Melyik bank adja most a legnagyobb betéti kamatot a pénzedre?

Egyre több bank kínálatában érhetők el az inflációt jóval meghaladó betéti kamatok, miután több pénzintézet is kedvező irányba módosított a kondíciókon – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel együtt – teszi hozzá – rengeteg a lekötés nélkül álló, szabad számlapénz a lakosságnál.

Melyik bank adja most a legnagyobb betéti kamatot a pénzedre?

Kamatemeléseket, illetve új akciós ajánlatokat is hozott a március a lakossági betéteknél, így egyre több banknál érhető el az inflációt jóval felülmúló, illetve a 6,25 százalékos jegybanki irányadó rátához közelítő – vagy azt akár meg is haladó –, éves kamatokra vonatkozó ajánlat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Évi hét százalék feletti kamatról is van új ajánlat 

A BiztosDöntés.hu adatai szerint a MagNet Bank pont a mai nappal indította el új, április 15-ig tartó betéti kampányát, amelyben két futamidőnél is emelte az akciós Prizma forintbetétek kamatait. Így a 3 hónapos futamidejű Prizma betétnél 7,08 százalékra emelkedett az elérhető éves kamat az eddigi 6,62 százalékról, miközben a 12 hónapos futamidejű változat kamata is jelentősen nőtt a korábbihoz képest, így most évi 5,52 százalék. A hat hónapos lejáratú Prizma betét kamata nem változott, de így is nagyon vonzó, évi 6,45 százalék.

A MagNet Bank akciós kamatai – mint korábban is – új forrás elhelyezésére vonatkoznak: legalább 500 000 forintot kell elhelyezni, miközben a betétes számlát is szükséges, hogy vezessen a pénzintézetnél. Az új forrás meghatározásához a MagNet Banknál a március 1. és 12. közötti időszak látra szóló egyenlegét és lekötött betéti állományát átlagolják, és az átlaghoz viszonyított többletet veszik figyelembe.

A Cofidis Bank szintén mostantól emelt a Takarékszámláján lekötött betétek elérhető kamatain: így például a 6 hónapos futamidőnél most évi 5 százalékos, az 1 évesnél 6 százalékos, a 2 éves lejáratnál pedig évi 6,15 százalék a kamat. A Cofidis Bank fél százalékponttal emelt a Takarékszámla látra szóló kamatán is, így az most évi 4 százalék.

A Gránit Banknál változatlan – és igen kedvező – feltételekkel érhető el a 6 hónapos futamidejű KamatMax betét, ahol nem szükséges új forrást elhelyezni az évi 6 százalékos kamathoz: feltétel viszont, hogy az ügyfél a lekötés ideje alatt a banknál vezetett számlához tartozó kártyával havonta legalább 20 000 forint értékben vásároljon. Emellett a Prémium számlacsomaghoz tartozó megtakarítási számlán lévő pénzre most évi 4,55 százalékos kamatot ad a Gránit Bank, napi kamatjóváírás mellett.

Az OTP Bank változatlanul a prémium ügyfeleinek kínál akciós betéti ajánlatot: a Prémium Forint Betét nevű konstrukciónál a futamidő hat hónap, az elérhető éves kamat pedig 6 százalék. A kiemelt kamathoz új forrás elhelyezése a feltétel, és minimum 100 000 forintot kell lekötnie az ügyfélnek.

A Trive Bank többféle futamidőre, egyszeri és ismétlődő lekötésre is kínál kedvező kondíciójú lekötött betéteket: utóbbiaknál a kedvezőbb kamat az első periódusra vonatkozik, aztán a betét a normál feltételek szerint kamatozik tovább. Az új ügyfeleknél – a betételszámolási számla megnyitása utáni 30 napon belül befizetett és lekötött pénzre – 12 hónapos futamidőnél, ismétlődő lekötésnél az első fordulónapig most évi 8 százalékos kamatot fizet a pénzintézet.

Szintén kínál akciós lekötött betétet az MBH Bank, ahol 12 hónapos futamidőnél évi 5,25 százalék az elérhető kamat. Ehhez viszont fontos feltétel, hogy friss (egy hónapon belül megkötött) Fundamenta-Lakáskassza szerződése is legyen az ügyfélnek.

Rengeteg pénz pihen a folyószámlákon

 „A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a január végi, közel 14 300 milliárd forintos lakossági betétállomány kevesebb mint 15 százalékát tartották lekötött betétekben a háztartások, ami rendkívül alacsony arány. Ennek alapján bőven található szabad pénz a lakosságnál, amiért az akciós kamatokkal ringbe szállhatnak a bankok” – emeli ki Gergely Péter. Ráadásul – teszi hozzá – a betéti kampányokkal célba vehető pénzmennyiség az év elején tovább emelkedett, hiszen az olyan egyszeri, kormányzati juttatásokkal, mint például a fegyverpénz vagy a 13. havi nyugdíj, újabb több százmilliárd forintnyi, helyet kereső pénz jelent meg a megtakarítási piacon.


Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás: