Megvette a magyarországi DIGI-t a 4iG

Lezárult a DIGI márciusban indított átvilágítása és szerződéskötési folyamata, melynek eredményeként végleges megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS csoporttal a médiakonszern magyarországi érdekeltségeinek megvásárlásáról – tette közzé a tőkepiaci társaság a Budapesti Értéktőzsdén. A tranzakció lezárásával, illetve az elmúlt egy évben az infokommunikációs szektorban végrehajtott akvizícióival a 4iG a legnagyobb hazai távközlési szolgáltatók közé lép, miközben a cégcsoport meghatározó pozíciókat építhet ki a nyugat-balkáni távközlési piacon is.

Megvette a magyarországi DIGI-t a 4iG

Magyarország egyik vezető telekommunikációs és médiaszolgáltató vállalatának megszerzésével folytatja stratégiai távközlési portfoliójának építését a 4iG Nyrt., miután a társaság megállapodott, és végleges adásvételi szerződést kötött az RCS & RDS konzorciummal a DIGI Távközlési Kft. és leányvállalatai megvásárlásáról. A tranzakció értéke 625 millió euró, megközelítőleg 232 milliárd forint. Az ügylet a hatósági eljárásokat követően 2022. januárjában zárulhat.

A széleskörű szolgáltatási portfólióval rendelkező DIGI a magyar vezetékes hang, internet és televíziós piac második helyét foglalja el. A társaság csúcstechnológiás előfizetői végpontig kiépített optikai hálózatának (FTTH – Fiber to the home), megerősített gerinchálózati és műholdas infrastruktúra-fejlesztéseinek köszönhetően az ország bármely pontján képes magas minőségű szolgáltatást biztosítani. A médiavállalat saját gyártású televíziós csatornákkal is rendelkezik, sportadói mellett további négy tematikus csatornával van jelen a televíziós műsorszolgáltatók között. A DIGI 2019 májusában indította mobil telekommunikációs szolgáltatását Magyarországon. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a vállalat 2.300 saját tulajdonú bázisállomással rendelkezik, a DIGIMobil szolgáltatás a lakosság több mint 90 százalékának biztosít kültéri mobillefedettséget. Fejlett infrastruktúrájának köszönhetően a vállalat a hazai szolgáltatók között elsőként, a régióban pedig elsők között indította el Magyarország jelenleg leggyorsabb lakossági internetszolgáltatását, 10 Gbit/s sávszélességgel.

„A DIGI megvásárlása több szempontból is meghatározó stratégiai előrelépést jelent társaságunk számára. Az RCS & RDS médiakonszernnel kötött sikeres megállapodásnak, illetve az elmúlt időszakban a telekommunikációs iparágban végrehajtott hazai- és nemzetközi akvizícióinknak köszönhetően egy új regionális távközlési csoport alapköveit raktuk le az elmúlt nagyjából egy éves periódusban. Az akvizícióknak köszönhetően jelentősen megerősítjük piaci pozícióinkat az infokommunikációs szektorban, és a legnagyobb távközlési vállalatok közé lépünk Magyarországon is. A távközlés, illetve a távközlési infrastruktúra területén eszközölt befektetéseink a DIGI csúcstechnológiás optikai és mobiltávközlési infrastruktúrájával kiegészülve új szintre emelik a 4iG csoport lehetőségeit a hazai és a régiós lakossági, illetve üzleti ügyfelek kiszolgálásában.” – hangsúlyozta a megállapodás kapcsán Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

A DIGI megvásárlása fontos lépés lehet az állami és magántőke egyesítésével létrejövő nemzeti távközlési és telekommunikációs infrastruktúra-szolgáltató vállalat létrehozásában, melynek platformtársasága az Antenna Hungária lesz a felek augusztus végi bejelentésének megfelelően. A 4iG az állammal kötött stratégiai megállapodása értelmében az Antenna Hungária Zrt.-be apportálja majd telekommunikációs érdekeltségeit, mellyel a 4iG többségi tulajdont szerez a vállalatban.  A fúzió eredményeként új regionális távközlési holdingvállalat jön majd létre, amelynek hazai érdekeltségei (Antenna Hungária, DIGI, Invitel, Invitech, AH Net) a nyugat-balkáni régióban folyamatban lévő akvizícióknak köszönhetően, további távközlési vállalatokkal egészülhetnek ki.

Közeleg a nyugdíj és 300.000 Ft-od sincs havonta? Bajban vagy!

Az 50-60 év feletti lakosság több, mint fele nem rendelkezik semmilyen megtakarítással az idősebb éveire, 63%-uk pedig úgy látja, hogy a bevétele sem lesz elegendő a biztonságos nyugdíjas évekre.
2026. 05. 01. 01:00
Megosztás:

A gyógyítás jövőjét alapozza meg az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Roche Magyarország Kft. stratégiai összefogása

Ünnepélyes keretek között írt alá stratégiai együttműködési megállapodást az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) és a Roche Magyarország Kft. A dokumentum aláírásával a felek hitet tettek a szakmai-tudományos, innovációs és oktatási tevékenységekre fókuszáló hosszú távú partnerség mellett, amely elsősorban a daganatos tüdőbetegségek hazai ellátásának fejlesztését, valamint a jövő innovatív diagnosztikai és terápiás megoldásainak magyarországi meghonosítását célozza. Az eseményen jelen volt Dr. Alan Hippe, a Roche-csoport pénzügyi igazgatója, az Igazgatóság tagja
2026. 05. 01. 00:05
Megosztás:

A horvát parlament jóváhagyta a lebegő áfa bevezetését az üzemanyagokra

A horvát parlament csütörtökön sürgősségi eljárásban jóváhagyta az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítását, amely szükséghelyzet esetén lehetővé teszi az úgynevezett lebegő áfa bevezetését az olajszármazékokra.
2026. 04. 30. 23:00
Megosztás:

Zeneszámok miatt bírságolt a Médiatanács

A Base FM-en rossz időpontban, téves korhatári besorolással közzétett zeneszámok miatt marasztalta el a médiaszolgáltatót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület bírságot szabott ki az ATV-vel szemben is, egy, a termékmegjelenítés szabályait figyelmen kívül hagyó televíziós műsorszám miatt.
2026. 04. 30. 22:00
Megosztás:

A Mol megvásárolja az O&GD közép- és a kelet-magyarországi érdekeltségeit

A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát, a vállalat megvásárolja a kőolaj-, földgáz-kutatással és termeléssel foglalkozó O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakciónak köszönhetően a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel nő, az új területek pedig további kutatási lehetőségeket kínálnak - közölte a Mol csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 21:00
Megosztás:

154 tonna illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút

Öt nap alatt 154 tonna út menti illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Föld napja alkalmából meghirdetett országos szemétgyűjtési akcióhéten - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.
2026. 04. 30. 20:00
Megosztás:

Nőtt a Nestlé Hungária Kft. nettó árbevétele 2025-ben

A Nestlé Hungária Kft. 2025-ben 349 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, ami 12 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest - olvasható a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett beszámolójában.
2026. 04. 30. 19:30
Megosztás:

Biztató évkezdet a magyar GDP kapcsán

Ma reggel tette közzé a KSH az idei első negyedéves GDP adatra vonatkozó gyorsbecslését. Ezek szerint a bruttó hazai termék volumene az időszakban a nyers és szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,7 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye 0,8 százalékkal nőtt. A tényadat pozitív meglepetés, meghaladta a várakozásunkat és a konszenzust is.
2026. 04. 30. 19:00
Megosztás:

Négy fideszes vezetésű országgyűlési bizottság lesz

Az Országgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottságát, a szociális bizottságot, a művelődési bizottságot és az élőkörnyezetért felelős bizottságot vezeti majd fideszes képviselő a következő parlamenti ciklusban - tudatta a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán csütörtökön.
2026. 04. 30. 18:30
Megosztás:

Ezrek juthatnak könnyebben hitelhez a KATA visszatérésével

A KATA adózási forma esetleges visszavezetése a napokban ismét napirendre került, ami hosszabb távon a vállalkozók lakáshitelhez jutási esélyeit is javíthatja. A 2022-es KATA-szigorítás után sok egyéni vállalkozó került át átalányadózásba, ami több esetben csökkentette a bankok által figyelembe vehető igazolt nettó jövedelmet. Ez közvetlenül hatással lehetett az elérhető hitelösszegre és a hitelképességre is – derül ki a money.hu friss elemzéséből.
2026. 04. 30. 18:00
Megosztás:

A KÉSZ Csoport árbevétele és adózott eredménye is csökkent 2025-ben

A KÉSZ Csoport árbevétele és adózott eredménye egyaránt csökkent 2025-ben - közölte az építőipari vállalatcsoport csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 17:30
Megosztás:

Országszerte kritikusan száraz a felszínközeli talajréteg

Az idei április kifejezetten rossz időjárást hozott mezőgazdasági szempontból: alig hullott csapadék, a hónap végére a növénytermesztésben kritikussá vált a helyzet, emellett a gyakori sarkvidéki eredetű léghullámok súlyos fagykárokat okoztak - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 30. 17:00
Megosztás:

Korlátozták az elektromos rollerek használatát

Megtiltotta az elektromos roller, valamint több gépi meghajtású sport-, szabadidős és turisztikai eszköz használatát Kaposvár sétálóövezetében május 1-jétől a város közgyűlése csütörtökön. Az elektromos kerékpárok használatát továbbra is engedik.
2026. 04. 30. 16:30
Megosztás:

Az Erste Csoport konszolidálta az Erste Bank Polskát és sikeresen végrehajtotta a lengyelországi márkanévváltást

Az Erste Csoport pozitív 2026. első negyedévi teljesítményről számolt be az Erste Bank Polska konszolidációját követő első pénzügyi jelentésében. Az Erste Bank Polska első konszolidációjával az Erste Csoport mérlegfőösszege 2026 első negyedévének végére 450,0 milliárd euróra emelkedett, részben a magasabb hitel- és betétállományoknak köszönhetően. A lengyelországi felvásárlásával az Erste Csoport az első olyan bankcsoporttá válik, amely Lengyelországban – Európa egyik legnagyobb gazdaságában – és a többi közép-európai kulcspiacán egyaránt a legnagyobb pénzintézetek között szerepel.
2026. 04. 30. 16:00
Megosztás:

Felemás a magyar lakáspiac, most a vidék vezet a drágulásban

A tavalyi negyedik negyedévben országosan tovább fokozódott a lakásárak emelkedésének üteme, azonban a fővárosban már kisebb drágulás volt tapasztalható – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss kiadványában. Az áremelkedés vélhetően 2026-ban is folytatódik, de szerényebb mértékben, illetve kiegyensúlyozottabb lehet a piaci környezet, bár egyelőre sok a bizonytalanság – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2026. 04. 30. 15:30
Megosztás:

Az egyre megosztottabb Fed kamattartást jelentett be

A Fed áprilisi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. Jerome Powell - elnöki mandátuma végéhez közeledve – utolsó sajtótájékoztatóját tartotta; kiemelte, a közel-keleti háború hatásai továbbra is bizonytalanok, de jól pozícionált helyzetben van a Fed, hogy kivárjon és értékelje a gazdasági folyamatokat.
2026. 04. 30. 15:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását Miskolc alpolgármestere

Benyújtotta lemondását Hollósy András (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP), Miskolc alpolgármestere, aki szeptember elsejétől a város önkormányzati képviselőjeként folytatja tovább a munkát.
2026. 04. 30. 14:30
Megosztás:

Hogyan oldd meg növekvő céged raktárigényét?

Az induló vállalkozások életében a növekedés egyszerre jelent hatalmas lehetőséget és komoly logisztikai kihívást. Amikor az első rendelések befutnak, még elegendő lehet egy garázs vagy egy külső logisztikai partner segítsége, de a sikeres felskálázás előbb-utóbb szükségessé teszi, hogy kidolgozzunk egy részletes raktározási stratégiát. A kérdés az, hogyan tudsz úgy szintet lépni, hogy a költségeid ne szálljanak el, miközben a hatékonyságod javul.
2026. 04. 30. 14:00
Megosztás:

Garázs helyett: milyen igényes opciók jöhetnek szóba?

Nem mindenki tud, vagy szeretne klasszikus garázst építeni. Lehet, hogy nincs rá hely, túl költséges lenne, vagy egyszerűen nem illik az otthon stílusához. Jó hír, hogy ma már rengeteg esztétikus, praktikus és tartós alternatíva létezik, amelyekkel ugyanúgy biztonságban tudhatod az autódat. Ha éppen azon gondolkodsz, mivel válthatnád ki a garázst, akkor jó helyen jársz. Ebben a cikkben mutatunk néhány olyan megoldást, amit érdemes komolyan fontolóra venni.
2026. 04. 30. 13:30
Megosztás:

Fogy a népesség, de nő a házasodási kedv

Az előzetes adatok szerint márciusban 5752 gyermek született, és 10 393-an haltak meg, az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké 15 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 13:00
Megosztás: