Milyen lakást kaphatunk most az ingatlanpiacon 30 millióért?

Az árak évek óta emelkednek az ingatlanpiacon, így ma már nem a 20 vagy 25 millió forintért megvásárolható ingatlanok kínálatát vizsgáljuk, hanem azt nézzük meg szakértők segítségével, hogy 30 millió forintért vagy az alatti összegért milyen költözhető ingatlanhoz juthatunk Budapesten és környékén.

Milyen lakást kaphatunk most az ingatlanpiacon 30 millióért?

Ha az egyik legolcsóbb budapesti kerületet tekintjük, akkor azt látjuk, hogy 30 millió forintig elsősorban társasházi lakásokat találunk a Lakatos vagy a Havanna lakótelepeken - mondta Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője. Ezek is alapvetően régebbi építésű, csúsztatott zsalus vagy panellakások, 30-tól akár 60 négyzetméterig.
 
Ha valami újabb építésű lakást vennénk, akkor 2000 után épült lakóparkban legfeljebb kisebb méretű, 25-33 négyzetméteres garzont kaphatunk a kerületben. Körülnézhetünk persze a kapcsolódó agglomerációs településeken is, ahol találunk 30 millióért jobb, fiatalabb társasházi lakást is, viszont családi házra, ikerházra ne számítsunk, legfeljebb ha elhanyagolt állapotú, hangos főút mellett fekszik, esetleg problémás az eladói háttér - tette hozzá a szakértő.
 
30 millió forint alatt még az agglomerációban is legfeljebb házrészt találunk többlakásos házakban, közös udvarral. Ezek ára ugyan 15-25 millió forint között mozog, azonban az ingatlanközvetítő szavai szerint sokszor “szükséglakás jellegűek”.
 
Nem kapunk azonban családi házat kicsit délebbre, Csepelen, illetve annak agglomerációjában sem 30 millió alatt, legfeljebb 40 millió forint környékén lehet kifogni egyet-egyet - mondta Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodáinak szakmai vezetője. Ha van is 30 milliónál olcsóbb ház, az zártkerti ingatlan, amire viszont nem lehet hitelt felvenni,.
 
Panellakások persze bőven akadnak 30 millió alatt a XXI. kerületben, ezekre a kereslet is számottevő, miközben a 30 milliónál drágábban kínált, túlárazott panelekre nincs vevői érdeklődés - jegyezte meg Marosvölgyi Gabi, aki elsősorban azt hangsúlyozta, hogy az utóbbi hónapokban Dél-Pesten, illetve annak agglomerációjában nem emelkedtek az árak.
 
Ugyanakkor lakáshoz jutni nem lehetetlen 30 millió forint alatt a belvárosban sem, még akár az V. kerületben is kifoghatunk ilyet, igaz nagyon szerény a kínálat, de átlagos állapotú egyszobások vagy nagyon ritkán másfél szobások is felbukkannak a kínálatban ennyiért - jelezte Garaba Gergely, a Balla Ingatlan belvárosi irodájának szakmai vezetője.
 
A VI. kerületben viszont egy-másfél szobás kislakást ilyen áron akár már felújítva is találhatunk, de jóval nagyobb esélyünk lesz erre a VII. kerületben, ahol a kínálat körülbelül a háromszorosa a VI. kerületének, azonos árakat és méretet tekintve. Ennél is több kedvező árú ingatlannal találkozhatunk a VIII. kerületben, ahol viszont a kevésbé felkapott lokációkban akár már felújított 50 négyzetméteres lakásokra is rábukkanhatunk 30 millióért. Hasonló a helyzet a IX. kerületben, ahol 55 négyzetméteres, egy plusz két félszobás panellakásokat vehetünk ennyiért, sőt 40-45 négyzetméteres, szépen felújított téglalakásokat is - tette hozzá Garaba Gergely.
 
De ugyanígy kaphatunk másfél szobás panellakásokat Zuglóban is, bár lassan elkezdenek 30 millió forint fölé kúszni az árak - jelezte Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője. Egyelőre nem lehetetlen azonban téglalakásból sem egyszobást, vagy legfeljebb 40 négyzetméteres másfél szobást kifogni a kerületben.
 
Ne számítsunk azonban friss felújításra ezeknél, a panelek még a költözhető kategóriába tartoznak: mindössze egy egymilliós felújítást, festést, kisebb javításokat igényelnek, viszont a 28 millió forint körüli összegekért kínált téglák már inkább a “lapukkant” kategóriába tartoznak. Házat viszont biztosan nem tudunk venni még a XVI. kerület agglomerációjában sem ekkora összegért: a házrészek is 40-50 millió forint környékén indulnak - jegyezte meg a szakértő.
 
Ha átnézünk a budai oldalra, ott még kisebb választékkal találkozunk a költözhető ingatlanok körében: 30 millió forint alatt lakáscélra jól használható, nagyobb problémáktól mentes, költözhető ingatlanok kínálata elenyésző, gyakorlatilag nem létezik. Mint Nagy Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai irodájának szakmai vezetője elmondta, akad ugyan 20 millió forint alatti áron kínált lakás is, de ezek mind “nagyon problémás” ingatlanok: vizesednek, szuterénlakások vagy földszintiek, esetleg haszonélvezeti joggal terheltek, vagy üzlethelyiségnek vannak nyilvántartva.
 
A normális lakások ára valahol 22-24 millió forintnál kezdődik, de ezek is mind 23-24 négyzetméteres, kicsi ingatlanok, azaz egymillió forintos négyzetméterárakon kínálják őket. Ugyanebbe az árkategóriába tartoznak az egyszobás panelek is, míg a legolcsóbb kétszobás panelek a III. kerületben 28 millió forintnál indulnak. De ezekből is rettentően szerény a kínálat, alig néhányat találunk belőlük, ráadásul a teljesen felújítandó kategóriába tartoznak. Emiatt aztán hiába olcsók, nem nagyon kapkodnak értük a vevők. Összességében tehát azt lehet mondani, hogy normális, költözhető lakást az említett budai kerületekben 30 millió forint alatt nem találunk - tette hozzá Nagy Andrea.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: