Mi történt a magyar tőzsdén júniusban?

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető indexe, a BUX, júniusban is újabb rekordokat ért el: 72 094,79 ponton zárt, amely 6,2 százalékos növekedést jelent a májusi záróértékhez képest, és amely egyúttal napi rekord a hazai tőzsdetörténetben. Az azonnali részvénypiac forgalma 223,9 milliárd forintot tett ki, amely napi átlagban 11,2 milliárd forintnak felel meg. A legnépszerűbb részvényeknek ebben a hónapban az OTP Bank, a Magyar Telekom és a Richter Gedeon bizonyultak, 108,2, 35,9 és 35,7 milliárd forint értékű forgalommal, míg a brókercégek közül a Concorde, az ERSTE és a Wood & Company emelkedett ki. A június eseményekben is bővelkedett: lezajlott a BÉT50 közösség idei exkluzív találkozója, a BÉT50 Klub, a PannErgy 30 éves tőzsdei jubileumát, a BÉT újjáalapításának 34. évfordulóját ünnepelte, emellett sor került a BÉT és az MBH Bank közös eseménysorozata, a MentorHub első alkalmára is.

Mi történt a magyar tőzsdén júniusban?

Júniusban a globális piacok vegyes teljesítményt mutattak. Az amerikai S&P500 index közel rekordmagasságban mozgott, 17%-os éves növekedéssel, miközben a volatilitást mérő VIX index alacsony szinten maradt. Az amerikai államkötvények hozamai emelkedtek a friss inflációs adatok és a nagy mennyiségű új kötvénykibocsátás hatására. A dollár erős maradt világszerte, különösen az évek óta gyengélkedő japán jen ellenében, amely a hónap végén 1986 óta nem látott mélyponton is tartózkodott.

Európa vezető tőzsdéi, elsősorban a választási időszak hatására enyhe csökkenést mutattak. A kínai ipar növekedési üteme élesen lassult júniusban, amely a piacokon is tükröződött. 

A hazai tőkepiacon ezzel szemben folytatódott a növekedés, a BUX index júniusban 72 094,79 ponton zárt, amely 6,2 százalékkal múlja felül az előző havi záróértéket, és amely egyúttal az index legmagasabb, egyben rekordnak tekinthető értéke is. A BÉT új indexei is pozitív hónapon vannak túl: a CETOP NTR 1 593,57 ponton, míg az XTEND 1 427,92 ponton zárt.

Júniusban is az OTP Bank részvényeivel zajlott a legnagyobb kereskedés, 108,2 milliárd forintértékben. A bankpapírt a Magyar Telekom követte, 35,9 milliárd forinttal, mely magas forgalom részben a Társaság saját részvény vásárlásának köszönhető, illetve harmadik helyen a Richter Gedeon végzett, 35,7 milliárd forinttal. A kis- és közepes kapitalizációval rendelkező vállalatok közül a MULTIHOME zárt különösen erős hónapot, 219 százalékos növekedéssel.

Az azonnali részvénypiac forgalma összességében 223,9 milliárd forintot tett ki júniusban, amely a napi átlagot tekintve 11,2 milliárd forintot jelent.

A júniusi hónap ismét izgalmas eseményekkel teli hónap volt a Budapesti Értéktőzsde számára. Sor került a BÉT50 közösség idei exkluzív találkozójára, a BÉT50 Klubra, amely a középvállalati szektort célozza. A PannErgy 30 éves jubileumát, míg a BÉT az újjáalapításának 34. évfordulóját, egyben tőzsdei jelenlétének első évfordulóját ünnepelte. Emellett lezajlott a BÉT és az MBH Bank közös szervezésében megvalósuló BÉT & MBH Bank MentorHub programsorozatának első szakmai eseménye is, amelynek célja a közép- és nagyvállalatok fejlődésének elősegítése, mentorálásuk, illetve működésük és finanszírozásuk támogatása. A BÉT továbbá, immár második alkalommal, közzétette aktuális Fenntarthatósági Jelentését, amely átfogó képet nyújt a társaság fenntarthatósági törekvéseiről, ezúttal a 2023-as évre vonatkozóan.

A befektetési szolgáltatók között júniusban Concorde zárt az élen 118,3 milliárd forinttal, akit az ERSTE és a Wood & Company követett, 108,7 és 96,3 milliárd forinttal.

Az árupiac forgalma több négyszeresére növekedett májushoz képest, az összforgalom 881,7 millió forintot tett ki.


Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás: