Mérsékelten csökkent az építőipar júniusban

Júniusban az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene 3,8%-kal csökkent az előző év azonos hónapjához képest, míg az előző hónaphoz viszonyítva, munkanaphatással kiigazítva 1,4% volt a csökkenés a teljesítményben. Épületek főcsoportban 7,5% volt a növekedés, az egyéb építmények - infrastrukturális beruházások - esetében pedig 20,5%-kal volt alacsonyabb a termelés. Az év eddig eltelt időszakában 7,0%-kal alacsonyabb volt az ágazat teljesítménye, mint az előző év azonos időszakában.

Mérsékelten csökkent az építőipar júniusban

Épületek építésére 332 milliárd forintért kötöttek új szerződést a hónapban, ami 40,1%-os volumennövekedést jelent éves alapon részben bázishatás miatt, a szerződésállomány pedig 1416 milliárd forint volt, ami árhatástól megtisztítva 2,0%-kal alacsonyabb állományt jelent az előző évhez képest, így az épületekre vonatkozó megrendelések továbbra is segíthetik az iparágat.

Egyéb építmények kategóriában éves alapon 14%-os csökkenés után 152 milliárd forintnyi új szerződés került aláírásra a hónapban, az állomány pedig 1381 milliárd forint volt, ami 41%-os éves megrendeléstömeg csökkenést jelent.

Némileg lassult, de továbbra is erőteljes a drágulás, 2023 II. negyedévében 17,2%-kal nőttek az iparági termelői árak éves alapon, az előző negyedévhez képest pedig 1,6%-kal emelkedtek.

Kilátások

Folytatódott a hosszabb ideje tartó tartó fokozatos csökkenés az építőiparban és a makrotényezők rövidtávú kilátásai is abba az irányba mutatnak, hogy az elmúlt években látott folyamatos növekedési szintek az idei évben nem fogják jellemezni az építőipart.

A meglévő szerződésállományok alapján rövid-középtávon elegendő megrendelés látszik az építőiparban, viszont az új szerződéskötések csökkenő szintje – elsősorban az egyéb építmények esetében - és az iparági szereplők véleménye alapján további lassulással lehet számolni, jelentős kiesést jelent az ismert állami beruházási tevékenység visszafogása, és a negyedével csökkenő lakásépítési és felújítási tevékenység.

A korábbi években kiugró dráguláson keresztülment és idén év elején további 10-15%-kal emelkedő anyag-, de hasonlóan dráguló munkaerőköltségek, továbbá az ugrásszerűen megnövekedett hitelköltségek, illetve a csökkenő magán- és állami kereslet mind a lassulás irányába mutatnak. Az építőipar konjunktúrájában már határozottan látszik az állami megrendelések csökkenése és az uniós források hiánya, miközben a bizonytalan makrogazdasági környezet és a magas kamatok miatt csökken a lakásépítési engedélyek száma is.

Idén 8% körüli visszaesés lehet az iparágban, míg a jövő évi teljesítmény visszafogott pozitív korrekciót mutathat majd a rendelésállományokból fakadó jelentős bizonytalanság mellett, így a GDP megközelítőleg 5,5%-át kitevő iparág nehezék lehet a gazdasági növekedésben rövidtávon. A kamatok jövő tavaszig várható normalizálódásával azonban stabilizálódhat, majd fokozatosan ismét élénkülhet az iparág egy jelentős szegmensét jelentő lakásépítési kedv.

A foglalkoztatottak száma továbbra is kismértékben emelkedik az iparágban és 390 ezerig nőtt a legutóbbi adatok szerint, ami 8% körüli munkaerőpiaci részarányt jelent a teljes hazai foglalkoztatottságból, ezzel látványosan felülmúlva a GDP-ből való részesedést, ami jelzi az iparág hatékonyságnövelésében rejlő további jelentős potenciált illetve az építőipar szürkegazdasággal kapcsolatos kérdéseit.

Részletek, háttér

Az MNB legutóbbi iparági felmérésre alapján az építőipari termelést leginkább gátló tényezővé az utóbbi hónapokban ismét az elégtelen kereslet vált, miközben a munkaerőhiány csökken, amire utoljára 2016 elején volt példa – a pandémia néhány hónapját leszámítva –. Iparági szereplők és kereskedők véleménye alapján a jelenleg kialakult árszintek már érezhetően fékezik a keresletet az egyéb makrotényezők mellett, így érezhető keresletcsökkenésre kell felkészülnie az iparágnak a következő időszakban.

Az előző évben tapasztalt áruhiányos állapot után az ellátási láncok teljes helyreállásából és a kereslet csökkenéséből fakadóan néhány építési termékcsoport esetében már elindult egy mérsékelt árcsökkenés és az építkezők és beruházók további kivárása alapján ez a korrekciós hatás több szegmensben is megjelenhet az év második felétől, ami segíthet a kereslet ismételt megtámasztásában.

A továbbra is erőteljes támaszt jelentő ipari és logisztikai építkezéseknek is szerepe van a kivitelezői kapacitások jelenlegi fenntartásában, illetve épületek esetében a szerződésállományok szintje továbbra is magasan tartózkodik egyelőre, amiben azonban szerepe van a meglévő szerződések jelentős átárazásának is.

Keresleti oldalról a hitelkereslet jelenlegi alacsony szinten történő beragadása továbbra is jellemző lehet a várhatóan jövő tavaszig megvalósuló kamatnormalizálódásig, míg a jelenlegi szintek mellett a beruházások finanszírozása és megtérülése is jelentős részben kérdéses marad, azonban az épületenergetikai felújítások továbbra is húzóerőt képviselhetnek a kivitelezői piacon és már áruhiány sem hátráltatja ezt a szegmenst.

Eközben a befektetői kereslet bár továbbra is élénk az ingatlanpiaci felmérések alapján – Budapesten ez az elsődleges vásárlási ok továbbra is –, de a jelenlegi árszintekhez tartozó, kiadásból elérhető hozamokat összevetve az állampapírpiaci lehetőségekkel már egyre kevésbé nyújtanak vonzó alternatívát, így átmenetileg ez a keresleti szegmens is lassulhat - áll az MBH Bank elemzői anyagában.


Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás: