Menesztették a montenegrói védelmi és külügyminisztert

Menesztette a montenegrói parlament az ország külügyminiszterét és védelmi miniszterét pénteki késő esti ülésén - közölte a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG) internetes oldalán.

A beszámoló szerint Dritan Abazovic miniszterelnök kezdeményezte Ranko Krivokapic és Rasko Konjevic visszahívását, mert indoklása szerint a két politikus a kormány érdekeivel ellentétes lépéseket tett. A 81 tagú törvényhozás 41 képviselője támogatta a kormányfő javaslatát. Dritan Abazovic kormánya megbukott az augusztusi bizalmi szavazáson, így csak ügyvivőként látja el munkáját mindaddig, amíg nem rendeződik az ország belpolitikai válsága.

A helyzet rendezése érdekében Milo Djukanovic államfő a parlament megbízatási idejének lerövidítését, és előrehozott választások kiírását javasolta, amire válaszul néhány parlamenti párt a köztársasági elnök visszahívását kezdeményezte.

Montenegróban legutóbb 2020-ban volt parlamenti választás. Az akkor megválasztott kormány azonban februárban megbukott, mert a szerb- és oroszbarát pártok nem tudtak közös döntéseket hozni a Nyugat-barát pártokkal. Az azt követő kormány pedig augusztusban bukott el a bizalmi szavazáson a szerb ortodox egyházzal megkötött egyezmény miatt.

A kormány augusztus 19-i bukását követően az államfőnek 30 napja volt arra, hogy megbízzon valakit a kormányalakítással, erre azonban nem került sor. Erre válaszul 41 parlamenti képviselő a köztársasági elnök leváltását kezdeményezte, mert úgy véli, Milo Djukanovic megsértette az alkotmányt, amikor senkit sem bízott meg kormányalakítással a megszabott határidőn belül.

Az ügy minden más esetben az alkotmánybíróság elé kerülne, ám mivel a bizalmi szavazás előtt a parlament nem nevezte ki az új alkotmánybírákat, a testület létszáma hiányos, ezért nem hozhat döntéseket. Az alkotmánybírákat pénteki ülésén sem tudta kinevezni a podgoricai képviselőház, mert nem volt meg a szükséges 54 támogatói szavazat.

Közben Milo Djukanovic bejelentette, hogy amennyiben a törvényhozás nem oszlik fel önként, ő maga fogja feloszlatni elnöki határozattal, az alkotmány ugyanis erre lehetőséget ad. Az elnök leváltását kezdeményező parlamenti képviselők szerint az államfő így akar megragadni minden lehetőséget arra, hogy hatalomban maradjon, a 2020-as választáson ugyanis az általa vezetett, korábban az országot három évtizeden át irányító Szocialisták Demokratikus Pártja (DPS) alulmaradt, Milo Djukanovic elnöki mandátuma pedig jövő tavasszal lejár.

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás:

A Parkl megoldásával és a Schneider Electric technológiájával megvalósított elektromos autó töltőinfrastruktúra jött létre a BMW debreceni gyáránál

A Parkl Digital Technologies a saját megoldásait és a Schneider Electric technológiáját használva építette ki Magyarország egyik legnagyobb, vállalati elektromos autó töltőinfrastruktúráját a BMW Group debreceni gyárában.
2026. 05. 02. 15:00
Megosztás:

Charles Hoskinson szerint a Cardano és a Midnight hozhatja el a Web 2.5 korszakát

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és az Ethereum egyik társalapítója ismét nagyívű jövőképet vázolt fel a kriptoszektor következő fejlődési szakaszáról. A beszélgetés középpontjában a Midnight projekt, az ADA ökoszisztéma jövője, az AI-alapú blokklánc-megoldások, az önrendelkező vagyonkezelés, valamint a kvantumszámítógépek jelentette fenyegetés állt.
2026. 05. 02. 14:00
Megosztás:

Repkednek az árcédulákon a százmilliók – Eladói vágyálom vagy új realitás?

A budapesti ingatlanpiacon mára egészen új jelentést kapott a „drága” szó. Ami néhány éve még lélektani határnak számított, az mostanra sok esetben az átlagár. A fővárosban és környékén például az eladó ingatlanok több mint 40 százalékát 100 millió forint felett hirdetik. A kínálati ár tehát egyértelműen feljebb tolódott, a kereslet azonban ezt nem követte ugyanilyen tempóban – derül ki a zenga.hu felméréséből.
2026. 05. 02. 13:00
Megosztás:

Erősödő Bitcoin ETF-lendület, közelgő amerikai kriptotörvény és újabb hackerveszélyek rázzák a piacot

A kriptovaluta piac ezen a héten nem elsősorban az árfolyammozgásokról szólt, hanem azokról a mélyebb folyamatokról, amelyek hosszabb távon is meghatározhatják az iparág jövőjét. A Bitcoin ETF-ek látványos tőkebeáramlása, az Egyesült Államokban előrehaladó kriptoszabályozás, valamint az észak-koreai hackercsoportok növekvő aktivitása egyszerre formálja a befektetői hangulatot és a piaci infrastruktúrát.
2026. 05. 02. 12:00
Megosztás: