Megváltoztathatja a lakáspiaci tendenciákat az új csok plusz

Megváltoztathatja a lakáspiaci tendenciákat a jövő évben induló új támogatási rendszer, a csok plusz, amely az első közös lakásként megvásárolt, maximum 80 millió forintos új lakóingatlanok piacán fokozott keresletet hozhat - áll az ingatlan.com és a money.hu közös elemzésében. A Duna House szerint pedig emellett alacsonyabb havi költségekkel számolhatnak a családok.

Megváltoztathatja a lakáspiaci tendenciákat az új csok plusz

Az ingatlan.com MTI-hez vasárnap eljuttatott elemzése kiemeli: eltérés a jelenlegi támogatásokhoz képest, hogy az eddig megismert feltételek szerint a csok plusz nem tesz különbséget az új és használt lakóingatlanok között. Az új lakások drágábbak, ezért ugyanabból az összegből kisebb alapterületű ingatlant lehet vásárolni. A vevőknek viszont jó hír, hogy 80 millió forint elegendő lehet akár több szobás új lakásra vagy házra is. "Ezek ráadásul energiatakarékosabbak, és sokszor korszerűbb elrendezésűek, mint egy több tízéves használt ingatlan, így az új építésűek a jövőben jobban tartják majd az értéküket" - közölte Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Korponai Levente, a money.hu vezetője azt emelte ki, hogy a kettő vagy több gyermekre igényelhető csok plusz összege (30 és 50 millió forint) már egy új lakás vásárlásához is nagyban hozzásegíthet, különösen, ha a babavárót is felveszi mellé a házaspár. Nem szabad megfeledkezni ugyanakkor arról, hogy a csok plusz, mint ahogyan a babaváró támogatás is, valójában egy hitel, éppen ezért a hitelképesség alapkritérium az igénylésnél, és ahhoz pedig megfelelő jövedelemre van szükség - hívta fel a figyelmet.

Budapesten az átlagos négyzetméterárakat nézve 62 négyzetméteres új lakásra lehet elég ez az összeg. A legjelentősebb kínálatot a VIII., XIII. és XIV. kerület nyújtja, ám ezekben a városrészekben több mint 900 új lakóingatlan vár gazdára. A 80 millió forintos limit alapján egy 58-64 négyzetméteres lakás jöhet ki a pénzből.

Pest vármegyében a 80 millió forintos összegből átlagban 92 négyzetméteres új ház jöhet ki, ezen belül például Érden, Diósdon, Kerepesen, Gödön 83-110 négyzetméterrel lehet számolni.

A vármegyeszékhelyek piacát vizsgálva szinte minden nagyvárosban 100 négyzetméter feletti házzal lehet számolni, igaz, vannak eltérések. Győrben például 90 négyzetméteres lakás és hasonló méretű új ház fér bele a 80 millió költségvetésbe. Debrecenben lakás esetében 78, háznál pedig 130 négyzetméterrel érdemes kalkulálni. Ugyanakkor Kecskeméten 127, Nyíregyházán pedig 140 négyzetmétert meghaladó ház is szóba jöhet a csok pluszt igénylőknek - közölték.

A Duna House elemzése kiemelte: 2024-től a csok plusz kamattámogatott hitel kedvező feltételeket kínál a családalapítást, illetve további gyermeket vagy gyermekeket tervező házaspárok számára. Havonta több tízezer forintos spórolást jelenthet a csok plusz megjelenése a törlesztőrészletekben, vagyis alacsonyabb havi költségekkel számolhatnak a családok. Ráadásul, jelentős tartozáselengedéssel is számolhat az ügyfél az új konstrukció igénybevétele után, ugyanis a második (és minden további) gyermek megszületése esetén a fennálló tartozásból 10 millió forintot elengednek, így ezzel is spórol a család. Hosszú távon a havi törlesztőn megspórolt összeget akár további lakáscélú megtakarításba is fektethetik - hiszen az állagmegóvás elengedhetetlen: a Credipass szakértői szerint érdemes a lakástakarék-pénztárak lehetőségeit kihasználni erre.

Fülöp Krisztián, a Credipass magyarországi vezetője a közleményben ismertette: 2023-ban egy gyermekes csok esetén nem jár kamattámogatott hitel. Egy 15 milliós, 25 éves futamidejű, 7,45 százalékos piaci lakáshitel esetében a törlesztőrészlet ebben az esetben 110 361 forint, míg ugyanez 2024-ben a csok plusz támogatással, piaci kiegészítés nélkül is csupán 71 ezer  forint körül alakul. A közel 40 ezer forintos különbséget, amelyet jövőre így megspórolhat egy család, érdemes 8 éves lakástakarék-pénztári megtakarításra fordítani. Hiszen - a jelenlegi példánál maradva -, több mint 1 millió forintos bónusz adódik hozzá a saját befizetésekhez, amely a megtakarítási idő végére összesen mintegy 5 millió forintos megtakarítást eredményez. Hozzátette: ez jelentheti egy kisebb lakás vagy vidéki ház megvásárlásához szükséges önerőt.


Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás: