A Wall Street Memes nem árult zsákbamacskát: Elsöprő sikert arattak a $WSM érmék

Az előző hetek és hónapok egyik legnagyobb sikerét elérő kriptoja, a Wall Street Memes listázása beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

A Wall Street Memes nem árult zsákbamacskát: Elsöprő sikert arattak a $WSM érmék

A projekt gyűjtése még május végén vette kezdetét, és szinte pontosan 3 hónappal később az ERC-20 $WSM érmék elérhetővé váltak az egyik legnagyobb kriptotőzsdén, az OKX-en. 

Az előértékesítés ideje alatt a fejlesztők a népes követői táboruknak, illetve megszerezhető passzív bevételeknek köszönhetően hatalmas sikereket értek el. Az utolsó szakasz során ugyan nem volt látható a teljes összegyűjtött összeg, azonban beszédes az érme listázást követő óráinak kereskedési volumene.

A szeptember 26-án, délelőtt 10 órakor indult listázás első 4 órájában összesen 135 millió dollár értékben cseréltek gazdát a $WSM érméi. A lendület később sem hagyott alább, így az elkövetkező órák során további 120 millió dollárnyi érmét vásároltak meg és adtak el a befektetők.

A hétvége során a $WSM tovább szárnyalt. A vásárlások mérete annyira nagy volt, hogy egyes időszakokban a Wall Street Memes képes volt maga mögé utasítani olyan slágerkriptokat mint a Pepe vagy a Shiba Inu. 

A 24 órás kereskedési volumen egyike a legfontosabb szempontoknak egy érme listázásával kapcsolatban. Mivel a $WSM képes volt régóta nem látott sikereket elérni, így nem zárható ki, hogy a napokban esedékes következő listázás során az érmék a Binance-szen válnak majd elérhetővé.

Egy ilyen esemény kétségtelenül hatalmas katalizátorként hatna a tokenet értékére.

Vásárolj Wall Street Memest OKX-en

A $WSM a 4. legnépszerűbb mém érme az előző 7 napban

Írásunk idején a $WSM elérhető az OKX, HTX, MEXC, LBANK, CoinEx, BitMart és BingX tőzsdéken. A Pepe számára az indulást követően 17 napig tartott, mire elérhetővé vált a Binance kriptotőzsdén azt követően, hogy az értéke 2000%-kal emelkedett.

Az október hagyományosan jó hónap a mémé érmék számára, így a Wall Street Memes is izgalmas időszak elé nézhet.

dogecoin shibainu pepe meme coins

Az eddigi évek tanúsága szerint az évben a legnagyobb erősödés kivétel nélkül az őszi hónap során zajlik. Minden jel szerint ezalól 2023 sem lesz kivétel.

Szintén jelentős lendületet adott -és ad továbbra is- a projektnek a tény, hogy Elon Musk számára sem idegen a Wall Street Memes. A fejlesztők X (korábban Twitter) oldalát hatalmas tömegek követik ezért a vicces, gazdasággal kapcsolatos poztokra már Musk is több ízben reagált.

Az pedig kétségtelen, hogy amelyik kripto mellett Musk neve felbukkan, ott hozamban nem lesz hiány.

Már $WSM határidős ügyletekre is lehetőség van

Minden bizonnyal a kimagasló eredményeknek köszönhetően a MEXC kriptotőzsde elérhetővé tette a WSM/USDT páros határidős ügyleteit is. Ez a lépés kétségtelenül azt jelzi, hogy a CEX vezetősége hosszú távú befektetésként is ajánlani meri az új mém érmét. 

fabri crypto

Elnézve az érme eddigi sikereit úgy néz nem a MEXC lesz az egyetlen, aki ezt a lehetőséget elérhetővé tette a befeltetők számára. Idővel ugyanis az egyre növekvő kereskedési volumen láttán további tőzsdék határidős kínálatában is megjelenhetnek a tokenek.

További lendületet ad a $WSM eddig sem elhanyagolható sikerének, hogy a napokban a Coinbase fizetési engedélyt kapott a szingapúri hatóságoktól. Az ilyen jellegű események a kriptokszektor egészére -így a $WSM-re is- hatással szoktak lenni.

A Wall Street Memes az első projekt, amely gyárilag rendelkezik felhasználási móddal 

A Wall Street Memes fejlesztőinek kimondott célja volt a projekttel, hogy lehetőséget teremtsenek mindenki számára a mesés profitok elérésére.

A fejlesztők több közösségi oldallal is rendelkeznek Instagramon és X-en egyaránt, melyeket összesen 1.1 millió felhasználó követ. 

Továbbá szintén elismerésre méltó, hogy a készítők Telegram csatornája is közel 40,000 tagot számlál.

A népszerűség viszont csak egy azon okok közül, amely a mostani sikerekhez vezetett. 

A $WSM-et a fejlesztők kifejezetten úgy hozták létre, hogy ne kizárólag rövid, hanem hosszabb távon is lehetőség legyen vele a profitszerzésre. Éppen ezért már a listázást megelőzően elérhető volt a gyűjtés felületén a stakelés.

Ezzel a közösség tagjai lehetőséget kaptak arra, hogy a vásárlás után közvetlenül is hozzá tudjanak jutni további érmékhez.

Az ilyen jellegű lépések egészen szokatlannak számítanak, elég ha csak a Shiba Inura gondolunk. A népszerű kripto esetében éveket kellett várniuk a kereskedőknek, mire a kereskedéseken kívül használni tudták valamire a $SHIB-et.

Szintén megkülönbözteti a Wall Street Memes ökoszisztémát a konkurenciától, hogy hamarosan akár vásárlásra is lehet majd használni a $WSM tokeneket. 

Október során ugyanis a csapat elérhetővé fog tenni számos termékeket, melyeket akár a natív érmékkel is meg lehet majd vásárolni. Bár írásunk idején nincs információnk arról, hogy pontosan mire lehet számítani, humoros tárgyakban biztosan nem lesz hiány.

Az év 10. hónapja a felsoroltakon túl további izgalmakat rejteget, köszönhetően a hamarosan esedékessé váló égetésnek. Mivel ekkor nagyobb mennyiségű $WSM megsemmisítésre fog kerülni, így várhatóan a tokenek értéke ugrásszerűen fog majd emelkedni.

Lemaradtál a $WSM-ről? Ezeket az érméket még mindig érdemes megvásárolni

A kriptoszektor változékony jellege miatt pillanatok alatt el lehet szalasztani egy jó lehetőséget.

Abban az esetben, ha így jártál volna a $WSM-mel, akkor van egy jó hírünk: most két különböző kriptot is alacsony áron tudsz megvásárolni.

A napokban vált elérhetővé két előértékesítés is, melyek hamarosan még a Wall Street Memes sikerét is képesek lehetnek túlszárnyalni.

Az egyik ilyen a kriptojátékokat forradalmasító Meme Kombat, melynek $MK érméit most mindössze 1.667 dollárért tudod megvásárolni.

A játék lehetővé teszi a kereskedők számára, hogy különböző mém érméket reprezentáló kártyákkal csatázzanak, illetve fogadásokat kössenek mások csatáira. Mindez kizárólag azok számára lesz elérhető, akik stakelik az érméiket. Más szóval passzív bevétel mellet izgalmas csatákkal további haszonra tehetsz majd szert.

A projekt néhány nap alatt már közel 250,000 dollárt tudott gyűjteni, így a 10 millió dolláros cél akár már idén teljesülhet.

Szerezz $MK érméket

Amennyiben a kriptojátékok nem a te asztalod, ez sem probléma.

A szintén most elérhetővé vált Bitcoin Minetrix segítségével kiélvezheted a bitcoinbányászat minden előnyét úgy, hogy semmilyen költséges eszköz beszerzését nem kell elvégezned.

Köszönhetően a projekt transzparens mivoltjának és a kidolgozott okosszerződésnek, minden pozitívumát élvezheted a felhőalapú kriptobányászatnak. Mindössze annyit kell tenned, hogy lekötöd a $BTCMTX érméidet, majd a kapott ERC-20 kreditekért cserébe felhőbányászati teljesítményt vásárolsz.

Vagyis készpénz egyáltalán nem cserél gazdát, továbbá a lekötött érméidhez bármikor hozzáférhetsz. Ennek köszönhetően a konkurenciával szemben a Bitcoin Minetrix rendszerében valóban élvezheted a Bitcoin bányászatával megszerzett profitot.

Vásárolj Bitcoin Minetrix-et itt

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!


Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás: