Megkezdte az árvízi védekezést az E.ON
Azt írták, a Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetésért felelős vállalatcsoport szakemberei folyamatosan, éjjel-nappal kapcsolatban állnak az árvízi védekezést irányító hatóságokkal és a helyi önkormányzatokkal, velük együttműködve vesznek részt a krízishelyzet kezelésében.
Az érintett területeken az E.ON egészen addig biztosítja az áramellátást, ameddig az biztonságosan megtehető. Óvintézkedésekre, a szolgáltatás kikapcsolására az ügyfelek élet- és vagyonbiztonságának megóvása érdekében lehet szükség - közölték, hozzátéve, hogy Pilismarót és Neszmély térségében, valamint a Sólyom-szigeten már megtörténtek az első biztonsági kikapcsolások.
Az E.ON az ár levonulásának ütemét is folyamatosan figyeli majd, a krízishelyzet megszűnését követően pedig a lehető leghamarabb újraindítja az áramellátást az érintett területeken.
Az energiacég az Ökumenikus Segélyszervezet árvízvédelmi munkáját is támogatja - áll a közleményben.