Melyik kripto előértékesítésből lesz a következő 100x?

A kriptovaluta kereskedők számára jelenleg nem egyszerű meghatározni merre veheti az irányt a piac. A Bitcoin múlt héten háromszor is átlépte a 110 ezer dollárt, azonban a hétvége előtt csúnya esésbe kezdett, és 103.000 dollár alá süllyedt.

Melyik kripto előértékesítésből lesz a következő 100x?

Azóta némileg talpra állt, azonban Irán és Izrael egyre fokozódó konfliktusa rendkívül bizonytalanná tette a globális pénzügyi piacokat. A geopolitikai feszültség hatására számos kereskedő csökkentette a kockázatos eszközöknek való kitettségét, aminek hatására az altcoinok többsége is jelentős esésen ment keresztül az elmúlt napokban.

Az említettek ellenére az elemzők többsége továbbra is úgy gondolja, hogy az év második fele a bikáknak fog kedvezni. Egy újabb rali fellendíthetné az altcoinok és a mém érmék piacát is, ezért sok kereskedő a legjobb kriptovaluta befektetés után kutat, hogy minél nagyobb nyereséget valósítson meg a következő bikapiacból. A kutatómunka megkönnyítése érdekében összegyűjtöttünk négy olyan projektet, amelyeket mindenképp megéri fontolóra venni.

Solaxy

A Solaxy rekordösszegű előértékesítése örökre beírta magát a kripto történelembe. A projekt előértékesítése tegnap zárult, és több, mint 52 millió dollárt gyűjtött össze. Az előértékesítés lezárása ellenére azonban a Solaxy még a tőzsdére kerülése után is kiváló befektetés lehet, főleg ha sikerül az árrobbanása előtt bevásárolni a SOLX tokenekből. De vajon miért a Solaxy 2025 egyik legnépszerűbb kripto projektje?

A válasz egyszerű. A Solaxy lesz a Solana első Layer 2 blokklánca, amely tehermentesítheti a Solana hálózatát, felgyorsítva a tranzakció feldolgozást és csökkentve a díjakat. A Solaxy ezt a tranzakciók láncon kívüli feldolgozásával és csoportosításával szeretné elérni. Ez jelentősen csökkentené a Solana blokkláncának terheltségét, hiszen a főláncon csak a tranzakciócsoportok hitelesítése maradna hátra.

A mém érmék többségével ellentétben a Solaxy már a tőzsdére kerülés előtt használható termékeket tett elérhetővé, mint például a Solaxy Testnet, amely június 2-án vált elérhetővé, és összeköttetést kínál a Solana Devnet-tel. A felhasználók tehát már most gyorsan és biztonságosan küldhetnek natív SOL-t a tesztnet hídon keresztül. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a projekt forradalmasíthatja a Solana blokkláncát, ráadásul a tokenek stakelése 81%-os hozamot kínál, egyértelművé válik a Solaxy népszerűsége.

Megnézem a Solaxy oldalát

Snorter Token

Egyre több kereskedő látja be, hogy nem tudja felvenni a versenyt a kereskedő botokkal. Ez kifejezetten igaz a mém érmék piacára, amelyen másodpercek dönthetnek egy ügylet nyereségességéről. A Snorter Bot pontosan azért lett létrehozva, hogy a lakossági kereskedők is hozzáférést kapjanak a bálnák által alkalmazott eszközökhöz, és végre nyereségesen kereskedhessenek a mém érmék piacán. A kereskedő bot funkciói alapját a Snorter Token ($SNORT) képezi, amelynek előértékesítése nemrég átlépte az 1 millió dollárt.

snorter kriptovaluta token előértékesítés

A Snorter Bot olyan előnyöket kínál, mint például az egy másodperc alatti tokenváltások, az alacsony díjak, a legígéretesebb mém érmék felkutatása, ügyletmásolás és kereskedési funkciók gazdag kínálata. Azonban a SNORT tokenek birtoklása is előnyös lehet a befektetők számára is. A tokenek stakelésével például jelenleg csaknem 300%-os hozamban részesülhetnek, ráadásul a stakelt tokenek szavazati jogot adnak a projekt kormányzása során.

A SNORT tokenek jelenleg 0,0953 dolláros áron vásárolhatók, azonban az áruk kétnaponta emelkedik, ezért megéri mielőbb bevásárolni a tokenekből. A vásárlásra használható SOL, ETH, BNB, USDT, USDC és bankkártyák is.

Megnézem a Snorter Token oldalát

BTC Bull Token

Hiszel a Bitcoin jövőjében és egyetértesz a 250 ezres BTC-t jósoló 2025-ös előrejelzésekkel? Akkor a BTC Bull Token tökéletes választás lehet, ha egy ígéretes mém érmével szeretnéd kihasználni a Bitcoin következő raliját.

A BTC Bull Token egy rendkívül érdekes kripto előértékesítés, amely a Bitcoin árfolyamához köti a jövőjét. A projekt alapötlete a következő: amikor a BTC átlépi a 150, 200 és 250 ezres mérföldköveket, a $BTCBULL birtokosok BTC jutalmakban részesülnek. Az airdropok közvetlenül a tokenbirtokosok BTC címeire lesznek utalva a Best Wallet tárcán keresztül. A kapott jutalmak összegét a birtokolt tokenek száma, a kereskedési forgalom és a közösségben való részvétel határozza meg. Sőt, a projekt tokenégetésekkel is igyekszik növelni a megvásárolt tokenek értékét, amelyek a Bitcoin 125, 175 és 225 ezer dolláros mérföldköveinél lesznek végrehajtva.

Bitcoin Bull kriptovaluta token ICO

A BTCBULL többek között azzal a céllal jött létre, hogy a Bitcoin hivatalos mém érméjévé váljon, amire az eddig látottak alapján igen jó esélye van. A projekt előértékesítése már több, mint 7 millió dollárt gyűjtött össze, a staking programban pedig már csaknem 2 milliárd BTCBULL tokent kötöttek le. A BTCBULL megvásárolható a BTC Bull Token előértékesítés hivatalos weboldalán az alábbi linkre kattintva. A befektetők a Best Wallet KYC nélküli tárcán keresztül a tokenek vásárlására használhatnak ETH-t, BNB-t, USDT-t vagy hitel/bankkártyát.

Megnézem a BTC Bull Token oldalát

Bitcoin Hyper

A kripto veteránok jól tudják, hogy a Bitcoin nem a legjobb opció fizetések végrehajtására. A tranzakciók feldolgozása olykor órákat vesz igénybe, és a díjak is hajlamosak a hirtelen emelkedésre. Szerencsére már dolgoznak a Bitcoin hálózatának felgyorsításán.

A Bitcoin Hyper ($HYPER) egy következő generációs 2. rétegű blokklánc a Bitcoin számára, amely a BTC tranzakciók forradalmasítására lett tervezve. A projekt által fejlesztett technológia úgy működik, hogy a felhasználók először BTC-t küldenek egy előre meghatározott tárcacímre. Ezeket a tranzakciókat a Bitcoin Hyper hitelesíti egy Bitcoin relay program nevű SVM okos szerződésen keresztül. A hitelesítést követően a tranzakcióval megegyező összegű csomagolt BTC kerül kibocsátásra a Bitcoin Hyper 2. rétegű blokkláncán. A csomagolt BTC-vel a felhasználók a 2. rétegű blokkláncon azonnali végrehajtással és szinte díjmentesen végezhetnek tranzakciókat. Sőt, a felhasználók stakelhetnek, kereskedhetnek és DeFi eszközökhöz is hozzáférhetnek.

Bitcoin hype

Az ökoszisztéma alapját a $HYPER token képezi, amely hozzáférést nyújt a Bitcoin Hyper összes funkciójához. A tokenek jelenleg 0,0119 dolláros áron vásárolhatók az előértékesítés hivatalos oldalán, amely az alábbi linkre kattintva elérhető.

Megnézem a Bitcoin Hyper oldalát

Ezek is érdekelhetnek:

A Snorter Trading Bot előértékesítése átlépte az 1 milliót

A Hyperlane partnerségtől szárnyal a Solaxy előértékesítése

A legjobb mém érmék, amelyekbe befektethetsz 2025-ben

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kriptovaluta vásárlás kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.


Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás:

Újabb fejlesztésre nyílt lehetőség egy korábban elnyert támogatásból Szarvason

Öt utcában nyílik lehetőség Szarvason a mederburkolattal ellátott árkok rendbetételére egy korábban elnyert uniós támogatásból - közölte Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
2026. 10. 11. 09:00
Megosztás: