen kiadott közlemény szerint a Magyar Suzuki Zrt.-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően mintegy 10 000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.


Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás:

Francia kormány: a GDP-arányos francia államadósság jövőre 121,7 százalékra emelkedik

Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
2026. 09. 20. 06:00
Megosztás:

Az Oroszország elleni szankciókról szóló amerikai törvény mielőbbi végrehajtását sürgette Zelenszkij

Az Oroszországgal szembeni szankciókról szóló amerikai törvény teljeskörű és mielőbbi végrehajtását sürgette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati üzenetében, amelyben köszönetet mondott Donald Trump elnöknek, a szenátoroknak és a képviselőházi tagoknak, valamint mindenkinek, aki hozzájárult a törvény elfogadásához.
2026. 09. 20. 05:00
Megosztás: