Mik azok a mém kriptók és miért vásárol belőlük mindenki?

A mém érmék alapjaiban eltérnek a hagyományos befektetési eszközöktől, sőt a legtöbb esetben még a nagyobb kriptóktól is.

Mik azok a mém kriptók és miért vásárol belőlük mindenki?

Ezek ugyanis olyan blokkánc-technológiára épülő projektek, melyek egyáltalán, vagy csak minimálisan rendelkeznek felhasználási móddal. Továbbá különböző népszerű, sokak által ismert mémek látványvilágára épülnek.

Elsőre úgy tűnhet, hogy nem kifejezetten ésszerű ilyen befektetéseket előnybe részesíteni, a kockázattal járó magas hozam azonban sokakat meg tud győzni.

Míg egy átlagos részvénnyel évente 10-15% profit jónak számít, a mém érmékkel akár ennek a százszorosát is el lehet érni. Ideális esetben néhány nap alatt!

Évtizedes múltra tekint vissza a szektor

Az első mém érme a Dogecoin volt, amit a készítők kifejezetten azzal a céllal hoztak létre, hogy gúnyt űzzenek a folyamatosan felbukkanó új kriptoprojektekből. 

Ez 2013-ban volt, és az indulást követő hosszú éveken keresztül viszonylag stagnált, szinte a 0 körül volt a $DOGE értéke. 2021-ben azonban a kriptoszektor népszerűsége növekedni kezdett, majd Elon Musknak köszönhetően a token a figyelem középpontjába került.

Hála az alacsony piaci kapitalizációjának, a Dogecoin képes volt 0.003 dollárról egészen 0.6 dollárig erősödni. Vagyis akik időben szálltak be, azoknak nagyjából 20,000% hozam üthette a markát.

A Dogecoin sikerein felbuzdulva számos új token jelent meg, melyek több kevesebb sikerrel, de képesek voltak megismételni a legnépszerűbb kutyás érme sikerét. 

Ilyen volt az egészen meredek utat bejáró Shiba Inu is. Az érme 2020-ban látta meg a napvilágot és a kereskedők a listázást követően 6 dollárnál magasabb áron vásárolhattak belőle.

Érthető módon a magas ár sokakat elriasztott, így bekövetkezett egy 90%-os zuhanás, mindössze néhány nap leforgása alatt. A történetnek itt viszont még nem volt vége, mivel 2021-ben a $SHIB 0.7 dollárról egészen 5 dollárig tudott menetelni. Vagyis akik kellően alacsony áron vásároltak, több mint 700% profitot tudtak elérni.

dogecoin árfolyam grafikon

Milyen mém érmébe érdemes most befektetni?

A magas hozam elsőre csábítónak tűnhet, azonban érdemes szem előtt tartani, hogy nem minden kriptóval lehet ennyire magas profitot szerezni.

Kutatásunk során mi arra jutottunk, hogy jelenleg az egyik legmagasabb profitot ígérő projekt kétségtelenül a Meme Kombat.

A projekt nem csupán izgalmas -és a szektorban szinte egyedülálló- felhasználási móddal rendelkezik, hanem a befektetők számára már a kezdetektől fogva magas hozamot biztosít.

Ráadásul mindezt teljesen passzív módon.

Ha érdekel, hogyan lehet képes a Meme Kombat túlszárnyalni a $DOGE vagy a $SHIB eddigi sikerét, most mindent megtudhatsz.

Érdekel a Meme Kombat

A Meme Kombat magas jutalmakat ígér a mém tokenek szerelmeseinek

Az egyik legfontosabb amit tudni érdemes a Meme Kombat ökoszisztémájáról, hogy a befektetők az érméik lekötését követően különböző aktív és passzív módon egyaránt lehetőséget kapnak a profitszerzésre.

Köszönhetően az Ethereum hálózatának és az okosszeződéseknek, a stakelési jutalmakból már a listázás előtt is részesülni tudsz. Ennek megszerzéséhez nem kell mást tenned, csak vásárolni a tokenenből a projekt weboldalán keresztül USDT, ETH vagy BNB használatával.

Ezt követően látogass el a “Stakelés” menübe, majd a vásárlás során használt tárca összekapcsolásával add meg, hogy mennyi érmét szeretnél lekötni. Jelenleg a stakelés nem elérhető az oldalon, azonban a fejlesztők ígérete szerint ez az állapot rövidesen változni fog.

A csapat célja az előértékesítés során összesen 10 millió dollár összegyűjtése, amiből csupán néhány nap alatt közel 300,000 dollár teljesült is.

A fokozott érdeklődés nem véletlen, hiszen a magas (112%-os APY) stakelési jutalom mellett a natív $MK érmék további meglepetéseket tartogatnak.

Miután az előértékesítés lezárult, azonnal kezdetét fogja venni a Meme Kombat első évada. Ebben összesen 11 különböző tulajdonsággal bíró mém érme fogja kártyaformában összemérni tudását.

A harcokat egy fejlett mesterséges intelligencia fogja helyettünk elvégezni, így a párviadalok végeredményét hamar látni fogjuk. Érdekessége az ökoszisztémának, hogy nem kizárólag harcolni, hanem a csatákra fogadásokat is lehet majd kötni.

Mindezt azonban kizárólag azok érhetik majd el, akik lekötötték a tokenjeiket.

Vagyis összefoglalva ha vásárolsz az érmékből és azokat lekötöd, állandó passzív bevételre számíthatsz majd, továbbá csatákkal és fogadásokkal tovább gyarapíthatod a vagyonod. 

Szeretnék $MK érméket vásárolni

A jövő számtalan lehetőséget tartogat

A hamarosan induló első évadot követően lehetséges, hogy még idén elérhetővé válik a harcok második felvonása. Ekkor nem kizárólag új karaktereket ismerhetünk majd meg, hanem egyúttal új funkciókkal is bővülni fog az ökoszisztéma.

Az ezt követő évadokról ugyan még nem lehet sokat tudni, azonban egy dolog biztos: a fejlesztők a későbbiekben szorosan együtt fognak működni a közösséggel, így a Meme Kombat ökoszisztémája mindig meg fog felelni a felhasználók elvárásainak.

Ha szeretnél adni egy esélyt a mém érméknek, akkor a Meme Kombat ideális választás lehet hála szerethető stílusának és izgalmas felhasználási módjának.

Az 1.667 dolláros érmék viszont gyorsan fogynak, ezért érdemes lehet minél hamarabb a tettek mezejére lépni! A vásárlás részletes folyamatát megtalálhatod a Meme Kombat weboldalán magyar nyelven is.

Érdekel a Meme Kombat

Ez is érdekelhet: 

A Wall Street Memes nem árult zsákbamacskát: Elsöprő sikert arattak a $WSM érmék

Felhőalapú kriptobányászat? Így tudsz te is profitálni belőle

Meme Kombat token vásárlás 2023

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!


Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás: