Megnyílt a felújított Operaház

Ünnepi gálaműsorral nyílt meg újra szombat este a Magyar Állami Operaház átfogó felújításon átesett, Andrássy úti főépülete Áder János jelenlegi és Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök, valamint Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében.

Megnyílt a felújított Operaház

Budapest világháborús ostroma idején az Operaház színpada és nézőtere üres volt, pincerendszere azonban óvóhellyé változott, ahol a "pincelakó művészek" időnként rögtönzött koncerteket adtak - idézte fel megnyitó beszédében Áder János. "Mennyi mindent látott, mennyi mindent átélt ez az épület: 138 esztendő háborúit és forradalmait, hódítókat és változó államformákat, megszállást és visszanyert szabadságot. Megannyi, az operajátszásba virágkort hozó igazgatót és bizonyosan néhány méltatlant is. Régit és újat, konzervatív stílust és haladót" - emlékeztetett az államfő.

Mint azonban hozzátette, végül mindig győzött az érték, előbb-utóbb győztek azok, akik az Operát a legjobban, a legigényesebben akarták művelni. Akik tudták, hogy az épület Ferenc József akaratából ugyan kisebb lett, mint a bécsi operaház, de szebb, akik tudták, hogy az itt bemutatott előadásoknak fel kell venniük a versenyt Európa legjobbjaival - fogalmazott.

Áder János hangsúlyozta: "manapság, amikor sorra emelkednek, újulnak, szépülnek kulturális intézményeink, érdemes felidéznünk, miben is hiszünk, amikor a művészeteknek méltó otthont építünk vagy újítunk fel".

Európa egyik impozáns szobormásolat-gyűjteménye végre méltó otthont nyert a felújított komáromi Csillagerőd falai között, a lepusztult vasúti járműjavító helyén épült Eiffel Műhelyházban helyet kapott az Opera kelléktára, felépült a "vonzó és látványos" Magyar Zene Háza, régi fényében pompázhat a Pesti és a Budai Vigadó, a Szépművészeti Múzeum Román csarnoka, a Magyar Nemzeti Múzeum kertje vagy Ybl Miklós Várkert Bazára, könyvtárak, színházak, múzeumok, kultúrházak és kiállítóterek kaptak új otthont a fővárosban, országszerte és a határon túli magyarlakta területeken - sorolta az államfő.

Áder János hozzátette, az utóbbi évek számtalan kulturális beruházására azért volt szükség, "mert mindez felemelő, mert léleknemesítő, mert léptéket ad az embernek; értéket őriz, élményt kínál, igényességre és hagyománytiszteletre tanít".

Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója felvetette, hogy amikor a látogatók belépnek az Ybl Miklós főműveként számon tartott épületbe, vajon felteszik-e a kérdést: miért is ilyen gyönyörű?

A főigazgató szerint a válasz egyszerű, de sok elemű: például a gyermekkari szólisták, az Operaház balettintézetének növendékei, a balettáncosok, az énekkari művészek, a karmesterek és nem utolsósorban az énekesek miatt. De a festőművészek, iparművészek, sőt a videótervezők és fénytervezők miatt is ilyen gyönyörű a ház - jegyezte meg. Az Operaház nem egyszerűen műemlék, hanem színház is - emelte ki.

Ókovács Szilveszter köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnök "huzamos bizalmáért", valamint a finanszírozó kormányzatnak, a beruházó Városliget Zrt-nek, a tervező Zoboki Építészirodának és a kivitelezőknek, Baán László miniszteri biztosnak, Kisvámosi Tamás főépítésvezetőnek, de megköszönte a nézők hűségét, valamint az operaházi kollégák kitartását és türelmét is.

Az átfogó rekonstrukció után megújult Operaház ötnapos fesztivállal nyílik meg. A szombati nyitógálát megelőzően már pénteken és szombaton is tartottak diákpremiereket, majd vasárnap Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának ősváltozatával, hétfőn MacMillan Mayerling című balettjével várják a közönséget, március 15-től pedig látogatói túrákon is megismerkedhetnek az érdeklődők a felújított Ybl-palotával.


Adj nevet a Miyawaki-minierdő kerti rokonának!

A 10 millió Fa Alapítvány új programot indít: a Miyawaki-minierdők kertre szabott változatát dolgozza ki a Nemzeti Faültetés Napja 2027 akciónap alkalmából.
2026. 11. 06. 14:30
Megosztás:

A Stripe nagyot lép: több mint 160 piacon fizethetnek kriptotárcákba a cégek

A Stripe újabb területen kapcsolja össze a vállalati pénzforgalmat a blokklánccal: a jogosult amerikai vállalkozások több mint 160 fogadópiacra küldhetnek stabilcoin-kifizetéseket, közvetlenül a címzettek kriptotárcájába. A szolgáltatás USDC- és OUSD-utalásokat támogat, a díjazása pedig kisebb összegeknél kedvezőbb lehet a vállalat közzétett SWIFT-díjánál. A nyilvános előzetes hozzáférésből ugyanakkor a New York államban működő cégek egyelőre kimaradnak.
2026. 11. 06. 14:00
Megosztás:

Olyan történt az októberi lakáspiacon, amire kevesen számítottak

Októberben tovább élénkült a hazai lakáspiac, a zenga.hu adatai szerint az ingatlanérdeklődések száma országosan és Budapesten is már csak 6 százalékkal maradt el a tavaly októberi szinttől. A fővárosban különösen látványos volt a fordulat, egyetlen hónap alatt 26 százalékkal nőtt az érdeklődések száma. A kereslet annak ellenére erősödött, hogy október végén az Otthon Startot a szigorúbb feltételekkel elérhető Wekerle Plusz váltotta fel.
2026. 11. 06. 13:30
Megosztás:

Szeptembereben 4,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Szeptemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 06. 13:00
Megosztás:

Országszerte elérhető az influenza elleni védőoltás

Országszerte elérhető az influenza elleni védőoltás a háziorvosoknál, az oltási program keretében eddig 650 ezer adag vakcinát juttattak el a rendelőkbe - közölte az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 11. 06. 12:30
Megosztás:

Hivatalos végeredmény: az Egyetemista Lista nyerte meg a szerbiai parlamenti választást

Az Egyetemista Lista 140, az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia választási lista pedig 103 mandátumot szerzett az október 25-én tartott előrehozott szerbiai parlamenti választáson - közölte a szerbiai köztársasági választási bizottság (RIK), amely csütörtök este egyhangúlag elfogadta az előrehozott parlamenti választás hivatalos végeredményét.
2026. 11. 06. 12:00
Megosztás:

Hogyan hozhatod ki az autódból a legtöbbet? Így készítsd fel az eladásra

Amikor elérkezik a pillanat, hogy megválj az autódtól, a forgatókönyv elméletben rendkívül egyszerű: megállapítasz egy reális, mégis vonzó árat, feltöltöd a hirdetést a legnépszerűbb portálokra, majd várod a komoly érdeklődőket. A valóság azonban a legtöbbször nem ilyen zökkenőmentes: a mai használtpiacon jóval tudatosabbak a vásárlók, neked pedig alkalmazkodnod kell ehhez, ha nem szeretnéd hetekig vagy hónapokig nézni a ház előtt veszteglő járművet.
2026. 11. 06. 11:30
Megosztás:

Kriptopiaci vesztesek és nagy nyertesek a vérzivatarban

A Pieverse 13,42 százalékos emelkedéssel szakadt el a mezőnytől, miközben a LayerZero közel 12 százalékot veszített, és az Uniswap, az Ethena, az Aero, valamint az Ondo is súlyos mínuszba került. A kriptopiac 24 órás nyertes–vesztes listája ezúttal többet mesél a befektetői bizalom törékenységéről, mint egy általános altcoinraliról. ETF-indulás, tokenégetés, infrastruktúráért folyó verseny és kockázatcsökkentés rajzolja ki a háttérben zajló történetet.
2026. 11. 06. 11:00
Megosztás:

A fokozódó befektetői óvatosság közepette csökkentek az amerikai és a német állampapírhozamok

A fejlett kötvénypiacokon az amerikai és a német államkötvények iránt erősödött a kereslet, amit támogatott, hogy a technológiai részvények meredek esése a befektetőket a biztonságosabb eszközök felé terelte. Az amerikai 10 éves 5,5 bázisponttal 4,84%-ra, a 2 éves pedig 10,4 bázisponttal 4,48%-ra csökkent. Európában a 10 éves Bund hozama 4 bázisponttal 3,25%-ra mérséklődött, a 2 éves hozam pedig közel 4 bázisponttal került lejjebb.
2026. 11. 06. 10:30
Megosztás:

Meredeken estek az amerikai részvényindexek; jelentősen emelkedtek az olajárak

Az amerikai részvénypiacok a szerdai emelkedést követően jelentős eséssel zárták a tegnapi kereskedést: az S&P 500 4,4%-kal, a Dow Jones 3,4%-kal, míg a Nasdaq Composite 5,5%-kal gyengült. Utóbbi ezzel 2025 áprilisa óta a legnagyobb napi visszaesését szenvedte el, és több mint 10%-kal került október 6-i történelmi csúcsa alá.
2026. 11. 06. 10:00
Megosztás:

A technológiai és védelmi szektor gyengélkedése nyomás alatt tartotta az európai tőzsdéket

Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zárták a csütörtöki kereskedést. A STOXX 600 index 0,4%-kal csökkent elsősorban a technológiai és védelmi részvények visszaesésének következtében, miközben az emelkedő olajárak is rontották a piaci hangulatot.
2026. 11. 06. 09:30
Megosztás:

Elhárították a nyitottaktak.hu oldalon az informatikai hibát

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt - mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
2026. 11. 06. 09:00
Megosztás:

Jelentős átrendeződés folyik a világ autópiacán

Döntő átalakulás folyik a világ autópiacán. Miközben a részben vagy tisztán elektromos autók előretörtek, a hagyományos, belső égésű motorral felszerelt autók iránti kereslet csökken.
2026. 11. 06. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint péntek reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 11. 06. 08:00
Megosztás:

A Széchenyi Kártya program idei támogatásaira 93 milliárd forintot biztosít a kormány

A Széchenyi Kártya Program 2026. évi támogatásaira legfeljebb 93,028 milliárd forintot biztosít a kormány a korábbi, 2014–2020-as uniós ciklusból (GINOP pénzügyi eszközök) származó, visszaforgó pénzügyi forrásokból - olvasható a csütörtöki Határozatok Tárában.
2026. 11. 06. 07:00
Megosztás:

Együttműködést kezdeményez az Integritás Hatóság: a széttagoltság a korrupció elleni küzdelem legnagyobb kockázata

A közvélemény eredményeket vár el a politikától, ezt kell összeegyeztetni a jogszerűség kívánalmaival – Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szerint ez az új kormány egyik legnagyobb dilemmája most. Az Integritás Hatóság koordinációt kezdeményez civil szervezetek, a kormányzat bevonásával azzal a céllal, hogy egy olyan kiérlelt korrupció elleni stratégiára tegyen javaslatot, amely a miniszter által megfogalmazott kettős kívánalomnak eleget tud tenni.
2026. 11. 06. 06:30
Megosztás:

Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás: