Miben segítheti egy profi könyvelő a vállalkozásunkat?

Ha vállalkozunk, ha cégünk, kft-nk, bt-nk van, ha már egy darab számlát is kiállítunk, már belekerültünk a rendszerbe. Ez önmagában nem baj: a növekedéshez hozzátartozik az, hogy az ember önálló lábra álljon, és vállalkozzon. Sajnos vagy nem sajnos azonban egy tág közösségben élünk, ami azt jelenti, hogy közösségileg tartjuk fönn magunkat, vagyis adóznunk kell a bevételünk után.

Miben segítheti egy profi könyvelő a vállalkozásunkat?

A magyar adórendszer talán nem a világ legegyszerűbb adózási rendszere, mindenesetre ebben élünk, ezzel főzünk, és az elmúlt nyarat követően talán többen döbbentünk rá a kelleténél: egy jó könyvelőre szükség van. Ha eddig nem volt, mindenképpen kérjünk ajánlást az ismerőseinktől, vagy nézzünk utána magunk, hol találunk megbízható könyvelőt. Nem fogjuk megbánni.

Nézzük, mi mindenben tudja segíteni a vállalkozásunkat, ha egy profi könyvelő segítségét vesszük igénybe.

Mit csinál a könyvelő?

Egy könyvelő alapvetően rendkívül értékes háttérmunkát végez a vállalkozásunk számára: gyakorlatilag ő az összekötő a cégünk és az adóhatóság között. Ő az, aki rögzíti a számlákat, ráadásul ellenőrzi is őket, hogy megfelelnek-e a hatályos törvényi előírásoknak. Figyelmeztet minket, ha valami nincs rendben, és elkészíti a szükséges éves bevallásokat, kimutatásokat. Ha szükséges, figyelmezteti a partnereinket, akik nem fizetnek időben nekünk.

Amit nem csinál: nem ellenőrzi a számlák valóságtartalmát - az a mi felelősségünk, mint a számlát kibocsátó cégé. Nem ő szerkeszti feltétlen a szerződéseket, és a banki utalások sem az ő feladatkörébe tartoznak. Nem tárolja a lezárt üzleti év iratait és szerződéseit - ezek mind a mi feladataink.

Hol találok jó könyvelőt?

Megfelelő könyvelőt találni nem egyszerű feladat. Kérdezzük meg ismerőseinket, ki az, akivel ők elégedettek, kit ajánlanának nekünk jó szívvel. A puding próbája mindenképpen egy esetleges ellenőrzés lesz, de addig is: aki vállalkozik, annak szükséges könyvelő, különösen most, hogy a legegyszerűbb adózási formát törvényileg módosították.

Nagyon fontos, hogy a könyvelőhöz emberileg is tudjunk kapcsolódni. Hiszen ez egy bizalmi munka, és a könyvelő tisztában van a cégünk pénzügyeivel az utolsó fillérig. Amikor először találkozunk a könyvelővel, érdemes tisztázni még a legelején, hogy mi az ő feladata könyvelőként, és mi a miénk. Kérdezzünk rá: van-e biztosítása? Szerepel-e az NGM listáján mint mérlegképes könyvelő? Kérdezzünk rá a referenciákra és az árra is, amiért dolgozik. Ha mindezt megbeszéljük, nem érhetnek kellemetlen meglepetések.

A jó könyvelő majdnem mindent tud

Mindent legfeljebb a jóisten, de a könyvelő majdnem mindent tud. Amit meg nem, annak utánanéz. A profi könyvelő képben van a dolgokkal. Még ha hajtűkanyart is vesznek a jogszabályok, a könyvelő, ha érti a dolgát, csakhamar visszabillen egyensúlyi állapotba. Átrágja magát az új törvényeken, hiszen tudja, hol kell keresni és mit kell nézni. Ezt még persze önmagában egy robot vagy számítógép is képes megcsinálni, de itt derül ki, hogy mit tud egy jó könyvelő, amit a gép nem: látja a lehetőségeket a számok és a bikkfanyelven megfogalmazott törvények között. Tudja, hogy ha így vagy úgy alakul a helyzet, a különböző típusú vállalkozások hogyan járnak a legjobban a törvényi kereteken belül.

Ide tartozik az online könyvelés is. Manapság már mindenki online számlát ad, ráadásul az ügyfélkapun keresztül minden szükséges adatot be lehet nyújtani a NAV felé. Innentől kezdve mindegy, hogy a könyvelőnk egy városban van-e velünk, vagy az ország (a világ) túlfelén tartózkodik ő vagy mi, az online könyvelőprogramon keresztül a könyvelő látja a számláinkat, figyelmeztet, ha valami hiányzik, és ugyanúgy tudja vinni a “papírmunkát”, mintha személyesen találkoznánk. Az online könyvelés ráadásul nemcsak környezettudatosabb, mint a hagyományos, hiszen jóval kevesebb papírt kell hozzá kinyomtatni, de ráadásul a postán ácsorgás hosszú félóráit is megspórolja nekünk. Arról nem is beszélve, hogy biztonságosabb egy jelszóval védett felület, mint a ki tudja, hová keveredő papírok.

Ráadásul a könyvelő elérhető. Talán nem az éjszaka közepén vagy augusztus 20-án, vagy az előre bejelentett nyaralása alatt, de alapvetően válaszol, visszahív, felel a kérdésre, ha nem is azonnal - hiszen neki is időre lehet szüksége, hogy megszerezze azt az információt, amire szükségünk van -, de türelmesen és készségesen rendelkezésre áll olyan formában, hogy az mind neki, mint az ügyfelének - nekünk - jó legyen. Ha kell, tanácsot ad, vagy a vonal vagy képernyő másik végén segít, hogy minden rendben legyen akár a könyvelőprogrammal, akár a számlázással, akár egy feje tetejére állt adózási rendszerrel.

Milyen előnyei vannak egy jó könyvelőnek?

Ha megbízunk a választott könyvelőnkben, ő pedig pontosan és igényesen, tisztességesen és igényesen végzi a dolgát, azzal nemcsak pénzt, de időt is takarít meg nekünk. Pénzt, hiszen ha ellenőrzést kap a vállalkozásunk a NAV felől, minden rendben lesz, a profi könyvelő nem bíz semmit a véletlenre, és időben elkészíti a dolgokat. Időt, hiszen mindezekkel a feladatokkal nem nekünk kell foglalkozni, és utánanézni az esetlegesen változó dolgoknak. Ez azt jelenti, hogy időnket és energiánkat arra szánhatjuk, ami az elsődleges pénzbevételi forrásunk: a saját tevékenységünkre, amivel még jobban tud virágozni és prosperálni a vállalkozásunk. És alapvetően ez a fő célunk.

Ha egy ilyen könyvelőt találunk, becsüljük meg, mert olyan, mint az aranytojást tojó tyúk: aranyat ér, nem azért, mert abból van, hanem azért, amit csinál.


Veszélyes határhoz közelít a Bitcoin: milliárdos veszteséget hozhat a Strategy számára az újabb esés

A Bitcoin árfolyama mindössze 211 dollárral haladja meg a Strategy átlagos beszerzési árát, így a világ egyik legnagyobb vállalati Bitcoin-befektetője hamarosan nem realizált veszteségbe fordulhat. A korábban MicroStrategy néven működő vállalat számára azonban nem önmagában a 75 451 dolláros árszint áttörése jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem annak hatása a részvényárfolyamra, a finanszírozásra és a befektetői bizalomra.
2026. 11. 08. 23:00
Megosztás:

Jóval fagypont alatti hőmérsékleti értékeket mértek Székelyföld több településen

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet - mínusz 10,5 fokot - Csíkszeredában mérték.
2026. 11. 08. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 08. 21:00
Megosztás:

Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás: