Miért kell a Fednek „őrült módjára” kamatot vágnia, hogy elhárítson egy brutális zuhanást?

Egyre nő a visszaesés kockázata, a Fed talán túl messzire ment?

Miért kell a Fednek „őrült módjára” kamatot vágnia, hogy elhárítson egy brutális zuhanást?

Amerika virágzó munkaerőpiaca a Biden-Harris kormányzat szerint már régóta az amerikai gazdaság virágzását mutatja. 

Amikor Biden  2021 januárjában hatalomra került, alig 143 millió ember volt foglalkoztatott Amerikában. Igaz, a munkaerőpiacra addigra még nem heverte ki teljesen a járvány hatásait.

Jelenleg az Egyesült Államok Munkaügyi Statisztikai Hivatala szerint közel 159 millió embert foglalkoztatnak országszerte.

Ahogy Kamala Harris az Egyesült Államokban utazgat „gazdasági lehetőségek” után kutatva, annak érdekében, hogy megnyerje a Fehér Házat, úgy látszik, hogy a középosztály megerősítésére tett ígérete egyre nagyobb veszélyben van.  

A pénzügyi piacokat az elmúlt két hét során átszőtte az attól való félelem, hogy a Fed talán túlzásba vitte az intézkedéseket. A piac azt bírálja, hogy túl sokáig tartják magasan a hitelfelvétel költségeit, ami behúzhatja a féket a gazdaságon, ahelyett, hogy óvatos tempóban fenntartható növekedésre váltana. A piac szerint egy esetleges kamatcsökkentés részben megoldást nyújthatna a problémákra.

A reálgazdaság szereplői most azon vannak, hogy megpróbálják kitalálni, milyen rossz lehet valójában a helyzet.

A recesszió az Egyesült Államokban általában globális következményekkel jár, a világ legnagyobb gazdaságának visszaesése ugyanis minden másra hatással van.

A JP Morgan az amerikai recesszió esélyét a következő 12 hónap során 25 százalékról 35 százalékra növelte, az elemzők szerint pedig meredeken csökken majd a munkaerő-kereslet.

Egyes közgazdászok szerint az Egyesült Államok gazdasága már most recesszióban lehet, sőt, a folyamat már március óta tarthat.

Akárhogy is, a helyzet nem túl rózsás az USA gazdasága és a tőzsde számára, a befektetők így kedvezőbb lehetőségek után néznek. Ha már kiszámíthatatlan piaccal, és megnövekedett volatilitással találják szemben magukat, akkor sokan úgy gondolják, hogy a pénzükért ennél többet is kaphatnak. Ezért fordulnak a kriptovaluták felé.

Megnézem a Shiba Shootout oldalát

Ígéretes kripto befektetés: Shiba Shootout ($SHIBASHOOT)

Shiba Shootout ($SHIBASHOOT) a legújabb P2E mém érmék egyike, amely nagy lendülettel robbant be a piacra. Az egyedülálló, vadnyugati megközelítéssel érkező játék mindenkit próbára tesz. Az érme előértékesítése kimondottan sikeres, és már majdnem 1 millió dollárt gyűjtött.

Shiba Shootout kriptovaluta előértékesítés

A befektetők figyelme a tokenre szegeződik, a szakértők ugyanis úgy gondolják, hogy a Shiba Shootout hatalmas növekedést produkálhat majd a decentralizált tőzsdéken (DEX).

Az érme előértékesítése jelenleg is folyik, amelynek keretében kedvezményes áron vásárolhatsz $SHIBASHOOT tokeneket. Azonban jobb, ha sietsz, mert az ár folyamatosan emelkedik. Nincs minimális befizetés, a befektetők pedig USDT, BNB, ETH vagy fiat valuták segítségével is vásárolhatnak $SHIBASHOOT tokeneket.

Ahogy azt már az imént említettük, a Shiba Shootout fejlesztői egy játékon is dolgoznak, amely a Shiba Sharpshooter nevet kapta. Az ügyességi játékot már az App Store-ból és a Google Play-ről is letöltheted. A teljes verzió valószínűleg év végén lesz majd elérhető, amely számos frissítést tartalmaz, többek között a $SHIBASHOOT token integrációt is.

Shiba kripto token ICO

A játékosok Shiba Gulch vadnyugati városkájában találják magukat, ahol Shiba cowboyokként vívhatnak párbajokat egymással. A tokenek játékon belüli vásárlásokra használhatók, de lekötheted őket a Cactus Staking keretében is. A letétekkel passzív jövedelemre tehetsz szert, a cikk írásakor ezek éves hozama 1000% felett van. A projekt nagy hangsúlyt fektet a korai befektetők támogatásának díjazására, a tokenek 35%-a ugyanis az előértékesítésre, 30%-a pedig a letéti jutalmakra lett elkülönítve.

A Shiba Shootout életében rendkívül fontos szerepet tölt be a közösségépítés. A Posse Rewards funkció díjazza az ajánlásokat, a Campfire Stories révén pedig a felhasználók megoszthatják egymással a kriptovalutákkal kapcsolatos tapasztalataikat. A Lucky Lasso Lottery keretében kripto jutalmakért játszhatnak, a Token Governance Roundups által pedig részt vehetnek a projekt jövőjének alakításában.

Bár az új mém érmék gyakran óriási megtérüléssel kecsegtetnek, emögött sajnos sokszor biztonsági kockázat is van. A Shiba Shootout fejlesztői azonban erre is gondoltak, és elejét vették a problémának. A $SHIBASHOOT intelligens szerződését a Solid Proof auditálta, amely nem talált semmilyen biztonsági kockázatot.

Megnézem a Shiba Shootout oldalát

Összegzés

A körülmények tehát nem túl optimálisak az amerikai gazdaság számára, ami a világ többi részére is nagy hatással lehet. Amennyiben a Fed nem csökkenti a kamatokat, az az amerikai gazdaság megtorpanásához vezethet, ami kedvezőtlen lenne a világ nagy része számára.

Ilyen környezetben a befektetők alternatív lehetőségek után kutatnak veszteségeik csökkentése és profitjuk maximalizálása érdekében. A “hagyományos” gazdaság gyengélkedésekor gyakran kerülnek előtérbe a kriptovaluták.

Úgy gondoljuk, hogy a Shiba Shootout a legsokoldalúbb mém érme projektek közé tartozik, így mindenképpen érdemes rá odafigyelni. A befektetők talicskázzák bele a pénzt, és már közel egymillió dollár összegyűlt. Csatlakozz a Shiba Shootout előértékesítéshez te is! Látogasd meg a projekt hivatalos weboldalát és vásárolj $SHIBASHOOT tokeneket most!

Megnézem a Shiba Shootout oldalát

Ezek is érdekelhetnek:

Ez a következő 100x mém érme? Berobbant a Crypto All-Stars előértékesítés

Megállíthatatlan az új Pepe érme

A 11 legjobb altcoin, amit 2024-ben érdemes vásárolni – Milyen új altcoinokat vásároljak?

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kripto-befektetések kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.


1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás: