Megint az energiaárak segítették a hazai inflációt

Ma tette közzé a KSH a júniusi fogyasztói inflációs adatokat. Az idei év hatodik hónapjában a fogyasztói árak stagnáltak az előző hónaphoz képest, főként az energiaárak kedvező alakulásának betudhatóan. Az éves inflációs ráta így csökkent: 3,7 százalékra a májusi 4,0 százalékról. A maginfláció viszont gyorsult: 4,1 százalékra emelkedett éves szinten júniusban.

Megint az energiaárak segítették a hazai inflációt

Ami a havi árváltozásokat illeti, az élelmiszerárak összességében minimálisan csökkentek májushoz viszonyítva. Legnagyobb mértékben a járműüzemanyagok és a háztartási energia árcsökkenése húzta le a teljes havi árindexet. Ezzel együtt a szolgáltatások 1,0 százalékos havi árnövekménye még mindig figyelemre méltó, melynek hátterében megint a legfontosabb tényező.

Mindent egybevetve továbbra is úgy látjuk, hogy az inflációnak a célsávban maradása egyelőre átmeneti jelenség. A bázishatás az év második felében kevés kivételtől eltekintve meglehetősen kedvezőtlen. Rövid távon a legnagyobb kérdés, hogy a másfél éves recessziós időszak után beinduló gazdaság a második félévben mekkora teret enged a további árkorrekcióknak.

A dinamikus hazai béremelkedés, a postai szolgáltatások drágulása, az üdítők és italok visszaváltási díjának bevezetése, valamint a vasúti pályahasználati díj emelkedése együttesen helyez majd nyomást a szereplőkre. Összességében az év hátralévő részében zömmel 4-5% közötti, határozott trend nélkül ingadozó éves inflációs számokat várunk. Várakozásunk szerint a dezinflációs folyamat jövőre indulhat újra és a jegybanki célsávba is 2025-ben térhet vissza az infláció. (Nagy János, makrogazdasági elemző, ERSTE)

Az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten

Jellemzően napos-gomolyfelhős, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten: egyes helyeken hajnalban akár 0 Celsius-fok körülire is lehűlhet a levegő, napközben 14-20 fok várható. Csütörtöktől többfelé kell esőre, záporra számítani - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 05. 11. 18:00
Megosztás:

Újabb buszsávellenőrzést tartott a rendőrség Budapesten

Újabb buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a héten Budapesten, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap a police.hu-n.
2025. 05. 11. 16:00
Megosztás:

Több mint 900 ezren ajánlották fel elektronikusan adójuk 1+1 százalékát

Eddig több mint 900 ezren ajánlották fel elektronikusan adójuk 1+1 százalékát, a nyilatkozatokat a május 20-i bevallási határidőig lehet megtenni - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-t.
2025. 05. 11. 15:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 94 061,67 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, 2,02 százalékkal emelkedett a múlt heti záráshoz képest.
2025. 05. 11. 14:00
Megosztás:

Ennyi adót szeretne beszedni 2026-ban Magyarország: a 2026-os költségvetés főbb adószámai

Május 6-án benyújtotta a Kormány a 2026-os költségvetés tervezetét. A Niveus elemzése szerint a korai beterjesztésen túl a büdzsé fő üzenete, hogy továbbra is jelentős mértékben a belső fogyasztásra és a szektorális különadókra épít – ez fenntartja a bevételi stabilitást, de a gazdasági növekedés mértéke és fenntarthatósága szempontjából kérdéseket vet fel.
2025. 05. 11. 13:00
Megosztás:

Jakab Roland: a mesterséges intelligencia nem fejlődhet önmagáért

A mesterséges intelligencia nem fejlődhet önmagáért, olyan módon kell hasznosítani, hogy tömegek számára teremtsen társadalmi és gazdasági értékeket - hangsúlyozta Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója az AI Symposium 2025 elnevezésű konferencia zárórendezvényén szombaton a Várkert Bazárban.
2025. 05. 11. 12:00
Megosztás:

Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon

Több száz kiállító, köztük 160 borász várja a vendégeket a csütörtökön kezdődő Szegedi Borfesztiválon, az ország legnagyobb borászati seregszemléjén tizenegy napon át - tájékoztatta a programsorozatot szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.
2025. 05. 11. 11:00
Megosztás:

Polgármestert választanak a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaigaron

Időközi polgármester-választást tartanak ma a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaigar községben.
2025. 05. 11. 10:00
Megosztás:

BKK: Újabb járatokon lesz elsőajtós felszállás

Hétfőtől újabb járatokon vezeti be a hétköznap esti időszakra érvényes elsőajtós felszállási rendet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2025. 05. 11. 09:00
Megosztás:

XIV. Leó pápa ellátogatott egy Rómához közeli Szűz Mária-kegyhelyre

Az új pápa, XIV. Leó megválasztása utáni első útján felkereste szombat délután a Rómától valamivel több mint 60 kilométerre található Genazzano ismert Szűz Mária-kegyhelyét - közölte a Vatikán.
2025. 05. 11. 08:00
Megosztás:

Kína szerint stabilan fejlődnek kereskedelmi kapcsolatai a közép- és kelet-európai országokkal

Kína és a közép- és kelet-európai (KKE) országok közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok egészségesen és stabilan fejlődtek az elmúlt években, ami nagy lehetőségeket kínál a jövőbeni együttműködésekre is - közölte pénteken a kínai kereskedelmi minisztérium.
2025. 05. 11. 07:00
Megosztás:

Az Automatizált Kiviteli Rendszer új korszakot jelent az exportadminisztrációban

Új informatikai rendszert használhatnak május 6-ától az exportőrök. Az Automatizált Kiviteli Rendszer (Automated Export System - AES) teljes egészében automatizálja, papírmentessé teszi a kiviteli eljárások adminisztrációját - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
2025. 05. 11. 06:00
Megosztás:

A kötelező díjcsökkentését követően a lakásbiztosítások díját sem engedi növekedni a KöBE

A KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület a Nemzetgazdasági Minisztérium szándékával összhangban a következő évben nem emeli a lakásbiztosítások díját.
2025. 05. 11. 05:00
Megosztás:

Elismeréseket vettek át mentődolgozók a mentők napja alkalmából

A mentők napja alkalmából országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben, közülük kétszázan az Országházban vehették át kitüntetéseiket - közölte az Országos Mentőszolgálat szombaton az MTI-vel.
2025. 05. 11. 04:00
Megosztás:

A közalkalmazotti bértábla ellen tüntettek

A közalkalmazotti bértábla és a 2025-től életbe lépő értékelési rendszer ellen tüntettek ismét az oktatásban dolgozók pénteken Horvátországban.
2025. 05. 11. 03:00
Megosztás:

4 horoszkópjegy pénzügyei robbannak fel a jövő héten!

Valami a levegőben van. Lehet, hogy egy visszajáró pénz, egy megtalált blokk vagy egy hirtelen megérzés – de a szerencse most ott ólálkodik körülötted. Minden csillagjegynek egyedi pénzügyi történet és személyre szabott szerencsejáték-tipp jár a hétre (május 12-18).
2025. 05. 11. 02:00
Megosztás:

NŐK40 nyugdíj - így számolják ki a nyugdíj összegét a jövőben!

A nők 40 kedvezményes öregségi nyugdíja nem külön kategória, hanem teljes értékű öregségi nyugdíj, amelyet a szolgálati idő és az átlagos havi kereset alapján számolnak ki – ugyanúgy, mint a többi nyugdíjat.
2025. 05. 11. 01:01
Megosztás:

Dobd ki a boltit! Olcsó, illatos öblítő házilag!

Illatos, friss ruhák boltban vásárolt öblítő nélkül? Igen, lehetséges! Ha szeretnél spórolni, kerülni a vegyszereket, vagy egyszerűen csak egy természetes, illatos alternatívát keresel, ez a házi öblítő recept neked szól.
2025. 05. 11. 00:01
Megosztás:

Visszatér a kriptóhoz a Facebook? – Stabilcoinokkal próbálná újra Zuckerberg birodalma

A Meta (korábban Facebook) három évvel azután, hogy látványosan feladta Diem névre keresztelt kriptovaluta projektjét, újra visszatér a digitális pénzügyi színtérre – de ezúttal óvatosabb lépésekkel. A cél most nem a világ pénzügyi rendszerének megreformálása, hanem egy letisztultabb, praktikus alkalmazás: stabilcoin-alapú fizetések bevezetése.
2025. 05. 10. 23:00
Megosztás:

Enyhített a korlátozáson kívüli területeken a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság

Enyhített a korlátozott területeken kívüli térségben a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) szombaton.
2025. 05. 10. 22:00
Megosztás: